Képviselőházi napló, 1887. XVI. kötet • 1890. január 31–február 25.

Ülésnapok - 1887-329

178 829. országos ülés február 8-4n, szombaton. 1890. terményeinkért nyerünk: akkor vájjon ki az, a ki azt meri állítani, hogy gazdasági tekintetben haladtunk ? Én ellenkezőleg azt merem állítani, hogy a legszerencsétlenebb siklón vagyunk, épen a hanyatlás siklóján. Ilyen viszonyok közt minden gondolkodó gazdának meg kell gondolnia, hogy mire vezet ez. Én megvallom, most mást, a mihez kapaszkodni lehetne, nem tudnék, mint az állattenyésztést és a dohánytermelést. Az állattenyésztésről most szólani nem akarok, mert az megérdemli azt, hogy külön foglalkozzunk vele és talán a részleteknél fogom elmondani ez iránti nézeteimet. De bárhogyan mosolyogjanak némelyek a dohánytermelésen, én elmondom véleményemet, mert hiszen az a szerencsétlenségünk, hogy számtalan ember van, a ki mosolyogni tud, de teremteni nem. Tudom én azt, hogy nekünk utunkban áll ;iz a szerencsétlen trafik, a dohányjövedék, a melyet törvénytelen hatalom hozott a nyakunkra az 50-es évek elején s pedig nem magyar, hanem határozottan osztrák érdekben. Tudom azt is, hogy volt idő, midőn e szerencsétlen és természetellenes adónemet lerázhattuk volna nyakunkról, de ezt ismét osztrák érdekből nem tettük, hanem a nyakunkbahagytuk varrni drága szövetséges társunktól, hogy ennek egy kiaknázhatatlan jövedelmi forrást teremtsünk; mert a nyers anyagot, a melyre szüksége van, potom áron készen szolgáltatjak nekik azért, hogy feldolgozva, százszoros áremeléssel értékesítsék. De ez nem volna oly nagybaj, mert ha olcsón adjuk is, pénzt kapunk érte. Nagyobb baj az, hogy azt a dohánytermelést, a melyen oly sokan nevetnek, de a melynek én ismerem a fontosságát, a mely téren a természet s égalji viszonyaink és földeink minősége határozottan előnyt adnak nekünk, ezzel elejtettük és lekötöttük. Nem azt mondom én, hogy a dohányjövedék kérdése valami csekélység és nem akar annak fontossága elől ez a párt sem kitérni. De tudjuk, hogy a dohány az egyedüli növény, melynek ugy tömeges termelésére, mint a minőség és a válfajok tekintetében a legalkalmasabb climaticus viszonyokkal bírunk. Ezt nem fogja senki sem elvitatni. Elismerem azt, hogy szomszédságunkban is termesztenek finomabb, úgynevezett törökdohányt, de ez luxus-czikk és nem tömeges kereskedelemre való, mert ezt nem szíjjá minden ember; ellenben a mi dohányunk hivatva van arra, hogy a világkereskedelem tárgyát képezze s ha nem tudjuk felhasználni s kiaknázni: akkor a hiba vagy kormányzati rendszerünkben vagy magunkban rejlik. A dohánytermelésben még Amerika, a dohánynövény őshazája sem képes velünk mérkőzni, nem ugyan azért, mivel a climaticus viszonyok vagy a talaj nem volnának oly kedvezőek, mint nálunk, hanem azért, mert a kézi munka oly drága és oly kevés, hogy a dohánytermelésben, mely határozottan csak kézi munkával eszközölhető, nem képes velünk versenyezni. Tudjuk, hogy a dohánytermelést sem a termesztésnél, sem a betakarításánál, sem feldolgozásánál, sem gyártásánál gépekkel megközelíteni nem lehet, hanem mindezek kézimunkával, még pedig apró és ügyes kézimunkával eszközlendők, ebben pedig Amerika velünk nem versenyezhet. Tudjuk azt is, hogy a világnak leghatalmasabb nemzetei, melyek a világkereskedelemben és a tengereken uralkodnak s a hol óriási vagyon van összehalmozva, dohányt sehol oly eredménynyel, mint mi, nem képesek termeszteni s e nemzetek elárasztanak bennünket terményeikkel, kereskedelmi és iparczikkeikkel, czukorral, kávéval, pamuttal, theával s fűszerrel, déli gyümölcsökkel, holott a természetes viszonosság azt parancsolná, hogy ők pedig mi tőlünk vegyék a dohányt. Gulner Gyula: De nem veszik! Petrich Ferencz: Hiszen meg sem próbáltuk! Ezt mondhatja talán az, a kinek érdekében van, hogy a dohánytermelés monopolisáltassék, de nem hallottam még olyantól, ki nincs abban a szerenesés helyzetben, hogy az állam részére termeljen, pedig vannak olyanok is igen sokan, a kik szeretnének igy termelni, kik kapják erre az engedélyt ? Az bizonyos kegyenczek előjoga. Ha egy életre való nemzet lát egy tért, a melyen gyártmányait, iparczikkeit érvényesítheti, kész mindent feláldozni, hogy azt meghódíthassa ; kész legyőzni minden akadályt, kész fegyverrel meghódítani egész tartományokat, csakhogy értékesíthesse terményeit, iparczikkeit a igy előmozdíthassa jólétét. Csak épen mi vagyunk ilyen szerencsétlen bárgyúk, a kik ilyenen nevetünk, lehetetlennek tartjuk az akadályok elhárítását, minden idegen czikket többre becsülünk, mint a magunkét s az idegen érdek előtt meglapulva, tehetetlenségünkben elzüllünk. Tudom, hogy a dohány-egyedárúság 20 milliónál többet behajt az államnak. De hisz ez a párt mindig rámutatott áj alapokra, melyekből ez összeg a szabad termelés és kereskedelem mellett is begyülne. Első beszédemben, melyet ezelőtt 5 évvel a házban tartottam, magam is rámutattam ez alapokra. De hogy tekintélyesebb emberre hivatkozzam: Helfy képviselőtársam is rámutatott tavaly egy szakszerű beszédben azon alapokra, melyeken, a nélkül, hogy szövetséges társaink képzelt jogait csorbítanók, jövedelmünknek fentartása mellett biztosíthatnék a szabad termelést. S mi volt erre a válasz ? Az, hogy behozták az új dohánytörvényt, melylyel az utolsó döfést adták meg dohánytermelésünknek. Hiába mondják, hogy nem vennék meg a dohányunkat. Tessék csak módot nyújtani; majd a nemzet