Képviselőházi napló, 1887. XV. kötet • 1889. deczember 9–1890. január 29.

Ülésnapok - 1887-304

6 804. országos ülés decaember 9 én, hétfon. 1889. ha valamely árujegy — a hogy ott nevezik, itt most már helyesebben a védjegy kifejezés hasz­náltatik — ha valamely védjegy egyik vagy má­sik területen, tudniillik Y?gy az osztrák, vagy a magyar területen egyszer letéfeményeztetett és lajstromoztatott, ez maga ipso facto és ipso jure biztosítékot nyújt az iránt, hogy ezen letétemé­nyezés tényével oltalmat biztosít a maga számára a másik területen is. Röviden szólva, ha valaki Austriában az iparkamaránál az ő védjegyét leté­teményezi és lajstromoztatja, ez a tény maga a Xyil. ezikkely világos és félremagyarázhatlan rendelkezései szerint jogot nyújt arra, hogy az a mi területünkön is védessék, mert a törvényjavas­lat 32-ik szakaszába átvétetett, hogy az a védjegy, a mely ott lajstromoztatott, itt is védelemben ré­szesül. Miért mondom én, t. ház, hogy ez a parla­mentarismus alapelveivel ellenkezik? Azért, mert ha ipso facto és ipso jure maga a letéteményezés ténye a másik állam területén is biztosítja az oltalmat, ebből az következik, hogy a mi uiiniste­riuimfnk az osztrák ministerium által megszabott eljárási szabály szerint, mely a mienkkel nem homogén, az ott lajstromozott védjegyekkel .szem­ben kötött kézzel megy és köteles oltalmat nyúj­tani saját ministeri felelőssége mellett, tehát fele­lősséggel tartozik ugyan a mi parlamentünknek, de nem a saját tényeért, hanem az osztrák minis­terium tényeiért. Ez, t. ház, meggyőződésem sze­rint a parlameutarismus elvének fejtetőre való állítása. Hogy az osztrák ministerek által szabá­lyozott eljárás alatt, a nélkül, hogy a magyar területen a magyar törvényhozással szemben fele lősséggel biró tárczaministernek joga lenne meg­biralni azt, vájjon szabályszerűleg és helyesen lett-e ott a védjegy lajstromozva, itt azon védjegyeknek oltalom biztosittassék, ez nézetem szerint a parla­mentarismus alapelvébe ütközik. De nem oly csekély jelentőségű e kérdés, mellőzve a közjogi tekintetet, közgazdasági szem­pontból sem. Mert mire vezet ez? Egyszerűen arra, hogy az osztrák területen levő nagy gyáripar nem lévén arra utalva, hogy Budapestre jöjjön, hogy védjegyeit itt oltalomban részesittesse, egy­szerűen bejegyezteti Bécsben az iparkamaránál, vagy más osztrák kamaránál a maga védjegyét és semmit sem törődik azzal, hogy mi történik Magyarországon, mert hiszen a magyar minister hivatalból köteles annak oltalmat nyújtani és véd­jegye bejegyeztetik itt, mint currens tárgy. Nem közömbös ez a dolog azért sem, mert az osztrákok­nak mindig volt eszük arra, hogy mit csinálnak. Például, a inig 1885-ben magyar iparosok véd­jegye összesen 60 jegyeztetett be és ennélfogva 60 magyar védjegy részesült Austriában oltalom­ban, addig ugyanazon évben 496 osztrák védjegy jegyeztetett be Austriában, melynek itt törvény­szerű védelem biztosíttatott. 1886-ban 83 magyar védjegy jegyeztetett be, ugyanazon időben azonban 518 osztrák védjegynek nyújtatott magyar terü­leten a pátens alapján védelem. Már most méltóz­tassanak figyelembe venni, hogy a törvény még az iránt sem rendelkezik, vájjon azon 5 forint, a melyről itt szó van, mint lajstromozási díj fizetendő-e az osztrákok által a magyar területen való lajstromozásért. Erről a törvényjavaslat egy árva betűvel sem emlékezik meg. Meglehet, hogy a gyakorlatban másként van megoldva, de sem a vámszerződés XVII. ezikkely e, sem a jelen törvényjavaslat nem tartalmaz dispositiót aziránt, vájjon az a díj, a mit a magyar iparos ott tartozik fizetni, azt viszont az osztrák iparos itt is tartozik e leróni ? Ugyanígy állunk a közzététel, a promul­gatio kérdésével, a melyre nézve később szintén lesznek megjegyzéseim. De, t. ház, ha általában véve a mi fundamentális közjogi elveink nem feszélyeznének is bennünket abban, hogy a törvényjavaslatot általánosságban elfogadjuk, a jelen speciális esetben, midőn minden alapos ok nélkül, minden közgazdasági érdek ellenére, egy újabb közös ügy statuáltatik: a védjegyek közös ügye, mi ezen törvényjavaslatot már ezen szem­pontból és ezen okokból sem fogadhatjuk el a részletes tárgyalás alapjául. Azonban, t. ház, ha ezen közjogi és parlamentaris okok nem forognának is fenn, nem fogadhatnék el ezen törvényjavaslatot a részletes tárgyalás alapjául, mert — hogy röviden összegezzem ezen törvényjavaslat feletti kritikákat — azt kell mondanom, hogy én még a magyar törvényhozás termében ehhez hasonló rossz magyarsággal és helytelen terminológiával szövegezett törvényjavaslatot soha életemben nem olvastam. Olvastam, t. ház, egy igen nagy tekin­télynek örvendő szaklapban: a „Jogtudományi Közlönye-ben egy T r igen jeles czikket, épen igen t. dr. Neumann Ármin túloldalon lévő képviselő úrtól, melyben ezen törvényjavaslat felett kitűnő kritikát gyakorol, melyre nézve már előzetesen kijelentem, hogy annak álláspontjával legnagyobb részben. magam is egyetértek. De meg kell jegyeznem, hogy ezen törvényjavaslat nagyban és egészben majdnem szórói-szóra való reeeptiója az 1857-iki pátensnek, két dolog kivételével. Az egyik az, hogy ezentúl nemcsak az iparos tulaj­dona vétetik e törvényjavaslat által védelembe — mint a hogy a t. előadó ur a törvényjavaslat szövegével ellentétben helytelenül jegyezte meg — hanem — és ezt akarom épen, mint a törvény­javaslat egyik helyes dispositióját kiemelni — a termelő ós kereskedő érdekeit is védelme és oltalma körébe vonja. A másik, a mit helyeslek e törvényjavaslatban, az, hogy nemcsak a védjegyre magára terjeszti ki a. büntető határozmányokat, hanem egészen helyesen — és pedig a Curia által hozott döntvény alapján és annak megfelelőleg — azon áthágókkai szemben is, a kik hasonló véd-

Next

/
Thumbnails
Contents