Képviselőházi napló, 1887. XIV. kötet • 1889. november 20–deczember 7.

Ülésnapok - 1887-290

290. országos ülés november 23-én. pénteken. 1889. RQ ki van-e örök időkre zárva hasonló állapot, holott a mostani törvény akkor is érvényben lehet ? Azt kérdeztem, kinél jelentkeztek volna a politikai menekültek az 1849 és 1867 között lefolyt időben. Elfelejtettem hozzátenni: ha elveik megengedik vala azt. Mert voltak, vannak és lesznek mindig, a kik azt tartják, hogy az állampolgári jogok velünk született jogok, a melyekről csak magunk mondhatunk le, hibánk nélkül attól mások nem foszthatnak meg. (Igaz! Ugy van! a szélső balfelól.) Voltak, vannak és lesznek mindig, a kiket meggyőződésük más okon is visszatart, vissza tarthat attól, hogy e törvényben megszabott feltételeket teljesítsék. Miért kényszerítjük hát ezeket, hogy vagy meggyőződésüktől váljanak meg, vagy pedig állampolgárságukat veszítsék el, vagy elveikről, melyekhez egy életen át ragaszkodtak, vagy hazájukról mondjanak le, a melyért, ha kell, életüket igenis: hitöket, becsületüket feláldozni nem hajlandók. (Élénk helyeslés és tetszés a szélső haloldalon.) Ah, uraim! A ki ilyen választás elé állítja a politikai menekülteket, az nem tudja, mit jelent az elvekhez való ragaszkodás; (ügy van! Igás! a szélső baloldalon) és nem tudja, mennyire szereti a távollevő, mennyire szeretik a menekültek hazájukat. Miként a gyermek csak akkor érzi igazán, mennyire szereti szüleit, midőn az apai háztól elbúcsúzik ; miként a szerető csak akkor érzi, mily mély és lángoló szerelem ég szivében, midőn arájától hosszú időre elválni kénytelen; miként az egészségnek valódi becsét csak az képes megérteni, a kit kínos betegség tartósan ágyhoz szegez : ugy a hazaszeretet, a haza iránti ragaszkodás is csak annak szivében nyilvánul erősen, ellenállhatlanuí, a kit a sors annak kebelétől elszakított. (Ugy van! Tetszés a szélső baloldalon.) Hát még a ki elől önkény, erőszak, vagy a végzet elzárja az ország határait, ugy, hogy a korlátok lerombolását vagy sohasem várhatja, vagy csak a véletlentől remélheti. Annak szivében a hazaszeretet, mely az otthonlevőt csak melegíti, kiolthatatlan lánggal ég; ki nem elégített tettvágya emészti erejét, kedély világát sötét bánat borítja el; s ha olykorolykor felvillan is egy reménysugár, az csakhamar eltűnik; s lemondás és néha kétségbeesés váltja fel. (Élénk tetszés a szélső baloldalon.) Ah, uraim, higyjék el, csak a menekült, a bujdosó tudja, érzi igazán, mit jelent e szó : haza ! (Igaz! Ugy van! Tetszés a szélső baloldalon.) Mint másnak, neki is az a, föld, a mely szülte s a melynek emlőin táplálkozott; az, a mely a felette ragyogó napjával fejlesztette erejét, mig felserdült; az, mely lehetővé tette neki, hogy szellemi képességét kiművelje; az, mely pályát nyitott előtte, hogy azon a kitűzött ezé] felé haladjon. Mint másnak, neki is az a fold, a melynek minden bércze, minden tere, minden röge az elmúlt időkről beszél, a régi nagyságról és dicsőségről, a régi és új szenvedésekről egyaránt; az egykori nagyságról és dicsőségről, a mely nemes vágygyal tölti el szivét, hogy azt egykor visszaidézze; a szenvedésekről, melyek azon elhatározást keltik benne, hogy azokat enyhítse, ha lehet, megszüntesse. Mint másnak, neki is a haza az a föld, a melynél más nagyobb is, szebb is, gazdagabb is lehet, de olyan kedves, olyan drága a világon más nem lehet. (Elénk tetszés és éljenzés a szélső baloldalon.) Az a föld, a mely ha még kisebb, még szegényebb, még elhagyatottabb lenne is, kielégítené egész nagyravágyását ; és azt a tudatot, hogy annak fia, annak polgára, a világ legfényesebb polczával sem cserélné fel. (Élénk éljenzés a szélső baloldalon.) Ezt érzi, uraim, minden igaz hazafi, minden magyar ember. De a bujdosó még ennél egyebet is érez; neki a haza, ha lehet, még ennél is több. Mikor felébred, lelke hazája felé száll; mikor nyugalomra hajtja le fejét, utolsó gondolata a hazáé; sőt még álmában is a haza téréin bolyong és csak akkor riad fel, mikor a poroszlók újra üldözőbe veszik. Az élet törvényei, saját ösztöne, tettvágya munkára késztik őt: a dolgot, a fáradságot nem sajnálja, csak azt, hogy nem a hazának szentelheti erejét. (Tetszés a szélé balfelöl.) És a mikor a haza tettre szólítja őt, feledve magát, siet, hogy azt szolgálhassa; mikor pedig e térről leszorult, nem a maga meggyült baján, a haza sorsán szomorkodik. így érez a bujdosó hazája iránt, ez a száműzöttnek a haza. Vágyainak, szerelmének, reményeinek egyetlen tárgya; annál drágább, annál becsesebb, minél távolabb van és minél szerencsétlenéi) b. (Zajos tetszés a szélső ba'felöl.) Miért zárják el hát a hazát az elől, a ki ugy szereti, ki ugy vágyik abba vissza ? Miért kötik feltételhez azt, a mi születésénél fogva megilleti? Mi haszna lehet abból a hazának, hogy fiait nem bocsátja be? Hát annyian vagyunk-e már, hogy bárkit is nélkülözhetünk fajunkból? És mi kára lehet abból a hazának, ha azok, a kik, bár hosszabb ideig távol voltak, visszatérnek közénk, hogy itt élve, a hazának szentelhessék erejüket? (Igaz! Ugy van! a bal- és szélső baloldalon.) És végre mi haszna lehet abból az államnak, ha erőszakot akarva tenni honfitársai lelkiismeretén, meggyőződésén, kényszeríti őket, hogy vagy arról tegyenek le, vagy elveszítsék polgári jogaikat. (Élénk helyeslés és tetszés a bal- és szélső bal felől.) Midőn e kérdést teszem, önök sejtik, t. uraim, hogy miért tettem, sejtik, hogy kire czéloztam vele. (Zajos felkiáltások a szélső baloldalon: Élj(n Kossuth Lajos!) Én senkit, a ki bármily hosszú ideig távol van a hazából, nem akarok megfosztani 8*