Képviselőházi napló, 1887. XVI. kötet • 1890. január 31–február 25.
Ülésnapok - 1887-332
^46 3 * á " Ottzágm ülés februá légi pénzügyi törvényeinkben hiányzik a felelősségnek az egyetemleges fizetési kötelezettségnek praecis meghatározás;). Az elévülés nagyfontosságú kérdései teljesen ingatag alapokon állanak. Az egyetemlegesség elvéből folyó fizetési sorrend megállapítása homályos, ugy, hogy a jelenlegi törvény mellett még oly személy, sőt ilyennek örököse is fizetésre szorítható felemelt bélyegadóért vagy jogilletékért, a mely személy a büntetést megállapító cselekményben részt sem vett, sőt arról tudomása sem volt. Súlyosítja ezeket a bajokat a bélyeg- és jogiüetéki torvények és szabályok összeállításához tartozó díjjegyzék rendszertelen, laza, homályos, ellenmondó intézkedésektől hemzsegő szerkezete, ugy, hogy cseppet sem lehet csodálkozni, ha az illetékkiszabásokban eljáró tapasztalatlan és nem nagy képzettségű közegek untalan hibákra hibákat halmoznak. (Igaz! Ugy van! a szélső balon.) Pedig, t. ház, 27 és fél millió forint állami bevételnek behajtása megérdemelné, hogy a kormányzat a sok panasznak elejét vegye. Mert ne higyje a t. minister ur, hogy a panaszok és jaj gátasok alaptalanok, utalva arra, hogy van független pénzügyi közigazgatási bíróságunk, mely a jogsérelmeket orvosolhatja. Ugyan a közönségnek egy része mohón ragadja meg ez orvoslási eszközt, hisz tudjuk, hogy napról-napra szaporodik a jogorvoslatok száma, de azért az igazságtalanságot sokan viselik olyanok, kik vagy nem tudják, hogy a fináncz meghagyásával szemben mit tegyenek, vagy nincs költségük a jogvédelem folytatására. Hiszen hat-nyolcz héttel ezelőtt történt velem is meg-, ki pedig jogász és és ügyvéd vagyok, hogy kivetettek néhány forintot egy oly peres ügyben, melyben a megnevezett peres felek neveit sem ismertem, annál kevé-bé jártam ügyükben el. De miután a fizetési meghagyáson sem az kitéve nem volt, hogy melyik bíróságnál és melyik évben történt az állítólagos bélyegcsonkítás, az utána járás az ország összes hatóságainál és bíróságainál annyi időmet rabolta volna el, hogy rám nézve kevesebb kárral járt a jogtalan és alaptalan illetékkövetelésnek kifizetése, mint az utánjárás. Kénytelen voltam az államnak néhány forintot adni oly jogczímen, mely nem is áll fenn. Ne csodálja aztán ilyen körülmények közt a t. minister ur, ha az adófizető nép folyton panaszkodik és jajgat és a pénzügyi kormányzatnak e téren való aluszékonys; gával szemben oly elégedetlen, hogy az ígéretekben, melyek e tárgyban a ministeri padokról már annyiszor elhangzottak, nagyon nem bízik. Fel is kérem a t. pénzügyminister urat, hogy erélyét és figyelmét fordítsa mielőbb e térre is és pedig olyképen, hogy egyszer valahára szavak helyett tetteket is lássunk. Végül legyen szabad, t. ház, néhány szóval megemlékezni az italmérési illetékről ég r 12-én, szerdán. 1890. adóról is. (Halljuk! Halljuk!) Ez iránt az ország legtöbb helyén oly irányt látok érvényesülni, mely a kormány eljárását majdnem mindenütt tisztin a fiscalitási szempontok szerint vezérelteti. Már maga a t. pénzügyminister ur is beismerte a költségvetési általános vita alatt, hogy a kizárólagos ital mérési jog a regale-megváltás elhatározása alkalmával nem ugy volt czélba véve, hogy az általánosan alkalmaztassák, a mint hogy az mostan a legtöbb helyen alkalmaztatik. De én még tovább megyek és azt mondom, hogy a törvényhozás a regale - megváltást nem azon ezélból mondta ki, legalább nyíltan nem mondta ki, hogy e megváltás folytán az állam új és pedig emelhető adóbevételi forráshoz jusson. Akkor a regale-megváltás alkalmával egészen más, nevezetesen közgazdasági, közegészségügyi, sőt ethicai indokok lettek hangoztatva annak bebizonyítására, hogy a regalemegváltás mennyire szükséges. A szabad forgalom biztosítása, az italmérésnek közegészségügyi és közerkölcsi tekintetből leendő állami ellenőrzése, egyes vidékek monopolistícus békójának lerázása voltak azon közgazdasági és társadalmi szempontok, melyek annyira kiemeltettek, hogy azokkal szemben a kormánypárt előtt egészen eltörpültek az ellenzék által hangoztatott aggodalmak a miatt, hogy a pénzügyi kormányzás adatok nélkül, úgyszólván sötétben ugrik a regalemegYáltással. És valójában az életben, a gyakorlatban mi lett a regale-megváltásnak következménye ? (Halljuk! Halljuk!) Az, hogy a fennen hangoztatott közgazdasági és társadalmi czéloknak egyike sem éretett el, sőt annak elérésére, ugy, látszik a kormány nem is törekedett. Hiszen az egész ország a kizárólagos italmérési jog gyakorlásával van elárasztva. Nagyobb és hozzátehetem, zsugoribb monopolistícus eljárás még a legönzőbb regale-tulajdonosok korszakában sem volt. Hol van tehát az az eredmény, a mely miatt érdemes volt a regale-megváltással felbolygatni az egész országot? Én részemről, meglehet, pessimisticus természetemnél fogva, az egész regale-megváltásból nem látok más eredményt, minthogy az államnak meg van adva a lehetőség az italmérési illeték és adó czímén emelni újból az adót és hogy talán a birtokos osztály egyszerre juthat megnyirbált tőkéjéhez, melynek eddig nagyobb kamatait kapták évenkint a regale-bérlethen. Ez a két czél a törvény tárgyalása alkalmával nem lett hangoztatva, mert mindkettő szomorú jelensége pénzügyi és gazdasági helyzetünknek. Akár az adóemelés lehetőségét tekintsük, akár pedig azt a tényleges állapotot, hogy a birtokos osztály már ráéhezett arra a segítségre, hogy évi kamata helyett tőkéjét juttassuk a kezébe, ezek egyike sem oly jelenség, melylyel dicsekedni lehet Nem lehet pedig ezekkel dicsekedni különösen azon időszakban, midőn az