Képviselőházi napló, 1887. XVI. kötet • 1890. január 31–február 25.

Ülésnapok - 1887-339

3gg 839. országos illés febrnár 26-én, kedden. 1890. iváspellengérezése nem alkalmas eszköz a kormányelnök ur védelmére ; a mi pedig a Jupiterhez való hasonlítást illeti, maga a képviselő ur sem hiszem, hogy a villamos Zeust, hanem azt a beteg Jupitert értette, a kinek fájó fejéből nem a bölcseség Minervája, hanem Medea szőkéit ki a corruptio kigyó hajzatával, (Nagy derültség bal- és szélső balfelől) avagy talán azt á Jupitert értette, a ki Európa elrablására szarvasállat alakját öltötte fel, mely azonban már gyengén &.'öí.(Derültség szélső balfelöl,) Latkóczy képviselő ur azon — e padokról jött — ötletre, mely a ramisterelnök urat politikai halottként tüntette fel, egész lelkesedéssel kiáltott fel, hogy „él a magyar nép szivében". Elvétette az utolsó szót, mert ő igazán él és sokáig még fog élni a koldus botra juttatott magyar nép gyűlöletében. (Igaz! Ugy van! szélső balfelöl.) A mi már most a ministerelnök ur védbeszédét illeti, hát sok furcsa dolgott mondott, sőt még meg is haragudott. Nagy erkölcsi tanúságot tevén arról, hogy a harag mindig rossz tanácsadó, mert haragudni mindenkinek lehet a bánfalmakért széles Magyarországon, csak egyedül neki nem, a ki e nemzetet ugy megbántotta, hogy ezer évig sem fogja feledni, megbocsátani pedig soha. (Igaz! TJyy van! szélső lalfe'öl. Derültség jobbfelöl) A ministerelnök ur haragjában sok furcsa állítást koczkáztatott; a többek közt azt is, hogy a deficiteket eredményezték az ellenzék által szorgalmazott cultusministeri túlkiadások. Nohát ez rossz tréfának beillik, de komoly állításnak nem, mert nem tagadom, hogy mi e padokról isegyszer-másszor indítványoztuk a népnevelési költségnek százezer forinttal való emelését, a mi még ha elfogadtatott volna

5 is, egy csepp viz lett volna 15 év alatt mintegy 600 milliót kitevő deficitek tengerében, de ily értelmű indítványainkat mindig és következetesen leszavaztatta pártja által. De hát hol lát a ntinisterelnök ur cultusministeri túlkiadást? Avagy sokalja talán azt a félszázalékot, a mit állami hevételeinkből a népnevelésnek koldus alamizsnaként odadob. Valóban az ily beszéd gyermekies naivság, még pedig a második gyermekségé. (Igaz! Ugy van! szélső balfelől.) Azt is szemünkre hányta, hogy a tanítók és hivatalnokok fizetésemelését szóba hoztuk. Igaz, hogy mi a nevelésügy martyrjainak: a tanítóknak sorsát szivünkön hordottuk s illő díjazásukat többszörösen hangsúlyoztuk, az ő fizetésüket azonban nem engedte emelni; de emelte folyton a hivatalnokok létszámát egész az absurdumig, hogy cortes hadát növelje. Azt mondja a ministerelnök ur, hogy ha látni fogja, hogy a. bizalom irányába csökkent, akkor menni fog, azonban, mindaddig a mig megvan, marad. Ámde a bizalom fokmérőjét ne itt a saját képére alkotott emberek közt állítsa fel, mert akkor az mindig hamjsan fog mutatni. Ha a ministerelnök ur még most sem látja át,

o

hogy a nemzetből a bizalomnak még a magva is kiveszett: akkor nemcsak a józan érzékét, hanem ítélő tehetségét is elvesztette s már ezért is mennie kell, mert ítélőtehetség nélkül kormányozni nem lehet. (Igaz ! Ugy van! balfelöl.) 0 nem hibás sem az osztrák bank ingyen monopóliumában, sem a 80 milliós bankadósságban, sem Boszniában, Szegény ártatlan, úgy látszik, hogy nemcsak ítélő tehetsége, hanem emlékező tehetsége is cserben hagyta, ezt abból is következtetem, mert érzékenyen panaszkodott arról, hogy ellenzéki vezérkorában is a 48-as pártiak kíméletlenül támadták. Lehet, hogy megtörtént,; de én mint akkor balközépi, igen jól emlékszem arra, hogy az akkori két ellenzék közt nagyon szívélyes viszony volt, sőt annyira közös alapon állott a két ellenzék, hogy tanácskozások folytak az összeolvadásra. Közösen lettek megállapítva az agyonbeszélés módozatai, (Derültség balfelől) közösen tartatott meg az országos nagy baloldali gyűlés, a mikor a nagy fáklyásmenet épen Tisza Kálmán kívánatára vonult a dunasoron Kossuth éltetésével, hogy — a mint monda — hallják meg Budán a királyi lakban. A ministerelnök kurta emlékező tehetsége mindezt feledte, de mi nem feledjük s ebből ítéljük meg az ő veszélyes sokoldalúságát s kevés szavahihetőségét. (Helyeslés balfelől.) Különben, hogy mily keveset lehet a ministerelnök ur szavára építeni, kitetszik a legutóbbi Viezmándy halálesetére vonatkozott interpellatiókra adott feleletéből, mert ma már a szerencsétlen áldozat búcsú-leveléből — melyet a sír széléről irt, hol igazat mondanak — és testvérének a lapokban közzétett czáfolatából kitetszik, hogy mindaz, a mit a ministerelnök ur itt előhozott — hogy erősebb kifejezést ne használjak — nem volt más hivatalos füllentésnél, (Derültség balfelöl) ö kész volt a sírban is meggyalázni azt a halálba kergetett, önérzetes magyar fiút, csakhogy a katonai köröknek kedveskedhessék. (Igaz! Ugy van! szélső balon.) A halottak nem vádolnak — mond a magyar példabeszéd — de Viezmándy és a pár rövid hét alatt őtet még sírba követett 6 — 7 magyar önkéntes öngyilkossága oly iszonyatos vád, a melyet semmiféle egyoldalú hivatalos katonai vizsgálattal megezáfolni nem lehet. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) E vádat a testvérgyilkosság színvonalára emeli az a körülmény, hogy még soha itt a magyar törvényhozásban öngyilkosságra kényszerített fiainknak véres árnya meg nem jelenhetett ugy, hogy a ministerelnök ur az azokat halálba kergető tiszteknek ne adott volna igazat, az által felbátorítva arra, hogy a barbár magy art halálra gyötörj ék. Az ily felbátorítás nem is téveszti el hatását, hisz a ki kato-