Képviselőházi napló, 1887. XVI. kötet • 1890. január 31–február 25.

Ülésnapok - 1887-330

830. országos ülés február 10-én, hetfön. 1690. 195 mesterségesen magasra fogja az árakat emelni. Azért említettem, hogy érdekem ellen beszélek, nyersvasat producálok, mig az állam és a nagy­tarjáni társaság finomított vasat adnak a gazdáknak. Erre akartam a minister urat figyelmeztetni, a ki nem tartván méltónak engemet meghallgatni, eltávozott. Pedig neki sok figyelmeztetésre van szüksége. (Élénk derültség.) Ezután áttérek a ozukorrépa-termelés kér­désére. Ez financiális szempontból igen helyesen indult meg. Es itt megint distinquálni akarok. A pénzügyministernek igen természetesen arra kellett nézni, hogy mentől jobban terjedjen ez a termelési ág és mi lett ennek a következése? Ez az, t. ház, a mire földmívelésügyi minister urat szeret­tem volna figyelmeztetni, ha jelen volna. (Felkiál­tások jobbfelől: Itt van!) Bocsánatot kérek, nem láttam, talán elbujt előlem. (Darültség.) Tehát a t. földmívelésügyi minister urat arra akartam figyelmeztetni, hogy ez a ezukor-gyárak felállítása is igen hamarosan kezdődött. Annak idején, az akkori államtitkár, a mostani pénzügyminister ur, Wekerle Sándor nagy erélylyel felkarolta a dol­got, de itt is hibás alapból indult ki, ép úgy, mint a faszerződéseknél, a mennyiben először is az államjószágokon kezdték meg a czukorrépa terme­lést és mindjárt meg is állapították annak az árát 70 krban métermázsájaként. Persze a pénzügy­minister urnak haszna lesz belőle, ha a répa mi­nősége jó lesz; de ennek az a következése volt, hogy ezzel azután az egész országra nézve meg­szabták a czukorrépa árát. Ez az intézkedés a legjobb akaratú lehetett, de mivel az állam maga vette kezébe az ügyet, nem sikerült a dolog, a mi ki fog tűnni majd akkor, ha egy ezukor crisis áll be és a gyárak megszűnnének működni, a minek következtében a répát termelő gazdák, a kik nagy befektetéseket tettek, nem kapnának pénzt a gyáraktól, a mint ezt már sokszor láttuk is. Én tehát arra kérem a t. minister urat, hogy a föld­mívelés érdekében ezt a dolgot is figyelemmel kisérje. (Helyeslés jobbfelöl.) Áttérek most a bor- és szőlőtermelés kérdé­sére. Engem ugyan ez nem érdekel, mert a szőlőim mind kipusztultak és ezek közt, a mint egyik szomszédomtól hallottam, az elsők a néhai Ranolder püspök által kitűnően művelt és 80.000 forintba került rigolirozott és sorba ültetett szőlők voltak. Minthogy nekem, testvéreimnek és roko­naimnak igen nagy terjedelmű szőleink vannak, mindent megpróbáltunk, jelesen pedig felszóllítot­tam a tarcali vinezellérképezde igazgatóját, hogy tegyen különféle kisérletet, én rendelkezésére bocsátok egy szőlőt, a költségeket is én viselem; de az illető igazgató ur lebeszélt erről engem s azt mondta, hogy ezt ne tegyem, mert az ered­mény bizonytalan. Hogy ezután én mit fogok tenni,az nem ide tartozik; hanem egyet tanultam abból, amit Jókait, képviselőtársam mondott, hogy az a legjobb szer. Azt mondta továbbá a t. kép­viselőtársam, hogy a budai szőlők mind kivesztek, kivéve Kerkápolyi egyetemi tanár úrét, az 8 szomszédjáét és egy parasztét, mert ezek jól mí­velték szőlőjüket. Engedelmet kérek, de ez egészen más. Ker­kápolyi Károly jól míveli szőlőjét, mert igen jól tudja a borok áráí s mert azt, a mit kér érte, meg is kapja. Az pedig, a ki a bort positive el tudja adni, miveltetheti jól a szőlőjét, védekezhetik is a phylloxera ellen, az alkalmazandó szert meg is fogja találni, de a ki nem tudja borát eladni, — mint én magam is, a ki egy pár ezer akóval disponálhatok; de még csak meg sem kérdezik, hogy hol a borom — az ezreket nem fektethet be a bortermelésbe, (ügy van! jobb s baloldalon.) Hogy pedig azt mi is elérjük, a mit Kerka­poly Károly elért, ahhoz nem mintapincze kell, hanem kell a hamisított borok gyártásának meg­tiltása ; (Helyedés) kell annak kimondása, hogy pél­dául 10 esztendőre a hamisított borok gyártása szigornan meg van tiltva. (Élénk helyeslés.) Van a magyarban annyi érzés, különösen abban, a kit ér­dekel, hogy egy bizonyos morális pressióval éljen azzal szemben, a ki neki kárt csinál. így például, mikor az uzsoráról volt szó, azt mondták, hogy ez mit sem fog használni; de mégis mi tör­tént ? Az, hogy a közönség az uzsorától elfordul. Ha tehát meg lesz mondva, hogy a hamisítás igy és igy büntettetik, akkor nem kell a hamisítás constatálásárachemicus,mert a hamsitótmegfogja a közönség, mely ezen kérdésben is úgy fog el­járni, mint a hogy eljárt az uzsora kérdésében. (Helyeslés.) Remélem, hogy a minister ur ennek kimondásához, mint azt különben is kilátásba he­lyezte, annyival inkább hozzájárul, mert az ország ezt tőle méltán megkivánhatja. (Helyeslés.) Áttérek, t. ház ! a vizszabályozás kérdésére és Austriához való viszonyunkra. (Halljuk ! Halljuk!) A vizszabályozás kérdése a földmívelésügyi tárczához tartozik. Mikor a Tisza-szabályozás elő­ször megkezdődött s én a szabályozó bizottság elnöke voltam, volt cserencsém 9 millió forintot felvenni egy austriai pénzintézettől minden na­gyobb protocolum, vagy hosszadalmas irkálás nélkül, csak egy közönséges meghatalmazás mel­lett. Akkor az volt az intentiónk, hogy a mit magunk tudunk fedezni, ezt azonnal, vagy a legrövidebb idő alatt fedezzük is. Akkor bennünket, tudniillik a birtokosokat megkérdeztek és épen a t. minis­ter ur atyja ura volt az, ki ezt az igen helyes elvet követte. Azóta azonban ettől eltértek s a mai állapotokat a minister ur nyélbe nem ütheti, mert el van már puskaporozva ennek a lehetősége. (Nagy derültség.) Elment ezután megkérdezni az érdekelteket, elment vármegyéről vármegyére; az egyik szabályozási társaságtól a másikhoz s vitt 25*

Next

/
Thumbnails
Contents