Képviselőházi napló, 1887. XV. kötet • 1889. deczember 9–1890. január 29.
Ülésnapok - 1887-305
SOS. országos ülés deezeinber 10-é», kedden. 1889. 49 adományozások tárgyában, mely interpellatio — gondolom — 13 pontba foglalta a kérdéseket, Én egyöntetűleg és együttesen kívánok az interpellatióra válaszolni, de rajta leszek és sikerülni is fog, hogy azért válaszomban a feleletet megadjam a 13 pontban tett összes kérdésekre. De mindenekelőtt arra akarok válaszolni, miként tekintem én ugy nálunk, mint szélese világon mindenütt a rendjel-adományozás fontosságát. Bizonyára nem fogok annak az értékéből levonni akarni; mert bárhol történjék az, mintán mindenütt az államfő adományozza a rendjelet, annak adományozása, mint az államfő megelégedésének, elismerésének jele, bizonynyal becsesel kell hogy bírjon mindenkire nézve, a ki abban részesül. De oly fontosságot tulajdonítani sohasem hallottam —• nem tulajdonítok én sem — a rendjelnek, mintha az által a rendes honpolgári kötelességen kívül levő, vagy azzal ellentétben álló valamely kötelességre köteleztetnék valaki, vagy az iránt tenne Ígéretet. A rendjel adományozása nálunk is — mint mindenütt a világon — mindig a fejedelem, a király joga volt. Az 1848: III. törvényczikk — gondolom 7. szakaszában — még akkor is, midőn némely királyi teendőket ő Felsége távollétében a nádorhelytartóra bizott, ezen rendjeladományozási jogot magának ő Felségének tartotta fenn és a törvényben csak az a kikötés foglaltatik, hogy ennek magyar honpolgárokat illetőleg magyar minister ellenjegyzése mellett kell történnie. Ha pedig — és itt is általánosságban beszélek először — a rendjeleket tekintjük, mindenütt a világon, mindegyik rendjel ugy alakjára, mint alapító okmányára és statútumaira nézve magán viseli azon kornak jellegét és azon elnevezéseket. a melyek azon korban helyén voltak, vagy szokásosak voltak és ha megváltozik a helyzet, nem az következik, hogy azért minden rendjel statútuma változzék, mert ez nem szokott változni — én legalább széles e világon alig tudom, hogy változott volna; hanem az következik, hogy az adományozás módjának és ennélfogva azon következményeknek, a melyek abból levonhatók, kell megváltozniuk. (Helyeslés a jobboldalon.) Vagyis, hogy exenrplifik áljain a dolgot: itt nálunk magyar honpolgárnak bizonyára senki más, csak a magyar király adhat belföldinek tekinthető rendjelet; és pedig egy lévén az uralkodó, minthogy a rendjeladományozás joga az uralkodóé, mindaz a belföldinek tekinthető rendjei, a melyet ő Felsége magyar honpolgárnak ad, ugy tekintendő, hogy a magyar király adja, mert csak a magyar király adhatja azt magyar honpolgárnak és csak oly módon, mint azt a törvény meghatározza; (Helyeslés a jobboldalon) a mint bizonyára — még erre visszatérek -— más módon nem is adományoztatik. (Helyeslés a jobboldalon.) KÉPVH. NAPLÓ 1887—92. XV. KÖTET. A mi azon kérdését illeti — ezt mellékesen jegyzem meg — hogy 1869-ben báró Beust, gondolom, akkor még báró volt — Reichskanzlernek neveztetett, erre, azt hiszem, nem szükséges, hogy én most feleljek. Hiszen nem én általam, de még mielőtt én minister lettem, a Reichskanzler elnevezés megszűnt, nincs is azóta az osztrák magyar monarchiában. (Hetyeslés a jobboldalon.) Ez tehát egy teljesen meghaladott dolog. A rendjelekre nézve még meg kell jegyeznem azt, hogy a képviselő ur által felemlített aranygyapjas-rend rendjelnek, abban az értelemben, mint a többiek, egyáltalában nem tekinthető. Az családi kitüntetés, nem pedig olyan rendjel, mint a Lipót-, a vaskorona-, a Ferencz József-rend. Ezt nem én állapítottam igy meg; ez igy van és igy gyakoroltatott mindig, mióta ez a kitüntetés a monarchiában kiosztatik. Az, ismétlem, kitüntetés, nem rendjel. A t. képviselő ur hivatkozott az esküre is, a mely egyik vagy másik statútumban van. Erre nézve biztosíthatom, hogy már a harminczas évek óta soha semmiféle rendjellel eskü nem tétetik. Reversalis adatik, de azon reversalisban semmi egyéb nincsen, minthogy az illető elismeri, hogy a rendjelet vette és hogy kötelezi magát oly intézkedéseket tenni, hogy a rendjel és a vele küldött statútum halála után örökösei által a rendjel canceliáriájának visszaszolgáltattassék. Semmi néven nevezendő kötelezettséget tehát, sem eskü, sem reversalis által senki magára nem vállal. (Ugy van! Ugy van f a jobboldalon.) A t. képviselő ur felemlítette ugy a Ferencz József-rendet, mint azon érdemkeresztet, a mely 1850. januárban alapíttatott .... Polónyi Géza: 1849. deczember 2-án. Tisza Kálmán ministerelnök: A Ferencz József-rend igen; de az érdemkereszt 1850. januárban alapíttatott. Azon rendjelnek épen ugy, mint azon érdemkeresztnek sem alapító okmányában, sem statútumaiban annak, hogy az a magyar szabadságharcz, vagy forradalom — ha ugy tetszik — íeveretésének emlékére és az ebben szerzett érdemek megjutalmazására alapíttatott volna, legkisebb nyoma sincs. (EllenmondásoJc szélső balról.) Ha nem tetszik hinni, privative akár meg is mutathatom, itt felolvasnom nem lesz szükséges. Polónyi Géza: Meg vannak nálam. Tisza Kálmán ministerelnök: Hanem igenis alapíttatott a Ferencz József-rend, a mint az alapító okmány bevezető szavaiból kivehető, akkor azon czélzattal, hogy szélesebb körben, osztályokra való kevesebb figyelemmel, minta többinél lehetett, érdemeknek elismerése gyanánt osztathassák ki a polgárok közt. Igaz, ennél a rendnél is császárról és Austriáról van szó, mert 1850. januárban alapított rendjelnél ez máskép nem is lehet. Ue erre nézve is 1
