Képviselőházi napló, 1887. XVI. kötet • 1890. január 31–február 25.

Ülésnapok - 1887-323

36 823. országos ölés február í-én, szombaton. 1890. olvasta. (Derültség jobbfelől. Felkiáltások a szélső baloldalról: Melyiket tartja a farkasnak !) Nem hiszem, t. ház, hogy volna még valaki e házban, a ki a szervezeti kérdések iránti törekvésben láthatna okot az antisemitismus terjedésére. Asbótb János képviselő ur ezen feltevésére hosszas tanakodás és gondolkozás után jutott, a mint 8 maga monda; én pedig azt hiszem, hogy ezen mozgalom afféle társadalmi influenza volt melynek tüneteit láttuk, lefolyását sajnálattal tapasztaltuk, de a melynek okait a politikai doctorok még nem állapították meg tudományosan. De higyje el a t. képviselő ur, hogy a régi barát gúnyos jóakarata s az új ellenség kedélyes rosszakarata közt alig mutatkozik különbség, mert mind a kettő egy és ugyanazon hatást éri el: derültség között ugyan, de mégis gúny tárgyává tevén egy felekezet fiainak a magyarosodás és a hazai társadalomhoz való simulása iránti törekvését, (ügy van! jobbfelől.) S ezzel áttérek, t. ház, felszólalásom tulajdonképeni tárgyára : a szervezeti kérdésre. {Halljuk! Halljuk !) T. ház! Huszonkét esztendőnél több múlt el azóta, hogy a haza izraelita polgárai egyenjogosittattak; 20 évnél több múlt el azóta is, hogy boldog emlékű báró Eötvös József a congressust egybehívta, melynek feladata volt eszközölni, hogy a hazában létező izraelita hitfelekezet, mint vallásos társulat, ép oly szabad és önálló testületet képezzen, mint a keresztény autonóm egyház. (Hall juk! Halljuk!) A congressus, mint méltóztatik tudni, feladatának meg is felelt; javaslata 1869. június 14-én lett ő Felsége által legkegyel mesebben sanetionálva. De ezen sanctió után csakhamar előállott az agitatio a congressus szabályzata ellen, még pedig a vallás- és lelkiismereti szabadság zengzetes jelszavai alatt. Az orthodoxok részéről támadt mozgalom készséges támogatást nyert azoknál, kik nem a felekezetnek és a vallásszabadságnak voltak barátai, hanem a kiknek jelszavuk mindig a „divide et impera" volt. A képviselőház sem zárkózhatott el ezen kérdés fontossága és e mozgalom hatása elöl s igy történt, hogy e mozgalom következtében 1870. márczius 18-án, tekintettel arra, miszerint az általános vallásszabadságnak mielőbbi törvénybe iktatása czélha van véve, a congressusi munkálatok keresztülvitelénél kényszer-intézkedések mellőzésére utasíttatott a kormány. Azóta is elmúlt 20 esztendő s sem a vallásszabadság törvénybe iktatva, sem a zsidófelekezet autonómiája törvénynyel elismerve nincs; nincs pedig elismerve nemcsak a felekezet, de az állam és culturalis haladás megmérhetlen kárára. És nehogy a zátonyra került hajót a felvilágosodás és a haladás árja magával ragadja, néhai dr. Pauler Tivadar cultusminíster sietett az orthodox ideiglenes szervezet jóváhagyásával horgonyt vetni a felekezet hajója alá. A néhai ministerezen eljárása csakhamar megteremtette káros gyümölcseit. Háromféle felekezet — s talán még több — állott elő egyszerre, a mi mind önálló hitfelekezetszámba ment. Az amúgy is laza hitközségi kötelékek az ország több vidékén felbomlottak és a személyes érdekeiket hajhászok az úgynevezett hitközség-csinálásra adták magukat. Egy ív papiros, a melyre az alapszabályokat írták, egy pap, — és megvolt a hitközség, tekintet nélkül arra, hogy megvan-e a szellemi és anyagi tehetség arra nézve, hogy a hitközség a reá ruházott kötelességeknek képes-e megfelelni vagy sem ? Szép jog a lelkiismereti szabadság, de hogyha ürügyül szolgál bizonyos önző czélok keresztülvitelére; ha a lelkiismereti szabadság mellett lehetséges, mint Pinkafő községben történt, hogy 9 zsidó lakos két megye 4 járásában levő hitközségekhez tartózhassák ; ha lehetséges, hogy a budapesti hitközség által kiadott húsadó-szabályzattal meg nem elégedő mészárosok tisztán e miatt önálló hitközség alakítását határozhassák el; (Derültség) ha lehetséges, hogy Újpesten három orthodox hitközség alakulhasson: akkor, t. ház, ón ebből a vallásszabadságból nem kérek. (Helyeslés jobbfelől.) Tartózkodom, t. ház, a kifejlődött állapotok közelebbi ecsetelésétől, (Halljuk! Halljuk!) de lehetetlen, hogy azokat szemére ne hányjam az akkori kormánynak; mert a kormány volt leginkább abban a helyzetben, hogy a lelkiismereti és vallásszabadság örve alatt megindított ezen actiót idejekorán felismerve, véget vessen oly üzelmeknek, melyek minden jobb érzésű emberben megütközést keltettek. A kormány kellő értékükre redukálhatta volna a némely túlbuzgó vezető által hangoztatott hamis jelszavakat. (Halljuk! Halljuk!) A kormány kellő értékükre leszállíthatta volna a felhangzó panaszokat, mintha hazánkban két külön zsidó hitfelekezet valósággal léteznék, mintha a kettő között dogmaticus külömbség állana fenn s mintha az egyiknek vallási törvényei tiltanák, hogy egy községben együtt maradjanak a másikkal, vagy hogy egy iskolát, egy templomot, egy községi intézetet használhassanak. Ily panaszokkal állottak elő azok, a kik ma orthodox hitközséggé, holnap, ha ugy tetszik, statusquo községekké válnak, a nélkül, hogy hitelveiket megváltoztatnák, vagy hogy vallási gyakorlatuk a legkisebb változáson menne keresztül.Ezt panaszolták azok, a kiknek gyermekei összeházasodnak, a nélkül, hogy előbb áttérnének a másik vallásra és a nélkül, hogy vegyes házasságban élnének egymással. Ezek beszéltek lelkiismereti szabad-