Képviselőházi napló, 1887. XV. kötet • 1889. deczember 9–1890. január 29.

Ülésnapok - 1887-310

94 310. országos ülés fauuér 14-éu, kedden. 1890. mint a nemzet materialis, úgyszólván brutális munkaerejét. Az alsó osztályok, a nemzet széles rétegei képezik azon nagy reservoirt, melyből a nemzet, a társadalom fokozatos emelkedés utján kárpótolja azon veszteségeket, a melyek szükségkép beállnak azon elemek közt, melyek a politikai, a tudományos, a társadalmi élet magaslatára érkeztek, még pedig beállnak akár az élvezetek túlsága, akár a szellemi megerőltetés túlsága folytán beálló kimerülés által. Ha lehetetlen, vagy meg van nehezítve a fokozatos emelkedés, mely Magyarországon mindig megvolt, meg volt régi nemzeti intézményeinkben is, melyek ép ez által előnyösen különböztek a nyugot-európai feudalismustól: beáll a társadalmi pangás és tespedés, a vérfelfrissítés hiánya folytán beáll a felső osztályok degeneratiója és végre a reménytelen kétségbeesésbe lökött alsó osztályok felzúdulása, a társadalmi forradalom. Ha az alsó osztályok ily nagy fontossággal és hivatással bírnak, ebből önként folyik, hogy a nemzet e materialis munkaerejével kimélettel kell bánni és nem szabad oly rablógazdaságot folytatni, a melytől tartózkodni fog minden rationaiis gazda még igavonó állataival szemben is, mert tudja, hogyha a munka mellett nem adja meg a pihenést, el fognak csenevészni. Én tehát azt hiszem, t. ház, hogy első rendű nemzeti érdek, hogy megadassák a műnki jogán kivül, mely ellen, fájdalom, törvényhozásunk újabban gyakran vétett, mesterséges privilégiumokat teremtve egyeseknek azon az úton, hogy leszorított tisztességes munkateréről tisztességes elemeket, szükséges mondom, hogy megadassák a munka joga mellett a pihenés joga is. Angolországban és általában az angol fajnál az egész világ kerekségén azt látjuk, hogy daczára annak, hogy vasárnap nem dolgozik, mégis legtöbbet dolgozik és prodneál úgy a szellemi, mint az anyagi munka terén, ennek ép az az oka, hogy minden munkás regenerálhatja munkaerejét hetenkint legalább egyszer. És méltóztassék elhinni, t. ház, hogy nem sok az, hogy az ember legalább hetenkint egyszer visszaadassék családjának, hogy legalább hetenkint egyszer felüdíthesse tüdejét, hogy legalább hetenkint egyszer felemelhesse lelkét magasabb rendíí eszmékhez s gondoljon saját toyább képzésével. (Helyeslés bal felől.) Ezt, t. ház, nem lehet elütni, mint némelyek gondolják, azzal, hogy hiszen a törvény megadja mindenkinek a szabadságot, hogy vasárnap pihenjen, senkit sem lehet vasárnap munkára kényszeríteni. De kényBzerít-e a törvény valakit arra, hogy dolgozzék csütörtökön vagy pénteken? Bizonyára nem. A kényszer a versenyben és az élet szükségében van. Ha a vállalkozó azt mondja a munkásnak: neked szabadságod van vasárnap pihenni, én nem kényszerítlek vasárnap dolgozni, de nem is fogadlak fel, mert én csak oly munkást fogadok fel, a ki vasárnap is dolgozik: akkor a munkás azt fogja mondani: „köszönöm uram a szabadságot, de szabadságot vacsorázni nem lehet" és alá fogja vetni magát a verseny kényszerének. Engedje meg a t. ház, hogy csak egy példát hozzak fel ennek illustrálására. Itt van a fővárosi sajtó. (Halljuk! Halljuk!) A hetvenes évek elején, ha jól emlékezem, a franczia-német háború alatt hozták be egészen ad hoc, tisztán a háború tartamára, a hétfői reggeli lapokat. Azóta a sajtó összes szellemi munkásai ép ugy mint a nyomdai munkások, egyaránt, kivétel nélkül érzik ezek megszüntetésének, a vasárnapi pihenésnek szükségét. Azóta folyton történtek erre kísérletek és nem sikerült megszüntetni a hétfői reggeli lapokat. A legújabban történt kísérlet hajótörést szenvedett egyetlenegy nyereség-hajhászó vállalkozó ellenzésén. (Igaz! Ugy van! lalfelól.) Én kérem a t. házat, hogy emlékezzék meg egy közrokonszenvben, közbecsülósben állott tagjáról, kit most valamennyien együtt gyászolunk és ki a szünet nélküli, éveken át tartó, reggeltől késő éjjelig vasárnapon is pihenés nélküli folytatott munkának esett áldozatul. Én és mindnyájan tudjuk, hogy a t. minister ur bátran hiv átkoz hátik arra, hogy „én is dolgozom reggeltől estig és dolgozom vasárnap is". Hogy a t. minister ur saját érdekében jól teszi-e ezt, azt nem tudom; hogy az ő munkaereje phaenomenalis, azt mindenki tudja, de phaenomenalis erőknek mértékét normális emberekre alkalmazni nem lehet és nem lehet alkalmazni a nemzetnek munkaerejére egyáltalában, ha nem akarjuk, hogy megérezze következményeit már a jelenlegi generatio, vagy ha az nem, bizonyára a jövő nemzedék. Én tehát arra kérem a t. minister arat, (Halljuk! Halljuk!) legyen szíves ezen kérdéssel foglalkozni s nekünk mielőbb törvényjavaslatot előterjeszteni az iránt, hogy a vasárnapi munka megszüntettessék mindenütt, a hol az a nemzet gazdasági életének megbénítása nélkül lehetséges és korlátoztassék minden téren. (Élénk helyeslés.) Madarász József jegyző: Gróf Apponyi Albert! Gróf Apponyi Albert: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) A tegnapi napon ezen czímnél két nagyérdekű felszólalást hallottunk két különböző oldalról. Az egyiket Szmiälovszky Valér t. képviselőtársamtól, a másikat Irányi Dánielt, képviselő úrtól. Azok, a miket Szmiälovszky t. képviselőtársam a felföldnek viszonyairól mondott és a miket én is, a ki öt éven át egy felföldi kerületet voltam szerencsés e házban képviselni, olyanoknak ismerek, mint a minőknek azokat a t. képviselő ur ecsetelte, csak megerősítenek egy tételt, a melyet én gyakran állítottam fel Magyar-