Képviselőházi napló, 1887. XV. kötet • 1889. deczember 9–1890. január 29.

Ülésnapok - 1887-305

805. országos ülés deezcmber lO^én, kedden. 1889, 51 Magát azon tényt, hogy a ministerelnök ur 15 éven keresztül kormányzott Magyarországon, elégséges indoknak tartom arra, hogy ezen igéret után várakozó álláspontot foglaljak el, legalább a támadás modora tekintetében. Ezt szükségesnek tartottam előre bocsátani. Már most térjünk át a dolog lényegére, t. ház. Constatálnom kell, hogy a t. ministerelnök ur válaszában, a lajthántúli ministerekkel való conceríatiót kivéve, a többi dolgokra vonatkozólag az első betűtől az utolsóig megerősítette azt, a mit interpellatiómban állítottam. Teljesen bizonyos, a ministerelnöki székből constatált tény az, hogy Magyarországon az érdemrendek német nyelvű diplomákkal és statútumokkal adatnak ki; teljesen kétségtelen az, hogy azok az osztrák császár nevében adatnak, (ügy van! Ugy van! a szélső baloldalon. Felkiáltások jobbfelől: Nem áll t) Azt mondják a képviselő urak, hogy nem áll. Bocsánatot kérek, a Ferencz József-rend statútumaiból az interpellatióm megtétele alkalmával felolvasott szakaszban, de szórói-szóra benne van ez a vaskorona-rend statútumaiban, hogy ezen rendnek nagymesteri állása az idők örökkévalóságának egész teljéig kizárólag az osztrák császár személyéhez van kötve és igy azt a rendjelet senki más, mint az osztrák császár nem adományoz hatja. . De különben is, t. ház,hogy ez a Ferencz József-rend statútumaiban nincs benne, ezt a ministerelnök ur nem tagadta le — bocsánat, nem ezt a kifejezést használom, hogy nem tagadta le, hanem azt, hogy nem vonta kétségbe, hogy ez igy van. Benne van: „Dieser Orden kann jedem österreichischen Reichsbürger verliehen werden, der Anhänglichkeit an Kaiser und Reiehbekundet." Ebben világosan benne van két fogalom. Benne van a Reichsbürger fogalma és benne van az, hogy oly érdemnek jutalmául adatik, mely érdemek szárnak szólnak és már most méltóztassanak megengedni, hogy itt incidentaliter megjegyezzem, hogy alig van közöttünk valaki, ha csak oly fiatal nem, a ki ezen korszakban nem élt, a ki ne tudná, hogy a Ferencz József-rend volt az, a melyet a gyászos absolutisticus és provisorius korszakban kizárólag oly deteetiveknek adományoztak, a kik a magyarokat denunciálták. (Igaz! Ugy van! a szélső balon.) Ez benne van a Ferencz József-rend statútumainak 4. §-ában. Méltóztassék csak azt elolvasni. Teljesen hitelt érdemlőleg a ministerelnök ur nyilatkozatából constatálva van az, hogy azon eskü-minta, melyet a vaskorona-rend szabályaira vonatkozólag felolvasni szerencsém volt, ezen vaskorona-rend szabályaiban szórói-szóra benfoglaltatik. Egy szóval sem állítottam, hogy ez az eskü le is tétetik. Sőt magam is ugy argumentáltam, hogy ezen eskünek, miután már azondecretumban benne van, fogadalomszeríí értéke van legalább arra nézve, a ki ezen rendjelt reversalis mellett átveszi. Mert az csak nem képzelhető, hogy azzal a czéízattal fogad el valaki ilyen érdemrendet, hogy máskép viselkedj ék, mint a hogy ezt annak a rendnek szabályaiban foglalt eskü néki előirja. Tisztességes ember legalább vagy visszautasítja a rendjelet, vagy pedig viselkedik ugy, a hogy az eskü azt tőle megköveteli. Megerősítette továbbá a ministerelnök ur azt is, vagy legalább kétségbe nem vonta, hogy ezen érdemrendeknél a kétfejű sas mint czímer használtatik. Ezen ténybeli megerősítések után jön most, t. ház, a kérdés tulajdonképeni lényege, a mivel — méltóztassanak megengedni — az igent.igazságügyminister urnak figyelmét is kikérem. (Halljuk! Halljuk!) A múltkor azt méltóztattak mondani, hogy a kormányzat politikájának megítélésénél intézzünk kérdéseket a kormányhoz s onnan meg fogjuk kapni a direct, a világos, az egyenes és félremagyarázhatlan feleleteket, melyek önökre nézve irányadók lesznek a politika miként való követésében. Mármost, t. ház, mi volt kérdésemnek lényege, a melyet én a ministerelnök úrhoz intéztem ? Arra, hogy azok igazak-e, a mit a t. ministerelnök ur is megerősített, kíváncsi nem voltam, mivel az eredeti diplomák kezeim között voltak. A mire én kiváncsi voltam és vagyok, mire azonban feleletet nem kaptam, pedig világosan és egyenesen kérdeztem — az, hogy megegyeztethetőnek tartja-e a t. ministerelnök ur ezen tényeket Magyarország alkotmányával, igen vagy nem? (Ugy van ! TJgy van! a szélső baloldalon.) Erre kértem választ, de nem kaptam, azért most kérek erre határozott és világos feleletet. És most, t. ház, sorrendbe fogom venni azon argumentumokat, a melyeket a t. ministerelnök ur szives volt előadni. (Halljuk! Halljuk!) Első sorban fogaimát adta a t. ministerelnök ur az érdemrendeknek, azt mondván, hogy ő azok értékét kisebbíteni nem akarja, mert a fejedelmi kegy oly nyilvánulását látja bennök, mely az érdemet jutalmazza. Ugyan mondja meg nekem a ministerelnök ur, mindig igy gondolkozott a rendjelekről? Méltóztassék csak meghallgatni a t. ház —• rövid a citátum — hogy miként gondolkozott Tisza Kálmán ministerelnök ur 1873-ban — tehát nem is oly régen — csak 2 évvel ministersége előtt, a rendjelkérdésről. (Halljuk! Halljuk! a szélső baloldalon) Igen ajánlom ezt gróf Tisza Lajos képviselő urnak, szíveskedjék meghallgatni Tisza Kálmánnak a rendjelekre és a nemesség-adományozásra vonatkozó nézetét, mely igy szól: „Én tehát nem vagyok az ellen, hogy ha akad a mai világban valaki —• pedig ugy látszik, hogy akad — a ki nemességet, czímet kapni óhajt: méltóztassék az 7*