Képviselőházi napló, 1887. XVI. kötet • 1890. január 31–február 25.
Ülésnapok - 1887-323
52 S 23 ' orsaágos Méí febrair lén, xitomtat**. 18«ö. Kos, t. ház, én óhajtom — és ezeket ne méltóztassék insinuatiónak venni, mert nem ismerem a tényállást — hogy a t, ministerur tájékoztasson bennünket ez iránt, mert az igazságügyi politikába n egy sarkpont az, vájjon az esküdtszéki intézménynek hive-e az igen t. minister ur, igen e vagy nem ? (Igaz ! Ugy van ! a bal- és szélső baloldalon.) Ha arról meggyőződnénk, hogy a t. minister ur az esküdtszéki intézménynek nem hiverezekről a padokról olyan hangok többé nem emelkednének, melyek a költségvetést elfogadják. De, t. ház, itt van az örökösödési törvény kérdése is. Ennél a magánjogikig rendkívüli nagyfontosságú törvénynél is tisztában akarunk lenni az iránt, hogy vájjon a családjogot és különösen a házassági jogot akarja e előbb, vagy együttesen kivánja-e a t. minister ur e kettőt szabályozni és eodificálni? Különösen tudni akarjuk, hogy—a mire nézve egyébiránt nem kételkedem, mert c tekintetben ismerjük a t. minister ur nézetet, mivel ő „meggyőződéseit vitte magával a szabadelvű pártba és azt nem vesztette el azon "ikátoron, a mely őt a szabadelvű pártba vezette* — ugyanazon álláspontot foglalja el a házasság kérdésében ma is, mint a minőt elfoglalt azon jeles beszédébea, melyet ezen padokon elmondott? De e mellett fontossággal bir az, a mit az örökjoggal kapcsolatosan tudni akarunk. Tudni akarjuk azt, hogy a minister ur mily álláspontot foglal el a hitbizományok kérdésében. Ha a t. minister ur adoptálja azt az örökösödési javaslatot, mely az ági vagyon megszüntetését, mint anachromismust és mint az ősiségnek egy, a jogállamba nem illő remanetiáját el akarja törülni: akkor tőle, mint a liberalismus zászlóvivőjétől, elvárom, többet mondok, megkövetelem, hogy a hitbizománynyal szemben is állást foglaljon. Felhoztam ezen kérdést tavaly is. Nem tudom, hogy akkor a t. pénzügyminister ur jelen volt-e, de ha nem volt jelen, felemlítem most újból. Nem akarok a családi hitbizományok jogi természetével foglalkozni; hanem más államokban, mint például Westphaliában, Romániában, nem is szólva Oroszországról, legalább megteszik, hogy a hitbizományok, ezen nagy latifundiumok birtokosaitól az esetre, ha bizonyos időn túl nem laknak az országban, kétszeres, sőt háromszoros adót követelnek. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Már tavaly felemlítettem, hogy oly országban, mely chronicus deficittel küzd, mely polgárainak adóképességét a legutolsó fokig veszi igénybe, jogosabb, igazságosabb és méltányosabb megadóztatástennél nem ismertek. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) A t. kormány e kérdésben annak idején nem nyilatkozott; ugy látszik, még arra sem tartotta méltónak, hogy reflectálianak rá. Talán nem méltóztatik rossz néven venni, ha ezen kérdést most ismételten azives figyelmébe ajánlom. (Helyeslés a szélső baloldalon.) De, t. ház, a mit én Szilágyi Dezső igazság ügyminister úrtól különösen elvárok és a miben én igazságügyi politikánknak egyik cardinalis, ki magasló pontját látom, az a következő. (Halljuk! Halljuk !) A t. minister ur tudja, hogy az 1869 : VI. törvényezikk 1. § ának törvénybe iktatásával Magyarország a jogállamok sorába lépett, midőn az igazságszolgáltatást a közigatástól elválaszotta. Méltóztassék visszagondolni, mily hozsannával fogadta ezt az egész ország, midőn végre-valahára documentálhattuk azt, hogy a jogállamba való felvételünkért jogosan petieionáltunk. És mi történt azóta ? A f. minister ur szavát akarom használni. „A settenkedő politikának sikerült lassankint méregeseppek alakjában becsempészni oly politikát, mely nem nyíltan, nem nyílt sisakkal, nem emelt fővel, hanem alattomban, gyökereiben ölte meg ezen letett fundamentumot; megölte ezt a jogállam eszméjének letiprásával." (Helyeslés a szélső baloldalon.) Mert mivel találkozunk 1869. s különösen 1875. óía ? A hány törvény meg lett alkotva, azzal nem üzentek nyíltan hadat ezen bevallott politikai elvnek és axiómának, hanem alattomban egy-egy szakaszszal mindig rést ütöttek ezen elven. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Ez pedig oly alakban történt, hogy ma már nem számíthatjuk magunkat a jogállamok közé. (ügy van ! ügy van ! a szélső baloldapln.) Itt van, t. ház, néhány törvényünk, melyek e mellett bizonyítanak. Itt van a gyámság és gondnokságról szóló törvény az ő árvaszéki intézményével; itt van a közigazgatási bizottságról szóló törvény, (Ugy van! Ugy van! a szélső baloldalon) mely mint a jogállamba nem illő anachronismus, törvényül vallja, hogy felső fokban ugyanaz az előadó, a ki az alsó fokban. (Ugy van! Ugy van! a szélső baloldalon.) Itt van a vadászati; itt van a halászati, itt van a kihágási és itt van a közutakról, a regale megváltásáról, a közigazgatási tisztviselők fegyelmi eljárásáról és itt van mindenek felett a nyugdíjtörvény. Mindezen törvényekben a fél biró is, sőt nem ritkán vádló is egy személyben, ha ez az állam maga. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Méltóztassanak megengedni, de nem oly csekély jelentőségű különösen a közigazgatási tisztviselők fegyelmi eljárásáról és a tisztviselők nyugdíjazásáról szóló törvény. Talán jó lesz, ha a t. többség szabadelvű tagjai, kik hivei egyúttal a jogállam eszméjének, megfontolásuk tárgyává teszik azt, hogy vájjon helyes dolog-e a közigazgatási tisztviselőket kizárólag oly fegyelmi eljárásnak alá vetni, a melynél sem ügyvédi képviselet, sem nyilvánosság nincs, hanem van a spanyol inquisi-
