Képviselőházi napló, 1887. XVI. kötet • 1890. január 31–február 25.
Ülésnapok - 1887-323
50 323. erszígos ülés febraár 1-én, szombaton. 1890. hiszem mégsem unalmas taglalására. (Halljuk! Halljuk!) Az első kérdés, t. képviselőház, az, hogy mennyiben felelt meg a t. minister ur az általa adott programmnak és mennyiben igyekezett beváltani azon ígéreteket, a melyeket a képviselőház előtt tett. (Halljuk! Halljuk !) Én előlegezem ítéletemet; a t. képviselőház bölcseségétől függ, helyes-e vagy sem, midőn azt mondom, hogy a inig azelőtt Magyarország igazságügyének jelszava a stagnatio, törvénye pedig a semmittevés volt, addig ma a lázas, sőt mondhatnám rohamos tevékenység oly fokra hágott, hogy azt aggodalommal kísérik a szakkörök, mert azt hiszik, hogy a ki sokat markol, keveset fog. (IIelyeslés a szélső baloldalon.) Méltóztassék csak meghallgatni, hogy mennyi mindenféle területét a jogszolgáltatásnak, az igazságügyi politikának érintette ezen 9 hónap alatt a t. iguzságügyminister ur az ő működésében. (Halljuk ! Halljuk!) Részletekre, fejezetekre kell osztanom, mert a szerint különbözik, a mint egy-egy tevékenységi körben már eredmény eléretett vagy nem. Tényleg letárgyalt törvényjavaslata van a t. igazságügyminister urnak kettő: az egyik a telekkönyvi betétekről szól; a másik pedig a bíróknak a codificatio terén való alkalmazhatására vonatkozik. Ez a kettő letárgyalt törvény. Igen természetes, hogy ezek egyike sem alkalmas arra, hogy az igazságügyi politikának körvonalait csak nagy általánosságban is megítélhessük vagy hogy azokból bárcsak valami sejtelmes consequentiát is levonhassunk. Benyújtott törvényjavaslat, mint szintén érett, de még törvényerőre nem emelkedett eredményként van előttünk az úgynevezett igazság ügyi orvosi tanács szervezésére vonatkozó javaslat. Ezek azok, melyek a képviselőház előtt, mint tényleges eredmények vannak a most:.ni igazság ügyi minister ur conceptiójából. Ezen kivül tudjuk, hogy részben előkészületi stádiumban, részben pedig az előkészületen túl, a megfontolt érettség stádiumában van az intő eljárásról szóló javaslat. Megjelent törvényjavaslat alakjában a „felebbvitelről a sommás eljárásban"' szóló tervezet. Tudjuk, hogy dr. Weinmann közjegyző által elkészíttetett a hagyatéki eljárásról szóló törvényjavaslat. Megjelent az örökösödési törvény életbeléptetéséről szóló törvényjavaslat az igazságügy minister ur megbízásából. Tudjuk, hogy in fieri s a legközelebb születendő törvényjavaslatok közt van a perjog alapját képező, a budapesti éä marosvásárhelyi kir. táblák decentralisatióját tárgyazó nagy törvényjavaslat. Tudjuk, hogy az előadó által megemlített magánjogi codificatio az egész vonalon folyamatban van. Tudjuk, hogy a t. igazságügyniinJster ur a szakkörök segítségével az úgynevezett kisebb polgári peres eljárás, a bagatelltörvény reformjával is foglalkoztatja már a közvéleményt. Köztudomású, hogy a t, minister ur az első folyamodása kir. törvényszékek elnökeinek új statusát megalkotó törvényjavaslat szerkesztésével is foglalkozik. Tudjuk, t. képviselőház, azt is — s ez az, a mit én legszívesebben veszek tudomásul — hogy a t. minister ur a választások érvényességéről s a választási visszaélésekről szóló törvényjavaslatnak mentől előbb való benyújtását is czélozza. (Élénk helyeslés a hál- és szélső baloldalon.) Már itt helyén valónak tartom, t. ház, annak kiemelését, hogy akkor, midőn Magyarország közvéleménye Szilágyi Dezsőnek igazságügyministerré való kinevezését kalaplevéve üdvözölte, az a hit vezérelte, hogy ezt a rákfenét, mely Magyarországot erkölcsileg és anyagilag tönkre tette volna, (Igaz! ügy van ! a bal- és szélső baloldalon) ő fogja mihamarább kiirtani. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Tudjuk, t. képviselőház, hogy mindezeke>i kivül a t. minister ur megindította már a büntető törvénykönyv revisiójára vonatkozó lépéseket, felszólítván a szakköröket a törvényre vonatkozó megjegyzéseik megtételére. A legközelebbi bécsi út titkairól a fellebbenteti fátyol mögül annyit meg lehetett tudni, hogy a t. minister ur legutóbbi bécsi utazása a katonai büntető törvénykönyvnek az általános büntető törvénynyel összhangba hozatalával kapcsolatban történt. Nem tudom, hogy igy van-e; de működése köréből fel kell ezt is említenem, mert a fáma, az eddig jól értesült journalistica igy állítja. Ezen kivül folyamatban van, t. ház, a bűnvádi eljárással kapcsolatban a sajtó-eljárásnak revisiója is. Ezen a téren szintén üdvözlöm a t. minister urat. A magam részéről nem szándékozom most speciális elveket felállítani ezen a téren, hiszen módunkban lesz annak idején, midőn majd az illető organicus törvényjavaslatok előttünk fognak feküdni, azok princípiumai felett nyilatkozni. Ugy hallom — igy szivárgott ki a közönség köréből — hogy a fokozatos felelősség elvének megszüntetése egyik főprincipíuma a tervezett reformnak. Üdvözlöm ezen a téren is a t. minister urat. Szükség van erre a reformra, még pedig ezen az alapon van rá szükség. Az is helyes, hogy a t. minister ur a sajtó-eljárást általában véve a bűnvádi eljárás nagy keretébe akarja bevonni és azt külön eljárás tárgyául fentaitatni nem kívánja. Tanulmányozás alatt állanak, t. ház, ezenkívül a végrehajtói intézmény újabb szerveséséről s a szóbeliség végleges szervezésére vonatkozó