Képviselőházi napló, 1887. XV. kötet • 1889. deczember 9–1890. január 29.

Ülésnapok - 1887-310

100 810. országos ülés Január 14-én, kedden. 1890. kellene az államnak épen a keletkező új és miért nem a szűkölködő régi ipart segélyeznie ? Miért épen a textil-ipart, miért nem a malomipart, mely ezen ország munkabírásának és intelligentiájának mindenkor becsületére vált ? Nehéz volna igazolnia, miért segélyezné az állam például a budapesti posztógyárat és miért ne azt az erdélyi textilipart, mely a saját erejéből teremtett magának piaczot és uralkodott is azon mindaddig, mig tőle nem függő körülmények, mig állami összeütközések nem fosztották meg megszokott ezen piaezától ? Nehéz volna végre bebizonyítania, miért tartoznék az állam inkább segélyezni a nagyipart, mint a segélyre szorult kézműipart? Ha pedig egyszer idáig eljutottunk, akkor felesleges volna kimutatni, liogy ez a politikai világnézet gyakorlati alkalmazásában hová vezetné a társadalmat és hová vezetné az állami pénzügyeket. Felfogásom szerint azonban a textil-iparnak hazánkban a segélyezés ezen nemére szüksége sincs, daczára annak, hogy nemcsak a külföldön, de a hazai közvélemény körében is igen gyakran találkozni azzal az előítélettel, hogy a magyar textil-ipar létesítésére a viszonyok rendkívüli terhesek volnának, annyira, hogy ily gyáraknak felállítása tisztán a magánvállalkozás erejéből lehetetlen. Bár számtalanszor ismételtetik ez az állítás, én annak helyességét határozottan tagadom. E tekintetben talán elegendő volna két tényre ráutalni, mely minden érvnél meggyőzőbben szól. Az első tény az, hogy köztudomás szerint már is sikerült a kereskedelmi ministernek, minden egyenes állami segély nélkül, egy magasabb igényeknek is megfelelő posztógyárnak felállítását biztosítani ; a dolog tehát nem lehetetlen, miután megtörtént. A második tény az, hogy a textil-iparnak azon neme, mely hazánkban régtől fogva honos, nevezetesen a kékfestészet, európai hirre tett szert, annyira, hogy tudtommal Budapesten készült ilynemű czikkek nagymennyiségben kivitetnek még Angliába is, (Helyeslés. Ugy van ! jobbfelöl) a mi szinte hihetetlennek látszik. Azonban, minthogy az az érv, hogy a magyar talaj a textil-iparra nem alkalmas, annyira el van terjedve, hogy még ezen házban is kifejezést talált, talán nem végzek egészen felesleges munkát, ha a legnagyobb rövidséggel bár, néhány pontban kimutatom ennek a nézetnek alaptalanságát. (Halljuk! Halljuk!) Alaptalan ez a nézet mindenekelőtt azért, mert tudjuk, hogy a nyers anyag a legkitűnőbb minőségben nálunk feltalálható, valamint hogy a külföldi és osztrák gyárak a legfinomabb szöveteknek előállítására a magyar gyajyjút használják. (Ugy van!) Ámde azt állítják még, hogy a inun kásviszonyok rosszak, hogy a munkások drágák és tapasztalatlanok. Sem az egyik, sem a másik állítás nem felel meg a valóságnak. Elég ráutalni az iparfelügyelőknek utolsó, 1888-iki jelentésére, melyben a 12 kerületben szokásos munkabérek ki vannak mutatva. Bátran állítom, hogy olcsóbb munkabéreket, minta milyenek például a brassói, a textil-iparra különösen alkalmas kerületben fizettetnek, a civilisált világban sehol sem találni. (Ugy van!) De ha az egész ország átlagát veszsztik, tapasztalni fogjuk, hogy a munkabérek semmi esetre sem magasabbak azoknál, melyek Austriában szokásosak, de hogy többnyire a mi munkabéreink még jóval alacsonyabbak. Természetes azonban, hogy ugy a munkabérek magassága, mint a munkások alkalmazhatósága szempontjából szükséges, hogy azokat az esetleg a fővárostól távolabb eső vidékeket felkeressük, a hol ezen iparnak némi, akár kezdetleges, akár fejlettebb nyomai már találhatók, a hol a kézmű vagy gyári ipar a lakosságot már a munkának ezen nemére előkészítette. (Helyeslés a jobboldalon.) Ilyen hely pedig oly számos van az országban, hogy ha mindenhová, a hol a textil-iparra alkalmas munkások találtatnak, tényleg gyár állíttatnék — és én e részben épen nem szorítkoznám csupán posztógyárakra (Helyeslés jóbbfélöl) — akkor aránylag rövid idő alatt Magyarország textilipari szükségleteinek nagy részét mai>a fedezhetné. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Ugy hiszem, szükséges volt ezeketa nézeteket egyszer ezen teremben rectificálni (Helyeslés jóbbfelől) már csak azért is, mert ha mi magunk e parlamentben oly állhatatosan hirdetjük a magyar talajnak alkalmatlan yoltát, akkor könynyen megeshetik, hogy sokan elriasztatnak olyanok is, kik különben bizva saját erejükben és bizva saját népünk munkabírásában, ily vállalatokat létesíteni képesek és hajlandók volnának. ! (ügy van! a jobboldalon.) Én ugy hiszem, igen rossz I szolgálatokat tesznek azoknak a vidékeknek, | melyekről tegnap itt szó volt s melyek bizonyára ! mindnyájunknak rokonszenvét bírják, ha azt hirI detik, hogy ezek a vidékek, melyek felfogásom szerint a természet által a textil-ipar meghonosítására egyenesen predestinälva vannak, csak erőltetéssel és mesterséges úton vihetők odáig, hogy a textil-ipart befogadják, hogy ha ez a közvéleményben elterjedne, alkalmas volna arra is, hogy az egész, különben oly szép kilátások mellett megindult mozgalmat megakaszsza. (Ugyvan! a jobboldalon.) De megjegyzem, hogy ez a sokak által annyira óhajtott pénzsegély nem is a legértékesebb eszköze az állami támogatásnak. Van ennél sokkal többet érő és sokkal határozottabb ! eszköze az államnak. (Halljuk!) így a némely i iparágaknak engedélyezett olcsó vasúti tarifák nagyobb segélyt jelentenek, mint valamely pénzösszeg, mely amúgy is csak igen mérsékelt lehetne. Ha például a közvélemény arra szorítja a keletkező vállalatokat, hogy a szükséges gépeket és