Képviselőházi napló, 1887. XV. kötet • 1889. deczember 9–1890. január 29.
Ülésnapok - 1887-305
50 IÍ05. országos Ülés deczember 10-én, kedden. 1S8B. épen ugy áll, a minthogy általában véve áll a rendjelekre nézve, mint már mondtam, az, hogy ha a politikai, a közjogi helyzet változik, akkor igen természetesen változik az is. hogy ki adja és miképen adja. Adja magyar embernek a magyar koronás király, adja törvényesen megszabott módok mellett, ministeri ellenjegyzéssel. A mi a nyelvet iileti, kétségtelen, a statútumok nyelve — még a Mária Terézia-rendéi is — nem a magyar. Polónyi Géza: Szt.-István rendjel! Tisza Kálmán ministerelnök: Azt értem, a Mária Terézia által alapított Szt.-István-rendet. E rend statútumainak nyelve nem a magyar. De viszont, miután, mint már elmondám, nem szokás ily dolgokat sehol a világon módosítani, az a különbség most is megvan és megvan, mióta a magyar ministerium fennáll, 67 óta, hogy ha magyar állampolgár rendjellel ő Felsége által kitüntettetik, a hivatalos értesítést az ő Felsége személye körüli ministerium utján magyarul kapja, a rend cancellárja azután (Felkiáltások a szélső balról: Nos!) — nem fogok semmit máskép mondani, mint van — igenis, küldi a rendjelet és statútumokat azon nyelven, mely legtöbb esetben német, némelyiknél német és olasz, másiknál német és latin, a mint az illető szabályokban benne van. (Nyugtalanság a szélső baloldalon.) így áll a dolog a rendjelek osztogatására nézve ma. A mi pedig azt illeti, hogy magyar embereknek adatik rendjel, melyen osztrák czímer és osztrák császári korona vau, ez is igaz, mert azon rendjel alakja az, a mely azon időben, mikor alapíttatott, létezett. De viszont a Szt.-István-rend adományoztatik osztrák állampolgároknak is, azon pedig a magyar királyi korona van. Ebben is tehát — ismétlem — legalább a viszonosság feltalálható. Még egy fontos észrevétele volt a képviselő urnak és ez arra vonatkozott, hogy igaz-e, hogy a Lipót- és István-rend adományozásánál magyar állampolgárok részére az osztrák kormány befolyása fentartatik. Ebbeu, t. képviselő ur, határozottan tévedni méltóztatik. Magyar állampolgárnak a magyar kormány felterjesztésére, a magyar minister ellenjegyzése mellett adatik az, ott senki másnak hozzászólója nincsen, valamint a magyar kormánynak sincsen hozzászólója ahhoz, ha ezt osztrák állampolgár osztrák minister felterjesztésére kapja. Egy esetre nézve áll fenn még a70-es évek eleje, vagy a 60-as évek vége óta a két kormány közt egy egyezség a viszonosság alapján. Megmondom azt is, hogy az miben áll. Abban, hogy ha megesik — a mi megesik néha, talán a dolog természetében is van — hogy valamelyik magyar állampolgár a monarchia másik állama irányában szerzett érdemeket, vagy viszont valamelyik osztrák állampolgár a magyar állam irányában, akkor az a kormány, a melyik a másik állam honpolgárát óhajtaná kitüntetni, átir azon kormányhoz, melynek államához az illető tartozik és felkéri, hogy ezen egyén kitüntetésébe egyezzék bele. Ilyen eset volt egynehány, midőn mi kerestettünk meg; volt egynehány, midőn ismét mi kerestük meg az osztrák ministeriumot; de ebben is épen a fenhatóság és az államjog mindkét félre nézve egyaránt fenn van tartva, mert az illető ministernek teljes joga van azt mondani — volt is rá eset mindkét részről — hogy meglehet, nálatok érdemeket szerzett, de nem ismeri oly embernek, a ki az ilyen kitüntetést megérdemelné és akkor a dolog elmarad. Van azután olyan eset, midőn például a magyar kormány azt mondj osztrák kormánynak; én is érdemes embernek tartom, élni fogok jogommal és felterjesztem. Ez a másik eset. Van azután egy harmadik eset is, ilyent mindössze egy-kettőt tudok •— midőn vagy az osztrák kormány mondja a magyarnak, vagy megfordítva: nálam nem szerzett oly érdemeket, hogy én felterjeszszem, de én jóravaló tisztességes embernek ismerem, ha tehát nálatok szerzett, beleegyezem, hogy ti terjeszszétek fel. Ez áll a teljes viszonosság alapján,de ismétlem, mindig az illető kormánytól, melynek állami kötelékébe tartozó egyénről van szó, függ,hogy az a kitüntetés megadassék-e, vagy ne? Ebben is tehát azt hiszem, a legkisebb közjogi sérelmet sem lehet i felfedezni. (Helyeslés jóbbfélöl.) Ezek azok, miket felelni kívántam és elmondani szükségesnek tartottam. Kérem a t. házat, méltóztassék feleletemet tudomásul venni. (Helyeslés jóbbfélöl.) Polónyi Géza: T. képviselőház! Előre is kijelentem, hogy kíméletes akarok lenni, (Derültség jóbbfélöl) a kiméletnek azon tőlem telhető fokáig, (Felkiáltások jóbbfélöl: Es már más!) melyet a jelenlegi parlamenti helyzet elém szab. Okát is adom, miért ? A t. ministerelnök ur, kinek a közel múltban ezen padokról igen éles támadásokat kellett végig hallgatni, a legutóbbi ülések egyikén oly nyilatkozatot tett, melynek fülbemászólag édes csengése a reménynek egy biztató sugarát villantatta meg Magyarország közélete számára, a mely legalább nekem lehetségessé teszi, hogy „boldog újévet" kívánjak Magyarországnak. A t.ministerelnök ur ugyanis ugy nyilatkozott, hogy le fog mondani, ámbár sajnálatára nem tudja ezt rövid idő alatt kilátásba helyezni. Ez azon nyilatkozat, t. ház, mely kötelességemmé teszi, legalább az én álláspontomból, hogy a kiméletnek tőlem telhető fokáig menjek el, mertezen nyilatkozatból, ha egyebet nem, azt mindenesetre látom, hogy a t. ministerelnök ur legalább nincs elhatározva az emberi kor legvégső határáig ministerelnöknek maradni. (Derültség a szélső baloldalon.)
