Képviselőházi napló, 1887. XVI. kötet • 1890. január 31–február 25.

Ülésnapok - 1887-335

338 ^83&. országos ülés február 15-ón, szombaton. Í89Ö. hogy ezt megnyugtató tudomásul venni méltóztassék. (Általános helyeslés.) Thaly Kálmán: T. ház! A minister inaltál adott szíves felvilágosítás engem nagy részben megnyugtatott. Azonban mégis óhajtok egy pár szót mondani, hogy figyelmét még egyszer felhívjam azon bizonyos pontra, mely a nemzetiségi rovatra vonatkozik. (Halljuk !) Helyeslem, hogy az igen t. minister ur azt mondja, hogy a népszámlálást nemzetiségi velleitásokraalkalmul vagy ürügyül felhasználtatni nem engedi; azonban az sem tagadható, hogy a népszámlálás adatainak ethnographiai becsüknek is kell lenni. Tudományos becsük leginkább a faji, az ethnographicus jellegben rejlik, mert igy tudjuk meg, hogy valóban mennyien vagyunk. Ez a t. minister ur czélja, ez az én ezélom s azt hiszem mindnyájunk czélja. Hogy kitud;,ssék, egy állam minő conglomeratumokból alakul s a különböző conglomeratumok minő arányban léteznek: tudományos szempontból nagyon kivánatos. Talán politikai szempontból is, de tudományos szempontból mindenesetre s hogy a statistikai adatoknál a tudományos szempontoknak mindfg jogosultságuk van, azt — úgy hiszem — senki nem fogja tagadni (Helyeslés.) Ugy tudom, hogy a népszámlálási eljárás megint olyan, a mely nem ugyan kötelezőleg, törvényszerűi eg, de usus szerint — közösen intéztetett az osztrák kormánynyal, a mennyiben mikor az első népszámlálás történt, bizonyos elvek állapíttattak meg. Nem mondom, hogy az egyes kéidőrovatokban nálunk és Austriában eltérés nem létezett, de mégis bizonyos conformitas mutatkozott. Én ugy emlékszem, hogy annakidején, 10év előtt nagy megvitatás tárgyát képezte az úgynevezett nemzetiségi vagy nyelvi rovat. Az osztrákok ezt a kifejezést használták az ő hivatalos kérdőpontjaik közt: „Umgangsprache". A magyarok, a statistikai hivatal mai főnökének ajánlata alapján, az „anyanyelv" kifejezést tették e rovat élére az „Umgangsprache" helyett. Mind a két kifejezés vezethet félreértésekre. Igaz, hogyha ez a kifejezés „anyanyelv" a kevésbé müveit elemeknek jól megró agyaráztatik, akkor a félreértések száma csökkenni fog; azonban — fájdalom — imitt-amott, az ország egyes részeiben oly tömegével a műveletlen elemeknek van dolgunk s viszont némely helyütt a magyarázok is — ha nem hiányoznak is teljesen — oly kevés számmal vannak, hogy el lehetünk rá készülve, hogy e tekintetben is imitt-amott hézagok lesznek, ámbár remélem, hogy a múlthoz képest az ilyen hézagok száma kevesebb lesz. De óhajtandó mindenesetre, hogy a mint a minister ur igen helyesen hangsúlyozta, a valóság derittessék ki; (Helyeslés) ne áltassuk magunkat azzal, hogy például mi a magyar nyelvet beszélőknek nagyobb számát tüntessük ki, mint a milyen az valóban. Én a valóságot akarom, de módot akarok adatni arra, hogy az etnographicus jellegre vonatkozólag is legalább a tudományos szempontnak történjék valami; mert a tudomány egyik követelménye az etnographicus jelleg kimutatása a népszámlálásnál. A t. minister ur említette, hogy szívesen venné, ha az „anyanyelv" kifejezés helyett jobb, kevesebb félremagyarázásra okot adható kifejezés ajánltatnéK neki. Megvallom, én is gondolkoztam e felett. A „társalgási nyelv" szót én sem tartom helyesnek, (Egy hang a szélső baloldalon: Használati nyelv!) mert hazánkban igen sok családot ismerek, a kik tős-gyökeres magyarok, mig társalgási nyelvök háromféle, társalognak tudniillik magyarul, németül, tótul vagy magyarul, németül francziául, sőt ismerek olyan főrangú családokat, a melyek tős-gyökeres magyarok, érzületökre is, társalgási nyelvök pedig franczia és német és ritkán társalognak magyarul, magok között pedig soha sem. Ezek mindenesetre magyaroknak fogják magokat írni. Tehát sem az, hogy „anyanyelv"', sem az, hogy „társalgási nyelv" nem fog kielégítő eredményt szülni, mert hiszen nem azt akarjuk kitüntetni, hogy miféle nyelven társalognak egymással, az több nyelven történhetik, de hogy ők miféle nemzetiséghez akarják magokat számíttatni. Én e tekintetben, megvallom, nem félek a valóságtól, szabad szárnyra akarom engedni azoknak, a kik horvát, szerb, vagy románoknak akarják magokat íratni, írjáktetszésökés érzületökszerint, joguk van hozzá s bátran reá lehet bizni, hogy a ki magyarnak akarja magát vallani, Írhassa be magát igy, mert az igazság másként nem derülhet ki s nem tudjuk meg soia, hogy hányan vagyunk, csak a statistikai hivatal utólagos hozzávetéseire építhetünk, ezeket pedig a külföldön mindig kétségbe vonják, azt mondván, hogy a statistikai hivatalrészrehajlón számította legutóbb is a magyarság számát 6 millióra, mert kevesebben vagyunk, holott szerintem a 6 millió is kevés, mert ma legalább 7—8 millió beszéli a magyar nyelvet. Említették itt a „használati nyelv" kifejezést. Bocsánatot kérek, ezt sem tartom jónak, mert ez sem zárja ki, hogy valaki, habár magyar, a német nyelvet ne használja. Talán még legjobb lenne a „családi nyelv" kifejezés, melyen a családban uralkodó nyelvet érti mindenki és habár több nyelvet használ is családja körében, mégis tudja, hogy melyik az uralkodó ezek közt és ezt maga képes megítélni. Azonban ezt sem találom egészen tökéletesnek, nem is nyugszom meg benne, de mégis az „anyanyelv'' szónál jobbnak vélem azon fogalom kifejezésére, melyet a német „Umgangssprache" kifejez. Akármiként történjék is a dolog, örömmel fogadom a t. minister ur azon kijelentését, hogy