Képviselőházi napló, 1887. XVI. kötet • 1890. január 31–február 25.
Ülésnapok - 1887-336
346 gse « országos ülés február 17-én, hétfőn. 189Ö. quota szerinti része természetesen Magyarországra jutott. Még egyet legyen szabad említenem. A képviselő ur azt mondotta, hogy a Werndl-fegyverek a népfelkelés számára visszatartandók. Tökéletesen helyes. Meg is történik a Werndl-fegyverek kel, de a Wenzl-fegyvereket a raktárakban hiába tartogatni, a mely raktárakra szükségünk van, nem volna helyes. Kérem a t. házat, méltózt-as ék e válaszomat tudomásul venni. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Csatár Zsigmond: T. ház! Midőn interpellatiómat a t. honvédelmi minister úrhoz és a ministerelnök úrhoz intéztem, ágy voltam informálva, hogy Werndl-fegyvéreket adtak el, még pedig 400.000 darabot. De feltéve, hogy csakugyan úgy van (Derültség) — a min most már nem is lehet kételkedni, mert a minister ur mondta — (Derültség) — hogy Wenzl-fegyverek adattak el, épen azért kértem a ház t. elnökét, engedje meg, hogy ily 70 krajczárjával eladott fegyvert a ház irodájába helyezhessek el, (Derültség) hogy a t. képviselő urak meggyőződhessenek, vájjon e fegyver a rajta levő szuronynyal együtt, az állam károsodása nélkül, el volt-e adható 70 krajczárért. Báró Fejérváry Géza, honvédelmi minister : Vegye meg drágábban! (Élénk derültség.) Csatár Zsigmond: Mert bizonyos, hogy azon fegyver szuronya is maga megér 2 forintot. (Élénk derültség. Felkiáltások: Vegye meg!) T. ház! En azt hiszem, hogy a közös hadügymimisterium költségeire megszavazott milliók nem arra valók, hogy ha a fegyverekre 8—10 millió forint adatik ki, most, midőn oly rohamos gyorsasággal változnak a fegyverek, 36 forintba került fegyver 70 krajczáron adassék el. Hiszen ezen fegyverek mint ócska vas is többet érnek 70krajezárnál. Már eleinte is 1 forint 70 krajczárért adták el, később 2 forint 50 krajczárra csapták fel azok az élelmes újabbkori emberek, kik az ilyennel foglalkoznak. (Derültség.) T. képviselőház! Én azt goncTolom, hogy ez sokkal fontosabb dolog, minthogy ennek megvitatása és megvilágítása alkalmával bárki is megengedje magának, hogy nevessen; mert itt olyan nagy vagyonról van szó, mely mindnyájunkat érdekel. A t. minister ur, azt hiszem, hogy kötelességszertíleg csak akkor járt volna el, ha azt mondotta volna itt a t. ház szine előtt, hogy mielőtt ezen fegyverek eladatása elhatároztatott a közös hadügyi tanácsban, a melyben Magyarország részéről is részt szokott venni ministerelnökünk és a honvédelmi minister ur is, ez megbeszéltetett és ennek az eladásába a magyar államhatalom részéről a tényleges tényezők beleegyeztek. Vagy azt mondhatták volna a magyar államhatalmat ott képviselő minister urak, hogy természetben követeljük a 30%-ot s a mi dolgunk, hogy mit fogunk azzal tenni. De egy dolog bizonyos : az, hogy Magyarország törvényhatóságaiban, rendezett tanácsú városaiban és nagyobb községeiben a quota arányában ránk esett fegyvereket 6, 8, sőt 10 forintjával is megvették volna. (Zaj. jőbbfelől.) Engedelmet kérek, legközelebb Békés-Gyulán rendeltek meg az ottani városi szolgák használatára fegyvereket, a melyek tulajdonkép csak parádéra szolgálnak, mert hiszen nem szoktak azzal lövöldözni, (Derültség) hanem csak sétálni a városháza előtt, (Derültség) hogy a rendre felvigyázzanak 35 forintért darabonkint. Szivesen adtak volna ily fegyverekért 7—8 forintot és e mellett a városnak is takarítottak volna meg egy csomó pénzt. (Zaj.) Megvallom őszintén, t. ház, hogy a honvédelmi minister ur válasza teljesen ki nem elégített. Először azért, mert nem mondja azt, hogy mielőtt a katonai kincstár ezen fegyvereket, melyekből 30% tulajdonunkat képezte, eladni magát elhatározta volna, a magyar államkincstárt képviselő kormányférfiak beleegyezését kikérte, mert tagadásba veszem, hogy a magyar állam által is fizetett nagy összegekért beszerzett akár katonai, akár más tárgyaknak eladását a közös ministerek eszközölhetik addig, mig abba a magyar állam részéről a hivatott ministerek beleegyezésüket nem adták. Ez az egyik. A másik pedig az, hogy oly fegyvernél, a mely 10 forintot ér, a 70krajczárt nem lehet oly eladási árnak elfogadni, mely az értéknek megfelel. De nem fogadhatom el a honvédelmi minister ur válaszát azért sem, mert tagadom, hogy azon fegyverek 70 krajczárt meg nem értek volna. Én is tettem lépéseket, hogy egynéhánj^ jó barátom részére ily fegyvert szerezzek, de nem lehet kapni attól a vállalkozó embertől 2 forint 50 krajczárért sem, ugy fölment az ára. (Derültség.) Van több képviselő, a ki ezt épen oly jól tudja, mint én Ha Mojzes gazda el tudja adni 2 forint 50 krajczárért, akkor a magyar állam is eladhatta volna legalább ily áron. (Zaj jobbfelöl. Felkiáltások: Eláll!) Legyenek szívesek megengedni azt is, hogy a szuronyokat is lehetett volna alkalmazni más fegyvereknél. Ez kétségbe nem vonható. Láttam továbbá, hogy a kórházakban felállított ágyak lábai rendszerint üres csövekből készültek; a vaságyaknál ezeket a puskacsöveket jól lehetett volna alkalmazni ily nagy birodalomban (Nagy derültség) és mig most akár a városnak, akár az államnak egy ágy belekerül 15—20 forintba, felállíthatta volua fele áron. Szóval tagadásba veszem azt, hogy a 70 krajczár valami roppant olcsó ár volna. A 70 krajczár mellett tulajdonképen nem tudható, vájjon az agy, vagy a fegyvertest, vagy
