Képviselőházi napló, 1887. XVI. kötet • 1890. január 31–február 25.

Ülésnapok - 1887-326

]20 ^26. országos ülés február 5 én, szerdán. IMto. jog után, mely kettőben különben is nemzeti viszonyaink és jogéletünk sajátosságai a legerősebb kifejezésre fognak jutni, megalkotmdóul a kötelmek joga, a dologi jog és a mennyiben szükségesnek fog látszani — értem terjedelmére nézve — az általános rész. A ki megfontolta az ily munkálat természetét, bár ebben az irányban az előmunkálatok tovább folytatása iránt intézkedtem, nem várhatja tőlem azt a nyilatkozatot, hogy azt mondjam, hogy ezek a távolabbi időben fekvő kevésbé előkészített részek együtt-e vagy milyen sorrendben fognak a ház elé terjesztetni. Lehet, hogy a kötelmi jog jön előbb, azután a dologi jog, azután az általános rész vagy a kötelmi jog, a dologi jog és az általános rész együtt jön ; de egy dolgot határozottan már kezdettől fogva szem előtt tartandónak vélek, hogy a magánjogi eodiíicatio befejező actusa — legyen az akár ezen három résznek együttes előterjesztése, akár ebből a bárom részből keltőnek vagy csak egynek befejező actusa — összekötendő egy másik nagy actussal, t. i. az összes polgári törvénykönyv rendszerbe foglalásával, úgyhogy az utolsó részre vonatkozó megalkotási actus egyszersmind a különböző részek összefoglalásának és consolidatiójának actusát kell, hogy képezze. (Élénk helyeslés.) Engedje meg a t. ház, hogy a magánjogi codificatiótól most búcsút vegyek és átmenjek a másik kérdésre, melyet irányomban szintén felvetettek, t. i. a büntető eljárás kérdésére és egyszersmind, miután egyenesen meg is kérdeztek — gondolom, megint a párt nevében, de másrészről is felhozták — az esküdtszék kérdésére nézve is anynyit mondjak, a mennyit e helyről ebben az időpontban elmondhatónak tartok. (Halljuk! Halljuk!) Mert erre nézve — és ezt nemcsak ezen nyilatkozatomra, de mindegyik nyilatkozatomra kérem értetni — az, hogyha az alkotmányos gyakorlatban a Diinister igy nyilatkozik, nem annyit jelent, hogy nincs tisztában magával, hanem bizonyos Hamletszerű töprengéssel tölti idejét; sem annyit nem jelent, hogy talán a kérdés horderejét nem érii, hanem annyit jelent, hogy miután az ezen helyről tett nyilatkozatnak, bármiként gondolkozzanak is azokról, a kik azt elfoglalják, mindenesetre kötelező érvénye van s azon nyilatkozatnak megfelelő cselekvésnek kell a kormány részéről bekövetkezni: azért igen világos, hogy egy minister mindaddig, mig- minden tényező teljes hozzájárulása — már, akiket neki tekintetbe kell venni, mert hogy vaktában, hübele Balázs-módjára elinduljon, azt talán senki sem hiszi — biztosítva nincs, ha tiszteli a törvényhozást és komolyan veszi a törvényhozásnak adott szavát, mindaddig, mig nem biztos arról, hogy nyilatkozatát az utolsó betűig is beválthatja, ily nyilatkozatot nem fog tenni. (Általános helyeslés.) De térjünk vissza a büntetőeljárásra. Ennek a reeönsideratlójánál azon nézetben vagyok, hogy ezen eljárást át kell dolgozni, bár érdemeit szívesen elismerem s nem is hiszem, hogy felette nagy terjedelmű változtatások történjenek rajta; de mondom, át kell dolgozni ugy az elővizsgálat és ezzel kapcsolatos intézkedésekre, mint a vádhatározat körüli eljárásra nézve s egyszersmind reconsideratio alá kell venni egy szűkebb bizottságban ma gát a jogorvoslati rendszert is. (Halljuk! Halljuk!) És hogy senki se higyje azt, hogy ebben a részben semmi nézetem sincs, (Halljuk! Halljuk!) egyet egész nyíltan meg kell a t. háznak mondanom, tudniillik azt, hogy én büntető ügyekben, melyek felett első bíróságként a törvényszék ítél, törvényszéki ítélettel a ténykérdés végleges eldöntését nem fogom javr.slatba hozni. Hogy minő okokbólésminő tekintetek alapján, neméltóztas-ék tőlem kívánni, hogy ebben a perezben részletesen kifejtsem. Ebből tehát következik, hogy ezen ügyekben a jogorvoslatoknak oly rendjéről kell gondoskodni, mely ezt lehetővé teszi és nagyon jól tudom — előre is mondhatom — hogy itt egy úgynevezett elméleti tökélylyel biró megoldást sem én, sem senki javaslatba hozni képes nem lesz. A kérdés megbirálása gyakorlatilag a körül fog forogni, hogy egyáltalában jogorvoslat nélkül — értem a ténykedésre nézve — mert hiszen a jogkérdésre nézve nincsen különbség köztünk arra, hogy jogorvoslat legyen— jogorvoslatok nélkül hagyjuk-e a törvényszék ítéletét és a biztosítékokat másként iparkodjunk megalkotni vagy pedig a keresztülvihető jogorvoslatnak el van-e találva a viszonyaink között legalkalmasabb, legmegnyugtatóbb rendszere? S nem is tartom azt, a mit Kőrösi t. képviselőtársam említett fel, hogy tudniillik az esküdtszék, helyesebben esküdt bíróság behozatala által ez a nagy nehézsége minden büntető perrendtartásnak, tudniillik a ténykérdésben a jogorvoslat rendszere elesnék. Nem esik el, t. ház, még pedig azért, mert ha az esküdt bíróságot behozzuk is, azt alig tehetjük a legszerencsésebb esetben is másként, mint a bűnügyeknek egy igen sfilyos, de számában meglehetős csekély körében és ennélfogva azon nagy terrénumon, a mely ott marad az esküdt bíróság elé utalt ügyek és az egyes biró által elitéit kisebb bűnesetek között, még mindig megmarad e rendkívül kényes és rendkívül nehéz törvényhozási probléma, tudniillik miként lehessen ténykérdésben egy jogorvoslati rendszert felállítani, ugy, hogy az alkalmazható legyen és garantiákkalbirjon. Az esküdtszék behozatalában tehát ennek a problémának a megoldása — azt gondolom, méltóztatik ezt az én felvilágosításom nélkül is tudni — nem rejlik. Az átdolgozást tehát ebben az irányban el is rendeltem, abban magam is részt akarok venni s annak eredményét majd a háznak beterjesztem,