Képviselőházi napló, 1887. XVII. kötet • 1890. február 26–április 21.
Ülésnapok - 1887-359
•59. omígos ülés április 17 én, csüt-SrtSkSn. 1890. 345 tott végre, magában a törvény szövegében oly kijelentés történjék, a melyben világosan ki legyen fejezve az, hogy ezen egész eset a jövőre nézve praedecedenst ne képezhessen. Nagy köszönettel tartozom tehát azért gróf Apponyi Albert t. képviselőtársamnak, a ki a törvényjavaslat elfogadására nézve velem egyet nem értett, hogy ezen pontra nézve osztja nézetemet és e tekintetben módosítványt is nyújtott be. Én ezt a módosítványt elfogadom; (Helyeslés halfelöl) de mert e módosítvány ellen az igazságügyminister ur többrendbeli észrevételt hozott fel, méltóztassék nekem megengedni, hogy ezekre én is tegyek egy-két megjegyzést. (Halljuk! Haljuk!) A t. minister ur azt mondotta, hogy semmiféle óvásnak bevételére nincsen szükség, mert az országgyűlésnek jogai kétségbe nem vonatnak és hogy midőn arról van szó az előterjesztésben, hogy ezt a szerződést szabályszerűen kell végrehajtani, ez azt teszi, hogy épen az ország törvényei értelmében kell azt végrehajtani, minek következtében ez praejudieiumot nem képezhet, mert az országgyűlés jogait senki kétségbe nem vonta. Én eonstatálom, t. ház, hogy törvényeinkben nem egy, de több praecedens van arra nézve, hogy a törvényeinkben igen is tétettek egészen határozott kijelentések az ország jogainak megóvására, még pedig akkor, mikor azon jogok egyáltalában kétségbe nem vonatnak. Történt ez positiv és negatív értelemben is. Kern jut ugyan most sok ily eset eszembe; de egy-kettőt mégis leszek bátor felhozni. (Halljuk! Halljuk!) Ilyen volt, t. ház, például eset, hogy akkor, mikor azt a törvényt alkottuk, a mely az osztrák és magyar banknak privilégiumait beczikkelyezi, mi a törvénybe világosan beiktattuk, hogy ezen tény Magyarország azon jogának, hogy külön bankot állíthat fel, nem praejudicál. Pedig senki az országnak ezt a jogát kétségbe nem vonta. De van ennél, t. képviselőház, még egy fontosabb praecendensünk is. Jelesen 1867-ben világos és ünnepélyes óvás történt e tekintetben, hogy az, hogy V. Ferdinánd király 1848-ban az osztrák császári trónról lemondott, ezen lemondás még nem jelenti a magyar királyi trónról való lemondást is és így ez irányban praecendenst nem képez. Erre nézve az országgyűlés óvás által világosan fentartotta az ország jogait, pedig azokat senki sem vonta kétségbe. (Helyeslés balfelől.) Az erre vonatkozó passus igy hangzik: „Minthogy az erre vonatkozó lemondási okiratok, melyek az 1861-ik évi országgyűlés elé terjesztettek, általánosságban és csak az austriai császárságról s az ehhez tartozó országokról szólnak; Magyarország pedig: — mint saját alkotmányánál fogva önálló ország — azokban külön megemlítve nincsen; minthogy továbbá azon okiratok az országgyűléssel tárgyalás, elfogadás és törvénybe ÄÉPVH. NAPLÓ. 1887--92. XVII KÖTET. iktatás végett annak idejében nem is közöltettek: az országgyűlés ünnepélyes óvást tesz ezennel minden ebből Magyarország önállására és függetlenségére nézve vonható káros következtetések ellen." Ezt, t. képviselőház, a korona maga elfogadta ; elfogadta akkor, midőn pedig ezen tény — azt hiszem — a koronára nézve igen szomorú emléket tartalmazott. De tette ezt az ország jogainak épségben tartása szempontjából s ez egy oly cynosura, a melyet nekünk a jövőre nézve is mindig szem előtt kell tartanunk. (Élénk helyeslés balfelől.) A t. minister ur hivatkozott tegnap érvelésemre s azt mondta, hogy ez az egész kérdés nem bir elég fontossággal. Én azonban azt hiszem, hogy mikor egy ország ingatlan vagyonának elidegenítéséről van szó, midőn esetleg milliók és milliókról lehet szó, igenis nagyon fontos dolog az és azt könnyelműen nem kezelhetjük. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Különben igen nehéz meghatározni valamely dolognál, hogy hol kezdődik annak fontossága. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Igen gyakran megtörténik az, hogy egy bizonyos tény, a mely akkor, mikor megtörténik, nem tekintetett fontosnak, később egészen más színben tűnik fel. A mult században hoztak, t. ház, egy törvényt, a mely azt tartalmazza, hogy a helytartótanács pecsétjében a kétfejű sast használja, közepében az ország czímerével. Nem hiszem, hogy mikor ezt a törvényt az ország rendéi megalkották, azt képzelték volna, hogy ebből valami hátrányos következtetés lesz vonható az ország jogaira. És mi történt? Történt az, hogy a hatvanas években, tehát az alkotmány legcriticusabb perczeiben, mikor az országnak legfontosabb jogai kétségbe yonattak, erre a törvényre hivatkoztak, még pedig a királyi rescriptumok, hogy bebizonyítsák, hogy nem personal, hanem real-unio létezett Magyarország és Austria között. (Igaz! Ugy van! a bal- és szélső baloldalon.) Hát, t. ház, engem az ilyen praecendensek igen nagy óvatosságra intenek, mert azt tanultam, hogy: „Superflua cautela non nocet 1 '- Ennek következtében én elfogadom Apponyi t. barátom indítványát. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Zay Adolf jegyző: Tóth Ernő! Tóth Ernő: T. ház! Nekem egyáltalában nem volna bátorságomat.igazságügyi minister úrral a keztyűt felvenni és polémiába bocsátkozni, de mégis majd az általam előadandó okokból kötelességemnek tartom felszólalni. 0 ugyanis gróf Apponyi t. képviselő urnak válaszolva, erre a pártra erősen rászólt, hogy mit indignálódunk — az értelme legalább ez volt — nem akar itt senki félrevezetni. 44
