Képviselőházi napló, 1887. XVI. kötet • 1890. január 31–február 25.
Ülésnapok - 1887-334
384. országos ülés február 14-én, pénteken. 1890. %Q\ 60 krajczárjával Bulgáriába eladott. (Zaj, mozgás a szélső balon.) Linder György: Métermázsánkint? Wekerle Sándor pénzügyminister: Igen. Guliner Gyula: Mi meg 12 forintért kapjuk! (Nagy zaj.) Wekerle Sándor pénzügyminister: Bocsánatot kérek, méltóztassék csak meghallgatni. (Halljuk! Halljuk! jöbbfelöl. Zaj a szélső baloldalon.) Vagy talán a t. képviselő urak azt sem akarják, hogy mi dohányt adjunk el a külföldre azért, mert mi azt is o.csobban adjuk el? Hisz mi azt a külföldnek körülbelül 20 forinton áruljuk, holott itt 120 forinton felül is értékesítjük? (Zajos ellenmondások s mozgás balfelől.) Meg kell különböztetni az adószolgáltatásokat az üzleti áraktól. Egy külföldi állam sem fogj a tenni azt, hogy 9 forinttal fizesse a mi sónkat, mert a sónak forgalmi értéke s eladási ára közti különbözetben rejlő sóadót nem fogja mi nekünk üdni, hanem a maga részére fogja tartani. (Helyeslés jobbfelől. Zajos ellenmondás balfelől.) A rövidlátásnak igen nagy mértékét kellene feltételeznem azon külföldi kormányról, mely belemenne egy oly alkuba, hogy akkor, a mikor a német s román sót sokkalta olcsóbban kaphatja, mint a milyen áron azt mi eladtuk, nekünk 8—9 forintos árt biztosítson, a mennyit mi a só áráért s az avval együtt beszedett eóadóért Magyarországon kapunk. (Ügy van! jobbfelől.) Ezekben először eonstatáltam, hogy ez a törvényhozásnak nem hozzájárulása és nem is tudomása nélkül történt, hanem hogy ez ugy, a mint évek óta mindig szokásban volt és a mint szerintem másként nem is lehet, a költségvetés indokolásában a törvényhozásnak, ugy a mint van, tudomására hozatott, (Úgy van! jobbfelől.) A mi már most azt illeti, hogy hasonló szerződések itt jóváhagyás végett bemutattassanak, megjegyzem, hogy akkor ügyleteket csinálni, sót kivinni egyáltalában lehetetlen. (Ugy van! jobbfelöl.) Ne méltóztassék azt hmni, hogy a kereskedelmi conjuncturák olyanok, hogy akkor, a mikor az üzlet megkötésére alkalom nyílnék, azt az üzletet el lehetne sok esetben hónapokra halasztani, mig a törvényhozásban ahhoz hozzászólanának és az oly bírálatok tárgyává tétetnék, mint a minőket ma hallottunk. Az üzleti összeköttetéseket gyorsan kell létesíteni. Ég nekünk igen nagy érdekünk, hogy ha már nagy sóárakat vagyuuk kénytelenek fentartani, legalább sóüzemünket lehetőleg ugy igyekezzünk kiterjeszteni, hogy más államok részére sót liferältassunk. Nagy érdekünk ez először, mert saját szükségletünket meghaladó nemzeti kincset ilyenformán értékesíteni tudunk; másodszor nagy érdekünk azért, mert ha nagyobb quanturoban termeljük a sót, a magunkét is olcsóbban állítjuk elő; harmadszor nagy érdekünk azért, mert'munkás kezeketfoglalkoztatunk; negyedszer mert közlekedési vállalataink ez által bevételekre tesznek szert és végre nagy érdekünk politikai szempontból, hogy a kereskedelmi összeköttetéseinket más államokkal ne lazítsuk, hanem minél szorosabbra fűzzük. (Élénk helyeslés jobbfelől. Nagy zaj és ellenmondás a szélső baloldalon.) Tudnék más államok példájára utalni, melyek a sóüzletek terén sokkal kisebb nyereséggel is beérik. B. Jeszenszky László: Nekünk nincs nyereségünk. Wekerle Sándor pénzügyminister: Van nyereségünk! Méltóztatik tudni, mennyi a só előállítási költsége ? Ha nem, akkor honnan méltóztatik tudni, hogy nincs nyereségünk? (Derültség jobbfelől.) A mi sóelőállítási költségünk 48 krajczár, marad tehát nyereség fejében 12 krajezár. (Zaj a szélsőhalon.) Más államok épen azért, hogy sófogyanztásukat biztosítsák, nemcsak ily nyereséggel érték be, hanem— és ezt statistikailag is ki 1 ehet mutatni — tetemes áldozatokat hoztak és veszteség árán is igyekeztek sójukat odavinni, hogy maguknak piaezot biztosítsanak és kereskedelmi összeköttetéseket létesíttessenek. (Helyeslés jobbfelöl.) De hogy ez a 60 kros ár, mely — megengedem — nagyon kicsinynek látszik, még sem lehet valami nagyon nyereséges vállalat, kitűnik abból, hogy habár a megkötött szerződés szerint az illető kötelezve volt minimalis 100 ezer mázsát átvenni évenkint — fölfelé nem is volt korlátozva, ha tetszett volna neki, agy milliót is követelhetett volna —mig a 100 ezret sem tudta kivinni, hanem folyamodott, hogy engedjék meg, hogy később vihesse ki. mert képtelen a piaezrahozni; inkább megfizeti a só árát vagy eautiót tesz le, csak ne legyen kénytelen azt most átvenni. Ha itt nagyon lucrativ üzletről lenne szó, sikkor az a vállalkozó csuk nem jönne azzal, hogy képtelen átvenni azt, a mire kötelezte magát, hanem azt mondaná, hagyjunk neki igen nagy mennyiséget, mert minél többet ad el, annál többet nyer. (Ugy van! jobbfelől.) A mi már most azt a kérdést illeti, hogy az erre vonatkozó szerződés a t. ház elé terjesztessék, erre nézve azt az álláspontot foglalom el, hogy lehetetlen lenne minden administratiót ha hasonló szerződéseknél a torvényhozás jóváhagyását kellene kieszközölni. (Igaz! Ugy van! jobbfelöl.) Valaki belekeverte a vitába ő Felségét is. (Mozgás.) Beőthy Ákos: A felségjogokat! Wekerle Sándor pénzügyminister: Itt semminemű felségjogokról szó sincs. Az a szerződés a ministerium nevében és ennek felelősségére köttetett. A szerződésben ő Felségének a neve szóba sincsen hozva. (Ellenmondás szélső balfelől.)
