Képviselőházi napló, 1887. XV. kötet • 1889. deczember 9–1890. január 29.

Ülésnapok - 1887-311

J22 811. országos ülés Január 17-én, pénteken. 1890. sebb, mint hogy történik, hogy a honvéd huszár ezredek nem adják oda a legjobb lovakat a gyalog honvédség számára. Ennek természetes folyománya az, hogy olyan lovak jönnek oda, a melyek nem képesek a szolgálatot teljesíteni. Én magam tapasztaltam, t. ház — feltűnő dolog, de úgy van — hogy az a segédtiszt, a ki, mellesleg legyen mondva, jó lovas, mert a Ludovica-aeadémiától kikerült ifjak töltik be e helyeket, absolute nem bir boldogulni az ily lóval. Ugy, hogy nekem azon közönséges adoma jut eszembe, mikor a gazda felesége betegsége miatt béresét lóra ülteti és orvosért küldi. A béres azt kérdi: „Sürgős az üzenet?" Azt mondja rá a gazda: „Igen!" — „Akkor gyalog megyek"— mondja az — „úgy hamarább érek oda!" Épen igy van az a honvédségnél. Nagyon gyakran a szegény tiszt a legjobb akarat mellett sem birja kötelességét teljesíteni, azaz a parancsot sürgősen végrehajtani. Magam voltam szemtanuja, hogy három-négyszer próbálkozott és fáradozott lovának elindításával és végre nem tudta megtenni kötelességét. És hogyha e miatt fennakadás nem történt, méltóztassanak elhinni; akkor az ismét a magasabb és idősebb tisztikar rendkívüli kötelességérzetének következése, mert ezen körülmény az, a mi a bajokat elhárította, ily esetekben ugyanis maga a zászlóaljparancsnok vagy egy idősebb lovasított százados fáradságot nem kiméivé nyargalt és vitte meg a parancsot, mely gyakran döntő fontosságú volt. Ha, t. ház, ilyen dolgok békében észleltetnek, mennyivel veszélyesebbek lehetnek azok, ha háborúban történnek. Azért óhajtanám, hogy — ha már a századparancsnokok nem — legalább a segédtisztek lovasittassanak,hogy ilyen baj ok ezentúl elő ne forduljanak. (Helyeslés,) A katonai vitáknál, t. ház, nagyon gyakran előfordultak felszólalások a katonai élelmezés javítása miatt, a miatt, hogy a katonaságnak vacsora szolgáltassák ki, szóval hogy az élelmezés jobbá tétessék. De mindig az volt a refrain, hogy nem lehet, mert ez nagyon sokba kerül. Én gondolkoztam e tárgy felett és több katonával értekeztem is arról. Hallottam is egy eszmét, mely nem új, mert már sokszor megvitattatott, de azt hiszem, hogy a képviselőházban még nem hozatott elő. Ezen eszme az én tetszésemet is megnyerte, úgy, hogy bátor vagyok azt ezúttal csak röviden jelezni. (Halljuk! Halljuk!) Ugyanis e bajon akkép lehetne segíteni, a nélkül, hogy a katonaság harczképessége szenvedne, hogy az ujonezozási időt át kellene helyezni. Most az ujonezozás márcziusban történik és októberben vonulnak be az ujonezok és ekkor nyerik az első kiképzést. Ez tart tavaszig". Véleményem szerint nem változ tatna a dolgon, ha például az 1891. évi ujonezok már 1890. novemberében volnának sorozás alá hivandók én besorozandók s az ujonezok nem októberben, hanem márcziusban vonulnának be így megtakarittatnék egy félév a gyakorlatból és az ujoncz egy félévvel előbb bocsáttatnék szabadságra; mert felfogásom szerint az illető ujoneznak elég, ha három fegyvergyakorlatot végig szolgált. Ha tavaszszal megkezdődik a gyakorlat s egyfolytában végzi a sor-, szakasz-, század- és a nagyobb gyakorlatokat ég azután egyfolytában halad három éven át, úgy, hogy a harmadik év októ • bérében bocsáttatván szabadságra, megtakarittatik az államnak a 4—5 hónapi tartás költsége és a kiképzéssel járó mostani kiadás, mert felfogásom szerint az első évben télen folyó gyakorlatok nem oly fontosak és inkább csak menet-gyakorlatokból állanak. Ez csak eszme, melynek bővebb kifejezését annak idejében magamnak fentartom, de azt hiszem, méltó arra, hogy az illető körök figyelmét magára vonva, azzal foglalkozzanak. (Helyeslés.) Végül, t. ház, van még egy megjegyzésem a tisztképző intézetekre vonatkozólag. (Halljuk! Halljuk!) Erre vonatkozólag a jelentés a költségvetés mellékletében van és részemről már a véderő bizottságban is hozzájárultam ahhoz, hogy elfogadtassék, a minthogy magam is elfogadom, mert oly részletes és kimerítő kimutatásokat foglal magában, melyek teljesen kielégítők és megfelelők. Csak azt akarom kiemelni, hogy mintán e házban és a házon kivül is nagyon sok oldalról nagyon sokszor hangsúlyozzák, hogy a magyar ifjak közül minél többen lépjenek be a közös hadseregbe, módot is kell nyújtanunk arra, hogy ez lehetővé váljék. És erre íegczélszerübb eszköznek tartom, ha az állami alapítványi helyek szaporittatnak, mert arról magam is meg vagyok győződve, hogy új tisztképző-intézet felállítása jelenleg felesleges, (Ellenmondások balfelöl) miután a jelenleg szükséges^ tiszti létszám kikerülhet a fennálló intézetekből. És ez szolgáljon válaszul Perczel Miklós t. képviselőtársam határozati javaslatának egyik részére, melynél fogva nem tartom szükségesnek a tisztképző akadémia felállítását. Az által azonban, ha a mai alapítványi helyek szaporittatni fognak, el fog éretni az a czél, hogy minél több magyar ifjú lépjen be a hadseregbe. Ha nézzük a jelenséget, azt veszszük észre, hogy 120 alapítványi helyünk van és évenkiut 15—í8 hely kerül betöltésre, e helyekre pedig 80—100 ifjú folyamodik felvételért. Ebből tehát látszik, hogy van competitor, de niucs hely. Adjunk helyet és tömegesen fognak belépni a hadseregbe a magyar ifjak. (Helyeslés jobbfelöl) Még több megjegyzésem volna, de nem akarom tovább igénybe venni a t. ház türelmét, (Halljuk! Halljuk!) fentartom magamnak, hogy esetleg bővebben kiterjeszkedjem alkalmas időben más kérdésekre is. Most elértem czélomat, ha igény-