Képviselőházi napló, 1887. XVI. kötet • 1890. január 31–február 25.

Ülésnapok - 1887-329

329. országos ülés fefcrnár 8-án, szombaton 1890. 167 keresztülvitelében közreműködjék. De t. ház, itt is csak tétovázást látunk és egy határozott iránynak hiányát. A statistika bizonyítja, maga a minis terium is elismeri, hogy Magyarországon még nincsen elegendő számú tenyészállat s hogy különösen az apaállatokban nagy hiány van ugy az al, mint a felföldön. Volt kormány, mely a lótenyésztési ügyben követett eljárásának sikere által buzdítva, ezt az ügyet kezébe akarta venni és megkezdte azt szerényen az által, hogy bikákat vásárolt és ezeket a községek közt kiosztotta. Kevés idő múlva már mutatott is lendületet. Most ez az eljárás ugy tudom, be van szüntetve. Gróf Szapáry Gyula földmivelésügyi minister: Nem! Bernáth Dezső: A költségvetésben nem látok e czélra előirányzott összeget. Meglehet, hogy azokkal az összegekkel szándékozik a ministerium ennek költségeit fedezni, a melyeket a községek az általuk már régebben kapott birkákért visszafizetnek; az a másik mód pedig, melyet a ministerur ajánlott, hogy a tejszövetkezetet pártolj*, az meglehet, nagyon czélszerfí dolog lesz, de csak partialis. Azon hivatalnoka a ministeriumnak, ki ezek létesítésével foglalkozik, Magyarországnak nagy térségét még soha sem látta, vagy soha sem volt azon vidéken, a melyen én lakom. Nagy és fontos kormányzati ága ezen ministeriumnak az erdészet. Itt már valósággal nagy és minden tekintetben jól dotált megfelelő hivatalnoki karral rendelkezik a ministerium arra nézve, hogy czéljait és szándékait teljesen és tökéletesen keresztülvihesse s mégis ugy látom, hogy e téren is talán épen azért, mivel itt sincs megállapított irány, inkább habozás és az azzal együtt járó bajok tűnnek szemeinkbe. Vannak erdőfelügyelőink s daczára annak, hogy ezek működnek, Magyar ország egyes vidékein, hogy többet ne említsek, csak a Maros- és a Garamvölgyet, a privát tulajdont képező, de feltétlen erdő talajon fekvő erdőségek gyorsan, egymásután pusztulnak el. A mi másrészről a községi erdők kezelését illeti, ott azt tapasztaljuk, hogy azok oly üzemtervvel vannak megszorítva, melyek keresztülvitele esetén azok jövedelmezősége majdnem a nullára száll alá. Pedig az az összeg, melyet a községek kezelési költségek fejében fizetnek, oly nagy, hogy egyes községekben minden egyéb kiadást, sőt az egész évi állami adót is felülmúlja. De maguknak a kincstári erdőknek kezelése sem megnyugtató reám nézve, t. ház. (Halljuk! Halljuk!) Slidőn — ugy gondolom — 1876-ban a kincstári erdők kezelése a pénzügyministeriumból a földmivelésügyi ministeriumhoz tétetett át, ezen változásnak legfőbb oka, mint az akkori országgyűlési naplókból olvasom, az volt, hogy az állami erdők oly közkincset és vagyont képeznek az országra nézve, melyeknek kezelése nem lehet tisztán fiscalis szempontoknak alárendelve és ezek művelésének kérdése nagyon fontos és a nemzetnek nagyon mély érdekében áll. Átvétetett tehát a földmivelésügyi ministerium kezelésébe azért, hogy jobban műveltessenek, azért, hogy ezen fiscalis szempontok kevésbé legyenek dominálok az erdők üzeniére és hasznosítására nézve. Azóta aztán az erdők hasznosítása tetemesen csokkentis. 1872-ben 3,815 000 frt volt az erdők jövedelme s a mostani hudgetben pedig azok jövedelmezősége már csak 2,326.000 frt. De én, t. ház, nem is kifogásolnám azt, ha ezen a téren ugyanazt a jövedelmet nem tudjuk elérni, mint a melyet a kezelés felmutatott azelőtt, ha látnám, hogy a mívelésre tényleg több fordittatik. Én azt, hogy az erdők mikép míveltetnek, természetes, hogy másból megítélni nem birom, mint a költségvetés adataiból, tudniillik abból, hogy mikor mennyi lett mívelési költségekre felvéve. És ha azt tapasztaljuk, hogy a pénzügyministerium 1872., 1873., 1874-ben majdnem kétszer akkora összeget fordított mívelési költségekre, mint a mennyi ma fel van véve : ebből kénytelen vagyok azt következtetni, hogy a mívelés még sem folyik oly serényen, mint folyt akkor s ha ma mégis apad a jövedelem, daczára annak, hogy azóta tetemes erdőterületeteket vett a kincstárbirtokába, daczára annak, hogy azóta majdnem 30%-kal növekedtek a faárak: akkor, megvallom, egyáltalában nem lehetek megnyugtatva azon erdők mikénti kezelése iránt. (Helyeslés a baloldalon.) Vannak egyes uradalmak — én legjobban ismerem az ungvárit, mert legközelebb esik hozzám — melyeknek a jövedelmezősége igazán elszomorító összehasonlítást nyújt. Ugyanis 1876-ban jövedelmeztek azon uradalom erdői 300.000 és néhány ezer forintot; ma azok összes jövedelme 10 ezer forintra van felvéve, pedig azóta annak az uradalomnak adója apadt, mívelési költségre még kevesebb van felvéve, mint akkor s az ottani erdők mellékjövedelmei szintén tetemes növekedéssel vannak felvéve a költségvetésben. Én, t. ház, megnyugodnám abban, hogy ez rendén van, ha például tudnám azt, hogy ebben az uradalomban sokkal kevesebb az erdőkihasználás, mint volt hajdan. De mikor azt látom, hogy az erdők épen ugy vannak kihasználva, vagy ha mindjárt valamivel kevésbé, mert a termelési költségek csekélyebb összegben vannak felvéve, még sem tulajdoníthatom másnak, mint hogy ma a fa nem értékesíttetik oly áron, mint értékesíttetett hajdan. És ezt megint annak tulajdonítom, hogy a ministerium e téren sem bir határozott programmal, nem bir megállapodott elvekkel. (Igás! Ugy van! a bal- és szélső baloldalon.) Van idő, mikor azt mondják, hogy a kincstár elad mindent, a miért megadják az előirányzott