Képviselőházi napló, 1887. XVI. kötet • 1890. január 31–február 25.
Ülésnapok - 1887-331
22g 831. orsiágos Hlés febraár 11-én, kedden. 1890. beültetni, a mi mindenesetre minden körülmények közt hasznot fog hajtani, habár nem is oly nagyot, mint a szőlőtermelés. Ámde, ha ezt elfogadjuk, ugyan honnan kaphatnánk annyi gyümölcsfát, a mennyivel az elpusztított szőlőterületeket beültetnők. Ez teljes lehetetlenség, mert annyi nincsen. Hiába hivatkozunk a községi faiskolákra, tudjuk, hogy mi lett ezeknek az eredménye. Volt ugyan egy időpont, midőn a t. kormány több figyelmet fordított a gyümölcsészetre és ez Lukácsy gyümölcsészeti biztos idejében volt. Ennek az egyetlen egy embernek a tevékenysége ebben a hazában, hol meg van a fogékonyság a gyümölcstermelés iránt, oly szép eredményeket mutatott fel, hogy igazán szép jövőt jósolhattunk a gyümölcstermelésnek. De a mint Lukácsy meghalt, tevékenysége megszűnt, azóta e téren semmi sem történt. Pedig ha valamikor, ugy most van az ideje annak, hogy e tekintetben minden erőnket kifejtsük, hogy a phylloxera vész pusztításait ellensúlyozzuk. Hiszen ha elgondoljuk, hojry nincsen egy terület szőlő, a hol a gyümölcsnek valamely neme ne díszlenek, lehetetlenség, hogy annak fontosságát be ne ismerné mindenki. A magasabb hegyeken a diófa, gesztenyefa, mandolafa, mogyorófa, a széltől födött horpályokba körteía, baraczkfa, a sík helyeken az almafa, a szilvafa által valóságos paradicsommá lehetne :dakítani a kipusztult szőlőföldeket. Miért nem lehetne a diófával beültetett szőlőterületet beültetünk például csicsókával; hiszen ez háládatos növény s hazánkban mégis annyira el van hanyagolva, pedig ez a, legkopárabb helyen is díszlik s kevés gond mellett háládatos. En nem vagyok barátja, t. ház, annak, hogy tegyük adómentessé a phylloxera által pusztított területeket, mert ez által a hanyagságnak engedünk tért; de adja vissza az adót az állam a termesztőknek segélyben, hogy mintegy önadóztatás legyen. Hát, t. ház, ha látjuk, hogy más államok milyen óriási vagyon- és jövedelmi forrást teremtenek gyümölcsészetükbői, sajnálattal látjuk 5 hogy mi körülbelül három millió forint értékű gyümölcsöt adunk el, de viszontgyümölcsért ennél többet adunk ki, tehát nem jövedelemmel, hanem valóságos passivával állunk szemben gyümölcstermelésünk terén. Amerika például másként van és csupán az almaszállításért 80 millió dollárt kap. Ott vanFraneziaország, mely csnpán a baraczkból 24 millió frankot vesz be s dióból 9 millió frankot. Hiszen a mi talajunk határozottan alkalmasagyümölcstermésre, miért nem tudjuk azt felhasználni V Ha a kormány támogatást nyújtana és kezdeményezne, lehetne e téren sikert elérni, mert egy ember hiába szorgalmas, kezdeményez és ha egyes ember is, azon egyes embernek ereje megtörik, mig ha az állam gondoskodik ez irányban és az egyeseket támogatja, a sikert mindenesetre elérjük. Sőt odáig kellene mennie az államnak, hogy leengedné mondani minden szőlőbirtokost birtokáról, ha pedig nem hagyja ott, vegye azt az állam a maga kezébe és ruházza át másra; de hogy azokat a földeket, melyeket valaki egy emberi élet óta puha termőfölddé változtatott át, egyszerű jajveszékléssel ott hagyják és minden figyelmüket a phylloxera megakadályozására fordítsák s jajveszéklésük mellett semmit sem tesznek, megvallom nem tartom helyesnek. Tudjuk a statistikai adatokból, hogy Németország, mely tagadhatatlanul a földmívelés legmagasabb fokán áll, népességénél fogva még sem képes elegendő gyümölcsöt termelni s Francziaországból hozza be a gyümölcsöt. Tudom, hoíry nem mennek szívesen a franczia szomszédba és ha mi foglalnók el azt a tért, tőlünk bizonyosan szivesebben szállítanák a gyümölcsöt. Ez is arra mutat tehát, hogy gyümölcstermelésünket minden áron ki kell használni. Van még egy más tárgy is, t. ház, a mi szintén belevág gyümölcstermelésünkbe, hogy a dinnye-termelésre a mi viszonyaink a legkedvezőbbek, de ki fos parlagon heverő szőlők közt dinnyét termelni, ha nincs bizonyos cultivatiónak alávetve 8 nincs szorgalommal kezelve. A dinnye meleg-, magas fekvést szeret s azt, hogy a fagynak ne legyen kitéve. Már most képzelek egy paradicsomot gyümölcsfákkal s dinnyével beültetve mily óriási pénzt lehetne ebből bevenni. így azonban, ha parlagon hagyjuk heverni és senki sem gondozza, nemzetgazdasági szenpontból bizonyosan oly hibát követtünk el, a melyért én, ha a kormányon volnék, a felelősséget magamra nem venném. Mindezek után, t. ház, miután nem akarom a t. ház becses figyelmét hosszasabban fárasztani, nézeteimet összefoglalom. Miután viuczellér-iskoláink iránt most már ugy is, mivel — a mint én tudom — az érdekeltség irányukban fogyatékos, minden évben kevesebb és kevesebb tanuló jelentkezik, a mi nagyon természetes is, mert a műveltebb szőlőbirtokosokat, a kik az intézetben a helyeket elfoglalták — a homokszőlő tenyésztés nem érdekli —- nézetem tehát az, hogy a szőlőintézetekben nagyobb súlyt kellene fektetni a pomologiára és én határozottan azt merném indítványozni, hogy abból a hét intézetből legalább egyet tisztán kertészeti czélra tartsunk fenn, hogy művelt kertészeket neveljünk, mert hogy ha valami nagyközség vagy nagy ur képzett kertészt akar fogadni, Franczia- vagy Morvaországba kénytelen menni s e külföldi egyénnek 2—3 ezer forintot fizetni, mert nálunk nincs gondoskodva oly intézetekről, a melyekben szakképzett kertészeket lehetne nevelni. Én tehát az egyik intézetet teljesen megszüntetném és kertészintézetté
