Képviselőházi napló, 1887. XVII. kötet • 1890. február 26–április 21.

Ülésnapok - 1887-346

|34 **&»• országos ülés márezins 5-én, szerdát). 1890. csapást mértek e nemzetre, (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) A mint a futóhomokra fektetett kis-tiszai zsilipnek, ugy a szegedi rakpartnak is megvan a maga szomorú története, a miről jó lesz egy kissé a leplet fellebbentem. A midőn a szegedi rakpart építése elhatároztatott, a jeles szakférfi, Zsigmondy bízatott meg a talaj kikémlelésével. Ö fúrások által kutaszolta a Tisza sempontja alatti azon mélységét, hol a roppant súlyú falazat nyomását elbiró szilárd talaj található. 0 e munkálatot lelkiismeretesen hajtotta végre s meghatározta a szilárd rétegek mélységi viszonyait, kifejtette, hogy a Tisza sempontja alatt 5 méternyire talált kék agyagréteg csak keskeny fekvéssel bir, hogy azon túl egy 8—10 méteres futóhomok-réteg következik s csak azon alul jön elő a teljes biztonságot nyújtó tömör agyagréteg. Ezen geológiai észleletek alapján a kir. biztosság műszaki osztálya — utasítása folytán — két tervezetet dolgozott ki. Az egyik tervezet az egyedül biztos alsó agyagrétegre való fektetetés elkerülhetetlenségét hangsúlyozván 4 millió költséget irányzott elő. A második tervezet — mely a felső agyagrétegre való fektetést tartá szem előtt — '1,300.000 frt költséget irányzott elő. Azonban ugy a műszaki osztály, mint a felülvizsgálattal megbízottak az első tervezetet jelezték egyedül biztosnak s bár — két egyén kivételével — mindannyian határozottan elitélték a felső rétegre való fektetést s azt a legnagyobb koczkázattal járó kisérletnek jelezték 8 azért a felelősséget maguktól el is utasították, verticalis falépítését képtelenségnek jelezték, a kir, biztos az összeomlást előre megjósló számos emlékiratok daczára a veszélyesnek jelzett felső agyagrétegre való fektetést és verticalis fal építését határozta el s a munkálatokat a szerint kezdette meg és daczára annak, hogy az építkezés folyamán a talaj maga jelezte a bekövetkezendő veszélyt s mái az alapozási munkálatoknál mindenféle csuszámlások, omlások és szakadások fordultak elő, melyek folytán az alapozási rendszert mindig csereberélni kellett: s bár a vállalkozók előre jelezték a bekövetkezendő veszélyt; a kir. biztos ismeretes megátalkodottságával a munkálatoknak ez alapon való folytatását önfejűleg s igy a felelősség magára vállalásával elrendelte. Csak egy jelszó uralta a helyzetet, az, hogy: az excellenciás ur igy akarja. A vállalkozók a legkiválóbb szakférfiak által szerkesztett emlékiratban fejtették ki az ez alapon való építkezés hiába valóságát, tarthatatlanságát, ez emlékiratban megdöbbent, mondhatnám rémületes adatok hozattak fel az építés veszélyessége mellett. Ez emlékiratok — mint gróf Tisza Lajos említé a bizottság tárgyalásain szellőztettek, de ismeretlenek a t. ház előtt, nem tartom azért feleslegesnek abból néhány tételt itt is felolvasni ; ezek egyikében a többek között előadatik, hogy a szegedi rakpartra octroyált terv nem más, mint a budapestinek szolgai másolata, egy ott — Budapesten — teljesen megfelelő tervezet átültettetett oly viszonyokba, melyek mellett eleve hiánj^oztak a mű sikerének föltételei. A mű nehézsége és a terv értéke homlokegyenest ellenkeztek egymással, közelebbi vizsgálat után a tervnek minden részletéből oly gondatlanság ásítozik felénk, mely valósággal rettenetes. Tovább: A tervező előtt ismeretleneknek látszanak lenni az állandóság legkezdetlegesebb alapelvei, semmibe sem veszi a legelemibb természeti erőket, melyekre minden laicus ösztönszerűleg is figyelmet fordítana s mégis a tervező vakmerően concipiái oly szerkezeteket,melyek gúnyára vannak minden technicai tudománynak. Világos — mond tovább — hogy boszulatlanul nem maradhat a tudomány, sőt az egészséges emberi értelem elleni ily merénylet és nem is maradand boszulatlanul, ha a tudomány meghátrál az üres önhittség előtt. Pedig ez emlékirat nem valamely kötekedő, nem valamely figyelmet nem érdemlő, gáncsoskodó egyéntől származott, hanem egy elsőrendű európai tekintélytől, a szentgothardi vasút világhírű építészmérnöke, Hellwag Vilmostól és beadatott 1881-ben május hó végén, a midőn még csekély, alig százezer forintra menő munkálat volt végrehajtva s igy minden nagy veszteség nélkül fel lehet vala hagyni a veszélyes kontárterv erőszakolásával. De a figyelmeztetés, a beteg, a haldokló Helwagnak e végrendeletszerfí intelme, a sir széléről visszakiálott e vész szava; ezen, az összeomlást előre elkerülhetlennek jelző bús jóslata : nemcsak figyelmen kívül hagyatott, hanem a kir. biztos ur haragját vonta maga után, a ki a kontárterv szerint tovább építni vonakodó vállalkozók kezéből a munkálatot kivévén, önkezelés útján építette fel a rakpartot — 2 millió költséggel — nem a Tisza árja ellen, hanem csak a szemnek, mert a kir. biztos ur nem tekintett semmi másra, minthogy az ő mindenfelé nevetségesen oda bigyesztett pár száz monogrammjának és fehér elefántjainak czifra foglalványt adjon e férezmtíben. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) Nem lepett meg tehát senkit a szegedi rakpart összeomlása, azt előre lehetett látni, Hellwag végrendelete, sőt a műszaki felülvizsgálat is előre kilátásba helyezték a bekövetkezett catastrophát. Ott folyton mértek, fúrtak, szelvényeztek, de az állandóság, a szilárdságra semmi tekintettel nem voltak, csak arra néztek, hogy mutasson a szemnek; építettek vaktában, a jövőre nem gondoltak. Itt is, mint az egész Tisza kormányzatban, a jelszó az