Képviselőházi napló, 1887. XVI. kötet • 1890. január 31–február 25.

Ülésnapok - 1887-329

166 829. országos ülés febrnAr 8-án, szombaton. 1890. kamarák elvesztése által jól értesültségének és hatékonyságának eszközeiről is igen nagy részben lemondott. Már az előbbi ministeriumok is érezték, hogy van a földmivelési ministeriumnak számos oly kormányzati ága, a mely ágak czéljainnk keresztülvitelére eszközökkel nem rendelkeznek s iparkodtak ezen segíteni. Volt oly minister, a ki minden alkalommal s tőle telhető módon a gazdasági egyesületek fejlesztését vette czélba. (Helyes lés halfelöl.) Azután volt olyan minister, a ki ezt nem találta jónak és a közgazdasági előadók intézményében vélt kormányzati eszközt szerezhetni. Aztán jött egy kor, mikor mind a kettőt elégtelennek találták és arra nem reflectálva, vájjon lehet-e annak hiányain segíteni; lemondtak mind a kettőről és helyettük semmit sem hoztak javaslatba. A földmivelési kamarák nevét csak mint jámbor óhajtást hallottuk emlegetni. A minister ur tegnapi beszédében azt mondta a gazdasági egyletekről: „Megvallom, hogy ez talán az általam említett kérdések közül a legnehezebb, nem azért, mintha nem volnék tisztában a teendő intézkedéssel, hanem félek, hogy érdekeltséget ezen egyesületekben felébreszteni, a mint a tapasztalat mutatja, igen nehéz" és majdnem ugyanezt ismétli a minister ur ezen passus végén. Én másról vagyok meggyőződve. Azt hiszem, hogy a gazdasági egyesületekben ez érdeklődést felkelteni nagyon könnyű lett volna. A minister ur azokban igen jó kormányzati eszközt találhatott volna, de természetesen nem ugy, a mint ma vannak, magukra hagyva, hanem bevonva azokat a kormányzat idegszálai közé és együtt működtetve őket a kormányzat központjával. Azt hiszem, a közgazdasági előadói intézmény is fejleszthető lett volna, persze nem ugy, a mint ezt megtették, tudniillik visszafelé, hanem talán a gazdasági egyesületekkel együttesen s összemüködtetve alkothattak volna belőle oly intézményt, mely a ministerium terveinek végrehajtására jó eszközül kinálkozott volna. Ma a ministerium érintkezése a publicummal teljesen hiányos és majdnem csupán a vándortanárokra szorítkozik. (Derültség balfelöl. Egy hang jöbbfelöl: Hát a közgazdasági előadók?) A közgazdasági előadó nem fizetett hivatalnok, szívességből teszi, a mit tehet és csak annyit tesz, a mennyit a maga kára nélkül megtehet, mert hiszen sem napidíja, sem fizetése nincsen. Nem lehet tőle egy utat sem követelni és az a munka, melyet teljesít, nem is ér sokat. Magam is közgazdasági előadó vagyok és iparkodom mindig megfelelni annak és arra, a mit kérdenek és kérnek: mondhatom, nagyon keveset kérdenek és kérnek és e kevés közt is sok van olyan, mire egy expropriis tisztségnek nem lehet felelni. Ez nem lehet kielégítő kormányzati eszköz. Az érintkezésnek másik módja pedig, tudniillik a vándortanárok általi, valószínűleg ismeretes a t. ház tagjai előtt. Azt hiszem mindnyájan találkoztunk már vándortanárokkal, a kik bejárják az országot és hirdetik az igét a pogányok közt. Elég ha minden tiz esztendőben egyszer jelenhetnek meg valamely helységben. Ilyenkor betoppannak, megállnak a községbiró előtt és azt mondják: előadást akarnak tartani. Nyár van, munkaidő és az előljáró csak a legnagyobb fáradsággal bir a mezőről hazahivottakból, az aggokból és az iskolás gyerekekből hallgatóságot teremteni. Mikor ez 2—3 órai szaladgálás után sikerül, az a tanár beszél a gyümölcstermelésről, a méhészetről, a borászatról, a lentermelés fontosságáról és hasznosságáról; elbeszél mintegy félóráig, aztán siet a bíróval aláíratni úti naplóját, összeszedi batyuját, hogy aztán azok az emberek, kikkel beszélt, többé sohase lássák, mert erre ideje nem jut. Hogy ez érintkezésnek mily eredménye lehet, annak megítélését a t. ház biztos belátására bizoin. De ha a vándortanárokra fordított költségek arra fordíttatnának, hogy vidékenkint a felsőbb népiskolák mellett állandóan működő szakiskolák létesíttessenek, sokkal bővebben fizetnék vissza a kamatokat, mint a jelenleg valóban csak elfecsérelt összeg. Hogy a ministerium mennyire nélkülözi ma is az általános közgazdasági irányt, mi sem bizonyítja jobban, mint a minister urnak tegnapi beszéde^mely csupa rész lettel, detail-kérdésekkel foglalkozik. Ha a minister ur tegnapi beszédét átnézzük, abban egy gazdasági politikának képét hiába keressük, ez a beszéd darabokra van szaggatva, töredékeket ad kezünkbe és ezen detail-kérdések munkájában kisiklik a minister ur kezei közül az, a mi mégis csak a legfőbb : Magyarország közgazdasági képviselete és arra való törekvés, hogy Magyarországon a földmívelés és ennek minden ága jövedelmező lehessen azokra, kik vele foglalkoznak. (Helyeslés 'balfelöl.) De meggyőződhetünk ebből még arról is, hogy még azon a téren is, hol a ministerium rendelkezik az eszközökkel és megvannak a kellő szervei ezéijaira előmozdítására,hiányzik az általán nagy és megállapodott közgazdassági conceptio. (Igazi Ugy van! balfelöl.) Az összes részletek közt kétségkívül legjobban működik és legtöbb elismerést érdemel a lótenyésztés. Lehetnek, kik nincsenek vele megelégedve, de azt a minister úrtól megtagadni nem lehet, hogy van iránya, hogy ezt az irányt következetesen és határozottan követi évek oka és hogy eredményt és sikert ért el. (Igazi Ugy van ! balfelöl.) Nem lehet ugyanazt mondani az állattenyésztés többi ágairól, pedig a ministerium itt is rendelkezik oly közegekkel, melyek e czélok keresztülvitelére nagyon felhasználhatók volnának. Az állategészségügyi törvény egész állategészségügyi személyzetet adott a ministerium rendelkezésére ós ezen személyzet nagyon könnyen volna felhasználható arra, hogy ha a ministeriumnak nagy és határozott programmja van, ennek