Képviselőházi napló, 1887. XVI. kötet • 1890. január 31–február 25.
Ülésnapok - 1887-322
14 182. országos ülés január 31-én, pénteken. 1890. szélső haloldalon.) Mert ha a csik-szeredai polgár s általában a székelyek azt kívánják, hogy minden ember, minden népség egy kis műveltséggel birjon, ez azt hiszem, a legmagasabb közoktatás ügyi politika, a melyet valaha valamely állam magáénak vallhatott. (Igás! ügy van! a szélső balon.) Azonban nem az elismerés volt t. képviselő társam czélja; megrovást akart tenni, a mennyi ben mindjárt utánna azt mondotta, hogy egy parlamenti tagnak nem lehet ily kicsinyes, ily alacsony színvonalon álló gondolkozást tanúsítani. Ha e tekintetben, t. ház, bárki által megítéltetnénk a magyar képviselőházban, talán türelemmel halgatnók e 1 , de épen Zay t. képviselőtársamat nem tartom erre illetékesnek, mert én constatálni kivánom vele szemben azt, hogy a magyar culturának és közművelődésnek ebben a házban mi székelyek, sokkal különb factorai voltunk, vagyunk és maradunk, mint azok a szász atyafiak kik a nagy német culturának úgyszólván egyetlen kis fészkét képezik, mely mint állandó veszély áll nemzeti culturánk útjában és óva int minket, hogy a német cultura ellenében annál hatékonyabban óvakodjunk. (Igaz! ügy van! a szélső balon.) Mert, t. ház, mindaddig, míg az a faj egy idegen culturának oly teljesen odaadó rabszolgája és uszály hordozója, addig a magyar culturát ez országban a német cultura nagy veszélylyel fenyegeti. Midőn, t. ház, ismételve kiemelni kívánom, hogy mi a magyar közoktatásnak, bárminő színvonalon is állunk, tényezői s úgyszólván letéteményesei vagyunk, addig Zay képviselőtársam igyekezzék egy kissé arra is törekedni, hogy a szász nemzetiség is fogadja el ez, a culturát legalább néminemű részben és legyen annak ncmineműképen egy kissé inkább factora és ne viselkedjék úgy, hogy a midőn mi a magyar cultura érdekében védekezünk, ugyanakkor épen Zay t. képviselőtársam az, ki a német cultura legnagyobb harczosa itt. T. ház! Ezen rövid megjegyzés után bátor vagyok áttérni felszólalásom tulajdonképeni tárgyára. (Halljuk!) A milyen sajnosán kell tapasztalnunk, hogy a közoktatás czéljaira évenkint oly csekély összeget fordíthatunk, mely ama magas feladatokkal egyáltalában nem áll megfelelő arányban, melyeke 4 a közoktatási kormánynak meg kell oldania; ép oly örvendetes jelenségnek tekinthetem azt, hogy a magyar társadalom és egyáltalában az ország társadalma az államnak e tekintetben való gyengeségét mindenerejével pótolni igyekszik. Tudja és érzi jól e társadalom, hogy nem elég és nem szabad beérni azzal, a mit a közoktatási és közművelődési téren az állam tesz éz tehet; és épen mert ezt tudja és érzi, létesít mindenütt, szerteszét az országban közművelődési egyleteket s elismerésre, dicséretre méltó buzgalommal és áldozatkészséggel tartja fenn azokat, azonban, hogy a társadalom azon áldozatkészsége valóban azon czélnak szolgáljon, a melyre rendelve van, szükséges gondoskodni arról, hogy a közoktatásügyi kormány ellenőrizze is azokat, hogy azon alapítványok és azon áldozatkészség, melyet a magyar társadalom, ismétlem, dicséretre méltó buzgalommal hoz, azon czélokra fordíttassanak melyekre rendeltettek, tudniillik az ország közművelődési czéljaira. Ezen czélt biztosítani a kormánynak egyetlen kötelessége, melyenagy társadalmi munkában neki osztályrészül jutott; a kormánynak pedig ezen feladatát teljesíteni módjában is áll azou ellenőrzési jognál fogva, mely az egyesületek és alapítványokkal szemben megilleti. A mi a közművelődési egyesületeket illeti, én nekem legalább nincs tudomásom róla, hogy a kormány ebbeli ellenőrzési jogát gyakorolná, illető kötelességét teljesítette volna; de a közművelődési egyesületek tekintetében, minthogy azok nyilvános életet élnek, ezen ellenőrzés majdnem teljesen pótolva van. De nem így áll az azon alapítványokra nézve a melyek nem egyesületek által, hanem tisztán magánúton kezeltetnek ; (Helyeslések balfelől.) s a mely alapítványok, a nyilvános számadás és ellenőrködés alól teljesen el vannak vonva. (IgazWgy van! balfelől.) Nekem ugyanis tudomásom van arról, hogy egy lelkes román egyén a saját fajának culturalis érdekében egy nagy alapítványt tett, ez Gí-ozsdu Manó volt fővárosi ügyvéd, a ki ugyanis román közművelődési czélokra 100 darab „első hazai takarékpénztári" részvényt hagyott alapítványként, melyeknek értéke ma az egy milliót meghaladja. Ezen egy millió értékű tőkének jelenleg 45.000 frt évi jövedelme van. Tudomásom van arról, hogy ezen alapítványt máig is az „Első hazai takarékpénztár" kezeli. Nem tudom, kinek megbízásából. Azt is tudom, hogy a kezelő bizottságban egy képviselőtársunk is részt vesz. De arról a legszorgosabb utánjárás mellett sem sikerült meggyőződnöm, hogy ezen nagy jövedelem mirefordittatik, miként használtatik fel, ki által osztatik fel és mely czélokra? Már pedig, t. ház, a mennyire óhajtjuk mindnyájan, hogy ilyen nagy alapítvány rendeltetésére felhasználtassék, bármily nagy összegű legyen is az, mert a magyar culturának utóvégre is csak hasznára válik, ha a románok saját culturájukat, avagy bármely más nemzetiség a hazában a saját culturáját minél magasabbra emeli, ép oly veszedelmes volna oly nagy jövedelmet teljesen számadás nélkül olyanokra bíznunk, a kik —Jegalább az én tudomásom szerint — nyilvánosan senkinek be nem számolnak. Ebből kifolyólag arra vagyok bátor kérni az igen t. minister urat: kegyeskedjék nekünk felvilágosítást adni arra nézve, hogy ismeri-e a Gozsdu Manó féle alapítvány alapító-levelét, annak
