Képviselőházi napló, 1887. XVII. kötet • 1890. február 26–április 21.

Ülésnapok - 1887-341

• 841. országos ülés februftr 27-én, csütörtökén. 1890. riiÜseg jobbfelöl.) En azt gondolom, hogy ezt tagadásba venni nem lehet, (Ellenmondás és derültség jobbfelöl) mert két dolog kétségbevonhatatlanul áll. Az egyik az eddigi rendszernek igazi tiascoja, (Igaz! XJgy van! halfelöl) a másik pedig az, hogy fi t. kormány teljesen képtelen öntudatos és következetes politikát eoncipiálni és keresztülvinni. (Igás! XJgy van! balfelöl.) És a midőn fiaseoról szólok, ezzel egyáltalában nem akarom azt mon dani, hogy a kormánynak magának nem voltak s nincsenek oly intézkedései, melyeket ne lehetne helyeselni, mert hiszen a részletes tárgyalás alatt az ellenzék ez irányban megmutatta a teljes tárgyilagosságot (Igaz! Ugy van! a balon) s ha csak egy kis jóindulatú törekvést talált bármely ressortministernél, azt honorálta is: de midőn fiaseoról szólok, akkor szólok a kormányzat és a politika.]' rendszerről a maga egészében ; arról, a melyet a t. ministerelnök ur képvisel és a mely az ő szemé lyével és egyéniségével olyannyira össze van kötve, hogy — mondhatnám — annak gyökérszálai visszavezetnek ellenzéki korába, mint a hogy azt már más alkalommal kimutattuk. Különösen két momentum az, t. ház, a melyet én a magam részéről neheztelek, melyet tehát azért külön fogok előadni a vita eonvenientiajának szempontjából, hogy tudva, legyen, hogy mit értek alatta. (Halljuk! Halljuk!) Az egyik vonatkozik a pénzügyi helyzetre. A t. földmívelésügyi ministerur a. múlt alkalommal egy előadásában, melyet úgy lehet tekinteni, hogy apológia pro vita sua, felsorolta, a pénzügyi eredményeket s utalt a költségvetés reális voltára s arra, hogy megvan a lehetőség az államháztartásban, az egyensúly helyreállítására. Nem akarom tagadásba: venni, hogy pénzügyi teehnicai szempontból e költségvetés realitása ellen kifogást tenni nem igen lehet és tényleg megvan a lehetőség arra, hogy az államháztartás rendeztessék. De nem ezen fordul meg a kormány pénzügyi politikájának apreciatiója. Az, hogy a költségvetés reális, oly elementáris kötelessége a kormánynak, mely miatt dicsekedni alig lehet. És azt sem vontuk soha tagadásba, hogy adóemelésekkel, adósságcsinálással és az adósságok prolongatiójával lehet a helyzeten segíteni. De a min az egész dolog megfordul, az épen az, hogy ez óriás erőfeszítéseket az országnak azért kellett tennie, hogy a í, kormány politikai hibáinak számláját liquidálja, (Ugy van! a baloldalon) a minélfogva a reformokra úgyszólván semmi sem marad és az országnak választania kell a stagnatio és a végkimerülés között. Ez az egyik momentum. A másik az, a mit mi ugy fejezünk ki, hogy az 1867-iki kiegyezés meghamisítása,, vagyis Magyarország politikai hatalmának, politikai befolyásának csökkenése. Ne jöjjön nekem senki azzal, hogy mit beszél ez irányban a külföld és mit mond Austria-Magyarország befolyásáról. A mi a külföldet illeti, az, fájdalom, velünk nem foglalkozik, a mi viszonyainkat nem ismeri, olyannyira nem, hogy például olyan emberen, mint Gladstone, megeshetett, hogy mikor Magyarország közjogi helyzetéről beszélt, szólott központi parlamentről Bécsben és localis parla mentről Pesten. Megengedem, hogy Austriában jobban lehetnek informálva, de ott azt sem tudják elviselni, hogy Magyarország legalább látszatban emancipálta magát — mert tényekben lígysem — és azért a legképtelenebb állításokat koezkáztatják, igy például azt, hogy Pest túlszárnyalja Bécset. A ki az ilyennek fel akar ülni, ám tessék: én nem. Azt sem fogadhatom el, hogy Magyarország alkotmányát veszély egyáltalán nem fenyegeti, mert nem lehet szó reactióról és beolvasztási politikáról. A ki ismeri Magyarország történetét, nagyon jól tudja, hogy Magyarország existentiáját és politikáját nemcsak a direct támadás veszélye fenyegette, hanem egy folytonos, meg nem szűnő actio arra a czélra, hogy Magyarország államisága provinciális színvonalra reducáltassék és hogy Magyarország a birodalom fenhatósága alá hajtassák. És én azt állítom, hogy ez actio nem szünetel és nem fog szünetelni a jövőben sem, mert minden szövetségi viszony természetében van, hogy ott a különféle állami tényező között folytonos a küzdelem a hatalom egyensúlyáért, a hatalom túlsúlyáért. Midőn ezt kimondom, nem a 67-iki kiegyezés ellen akarok argumentálni, csak egyszerűen constatálom az ily szövetségi viszony természetét. Constatálom, hogy majdnem minden politikai constellatióban megvan a küzdelem magva, hogy tehát folyton résen kell lenni. (Ugy van! a bal- és szélső baloldalon.) Mert ez nem történt meg, azért származott praejudicium Magyarország befolyását illetőleg. A dolog ugy áll, hogy Magyarországnak a kereskedelmi politika íekintetébenjóformán semmi, a katonai és külpolitikai dolgokban pedig épen semmi befolyása nincs. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) És nemcsak, hogy ez igy van, hanem, fájdalom, felszinre vergődnek minduntalan oly irányzatok, melyekről azt hittük, hogy régen el vannak temetve, felszinre vergődnek a régi osztrák politikának traditiói. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) És h a mi itten, t. ház, közvetítésről szóltunk, a miért Pulszky Ágost képviselő ur oly nagyon neheztelt, a közvetítést épen ebben az értelemben vettük, mely hogy különben is benne van a magyar közjogban, elégséges magára a nádorispáni intézményre utalni, a melynek összealkotásánál ez igen nagy szerepet játszott. (Igaz! Ugy van ! balfelöl.) Ismétlem, t. ház, felszinre vergődnek a régi traditiók. Itt van például az, a mit ugy nevezünk, hogy militarismus. Soha a soldatesca praetensiói nem domináltak ugy az alkotmányosság, a nemzeti érzelmek és érdekek felett, mint