Képviselőházi napló, 1887. XVI. kötet • 1890. január 31–február 25.

Ülésnapok - 1887-333

ä33. országos ülés február Í8-íín, csütörtökön. 1890. 279 Ezt sehogy sem vagyok képes megérteni, mert ha nagy Magyarországban, hozzáértve az erdélyi részeket is, az italmérési jövedék beszedésére összesen csak 313.000 frtot kell kiadni s akkor a kis Horvátország ily czímen 500.000 frtot követel, ez bennem aggodalmat kelt és a míg ez el nem oszlattatik, ezen költségvetési tételt nem szavazhatom meg, mert mindenki láthatja, hogy a Horvátország részére e czímen előirányzott összeg oly csekély, hogy azért kár oly végtelenül sokat törődni horvátországi dolgokkal és ezt a csekély összeget inkább ajándékozzuk neki oda, hogy az administratio terhétől megszabaduljunk. Engedje meg a t, ház, hogy még egy dolgot felemlítsek. A t. pénzügyminister ur és a t. ház talán azt fogják mondani, hogy »elmúlt eső után nem kell köpenyeg*, de gondoskodnunk kell a köpönyegről azért, mert lehet a közel jövőben eső. T. ház! A községek, falvak, városok, egyes pusztai birtokosok és a régi regale tulajdonosai kártérítésijén részesülnek azért, mert az országmagához váltotta a regale-jogot. De vasi ezen országnak egy osztálya, mely a múltban szerzett j'ogokat elvesztette a nélkül, hogy ezért csak egy fillér kárpótlásban is részesültek volna. Nincs nap, hogy az ország különböző bortermelő vidékeiről ne jönne hozzám panaszos levél, melyben a bortermelők keservesen panaszkodnak, hogy miért volt irányukban a törvényhozás mostoha és miért nem kedvezett nekik annyiban, a mennyiben ezt az ország megrontása nélkül tehette volna. Sőt jönnek hozzám levelek, melyeknek írói a kormányt véghetetlenül tisztelik azért, mert eredeti javaslatába a boroknak dugaszolt üvegekben való darusításáért hektoliterenkint csak egy forintot vett fel és a 2l-es bizottság mostohasága vitte keresztül, hogy a szegény, földhöz ragadt szőlőtermelőket ugy sújtották, mint azokat, kik ezreket és ezreket vesznek be korcsmáltatási jogon. Az 50-es években, mikor hazánk felett idegenek uralkodtak s a mely időre, azt hiszem, minden jó érzésű magyar ember csak fájó kebellel gondol vissza, aBachkorszakban megérlelődött a kormány körökben az az eszme, hogy annak a szegény embernek, a ki a termelésnek ezen nagyon nemes ágával foglalkozik, megengedje, hogy a saját termelésű borait palaczkokban lepecsételten elárusíthassa, hogy ezzel a megélhetés nehéz keservén könnyítsen. Az alkotmányos idő bekövetkeztével a magyar kormány, tudva azt, hogy ebből a jogkedvezményből számos család meríti a megélhetés feltételeit, ezt a rendeletet továbbra is érvényben hagyta és a régi magyar törvények ellenére, melyek a regalejog gyakorlását csak a régi kiváltságosoknak biztosított:;, a szőlőbirtokosokat ezen kedvezmény élvezésében nem háborgatta. Csak 1875-ben, midőn azt hitte az egész nemzet, hogy teljesen betelt az idő a maga jóságában, mert hiszen akkor, tudjuk, oly óriási többség jött e házba, a mihez hasonlót talán soha sem fogunk látni. 1875-ben csináltak egy rendeletet, a melyben ezt a kedvezményt megszorították és oly sok mindenféle akadályokhoz kötötték, hogy a vármegyék egyebet sem tehettek, mint a regalejog gyakorlására jogosítottak feladása folytán kihágási ügyekben bíráskodjanak. Nem akarom én azt elemezni, hogy tulajdonképen milyen ez a rendelet. Hiszen ismeri azt ugy a t. pénzügyminister ur, mint a t. államtitkár ur, hogy olyan természetű, hogy egy jóravaló, ügyes, szemfüles regalejog bérlő uton-utfélen contrabontot csinálhatott a saját borai eladónak. Elérkezett az idő, a midőn ez ósdi intézményt valamiképen rendezni kellett. Én concedálom azt, hogy az állam vette kezébe a kezdeményezést. Az államhatalom ezzel nagy vagyonra tett szert, oly vagyonhoz jutott, mely részére évenkint nagyobb és nagyobb jövedelmet fog hajtani. Mert láttam, hogy véghetetlenül ügyes pénzügyi közegei vannak, a kik a fából is vaskarikát tudnak készíteni és megvallom őszintén, láttam egynehány község részére a regalejövedék bérbeadását. Láttam, hogy a pénzügyi közegek csupán az állam érdekét hordják szivükön. A nép, a község előttük semmi. Arról győződtem meg, hogy bizony sokkal nehezebb és rosszabb körülmények közt vannak most egyes községek, mint voltak a múlt időben. De hát ez hagyján, ha az ország érdekében történik, az országnak sok a baja, sok a szerencsétlensége, mert pazarul költekezett, kell tehát valami módot találni arra, hogy valami forrásból merítsen e sebek behegesztésére Nem is azért szólalok fel, hogy azon rengeteg nagy szőlőtermelő közönségnek olyan jogot kérjek a t. háztól és a pénzügyi kormánytól, mint a milyent élvezett addig, míg a regalejövedék törvénynyé nem vált, hanem csak egyre kérem a t. minister urat. Midőn én egy küldöttséget vezettem fel a t. pénzügyminister urhoz, épen ez érdekben kérvényezendők: akkor a, t. minister ur olyan kegyes volt, olyan szíves volt, hogy talán megfelejtkezett arról, hogy a bureauban ritkán szoktak ugy nyilatkozni és mint ember szólván polgártársaihoz, azt mondta: nem. mi vagyunk annak az okai, hogy önökre, szőlős gazdákra. 3 frt jövedéket vetettek, hanem oka tisztán és kizárólag a 21-es bizottság; a mire én azt mondtam, hiszen excellentiádnak kezében van a hatalom, hogy a törvény e részbeni intézkedése megjavittassék. Hát kérem mindenre, a. mi szent (Élénk drültség) a minister urat, tekintsen el azon néhány százezer forint haszontól, a melyet ilyképen a szegény szőlőbirtokosoktól beszednek; hej, mert méltóztassék elhinni, véghetetlenül sok véres izzadást csal ezen szegény emberek homlokára a déli nap melege, midőn a szőlőtőkék közt fáradva munkálkodnak s dolgoznak.