Képviselőházi napló, 1887. XIV. kötet • 1889. november 20–deczember 7.

Ülésnapok - 1887-290

SttO, orsiágos ülés novem! tehát a két hivatalt ok nélkül összetéveszteni, (Helyeslés a szélső balon) a miből én — bocsánatot kérek — azon álezázott szándékot vagyok kénytelen kiolvasni, mintha gróf Kálnoky közös külügyminister és a királyi ház minisiere egyszersmind a régi birodalmi caneellár szerepét akarná játszani, (ügy van! a szélső halon.) Hivatkozik a t. ministerelnök ur azonkívül arra is, hogy volt már erre nézve előzmény, nevezetesen akkor, midőn 1868-ban ő Felségének, mint közös uralkodónak és a kettős monarchiának czíme megállapittatott, mely esetben szintúgy az akkori külügyministerhez intéztetett a kézirat, megrendeltetvén, hogy azt a monarchia két államával s azonkívül a külügyi követségekkel is hivatalosan közölje. Csakhogy itt megint — bocsásson meg a t. ministerelnök ur — az eset. a mostanival nem hasonlítható össze, mert midőn valamely fejedelem a maga ezímét változtatja meg és a birodalomnak a czíme is változást szenved, azt a külügyi hivatalokkal kellvén közölni, természetesen a külügy ministernek kell tudtára adni és általa közöltetni a többi államokkal. A többi ellenvetéseket, melyeket a t. ministerelnök ur beszédére még tehetnék, mint mondám. azon barátaimnak hagyván fenn, a kik utánam fognak következni, most átmegyek beszédemnek tulaj dónk épe ni tartalmára, (flattjuk! Halljuk!) T. képviselőház! A honosság, illetőleg az állampolgári jogok megszerzésének és elvesztésének kérdése egyike a legfontosabbaknak nemcsak a hazai ugy polgári mint büntető, hanem a nemzetközi jog szempontjából is. Fontos volt ez minden időben, kétszeresen az manapság, midőn a kivándorlás Európának nemcsak nyugoti és közép részeiből, hanem immár Magyarországból is megindult és évről-évre növekszik. Nem is mulasztották el az államok ezen kérdést szabályozni; a honosság megszerzésérői valamennyien már a múlt időben, annak elvesztéséről némelyek csak legújabban intézkedvén. Én a kérdésnek csakezeu utóbbi oldalával kivánok foglalkozni, indítványom keretébe csupán ez tartozván. E tekintetben, t- ház, az alkotmányos államokat két csoportra lehet felosztani, az elsőbe azok tartozván, a melyek az állampolgári jogokat a távollót, a kivándorlás által is elveszthetőknek tartják, a másikba azok, a melyek a távollétet magában ezen jogok elvesztése okának nem tekintik. Az első osztályba sorozandó Austria, a német birodalom és Magyarország, a másodikba Anglia, Spanyol-, Olasz-, Franeziaország, S váj ez és az atlanti Óceánon tál az amerikai Egyesült-Államok. A kisebb, ámbár alkotmányos államokat ezúttal mellőzöm, nem csak azért, mivel a rendelkezésemre álló rövid idő alatt nem sikerült az idevágó törvényeket — különösen a netán újabb időben hozottakat — megszereznem, hanem azon oknál KÉPVH. NAPLÓ. 1887—92. XIV. KÖTET, *r 39-én, pénteken. 1889. . 57 fogva is, minthogy ezek amazoknál kisebb jelentőséggel bírnak. A mi már az első csoportbelieket illeti, Austria az általános polgári törvénykönyv értelmében a kivándorlást, vagyis a visszatérési szándék nélküli eltávozást — a Németbirodalom az 1870-ben alkotott törvény érteimébea a 10 évi távollétet a honosság elvesztésének okai közé számítja. Ennek mintájára készült, sőt mondhatnám, ennek fordítása a mi 1879. évi ötvenedik törvényczikkünk, mely a 10 évi távollétet szintén a honosság elvesztésével sújtja. Ezen államokkal szemben áll először is Spanyolország, melynek 1837-iki alkotmánya szerint a honosságot elveszti azon spanyol, először, a ki idegen államban honosíttatott; másodszor, ki a király engedelme nélkül idegen államban hivatalt vállal. Továbbá Olaszország, melynek ha nem csalódom 1865-iki általános polgári törvénykönyvének első fejezete, első czikkéuek 1 Fik szakaszában ezt olvassuk: „A polgári jogot elveszti először, a ki arról a saját lakhelyén levő polgári tisztviselő előtt tett nyilatkozattal lemond és ideo-en országba teszi át lakását; másodszor, a ki külföldi honosságot szerzett; harmadszor, a ki a kormány engedélye nélkül idegen kormánytói hivatalt fogadott el, vagy idegen hatalmasság katonai szolgálatába lépett. A svájczi polgár csupán lemondás esetén veszti el polgári jogát, mely lemondás azonban csakis saját személyére terjed ki és csupán akkor bir érvénynyel, ha azt idegen államban szerzett honosítás követi. Anglia a maga alattvalóit, ha külföldön élnek is, egészen a harmadik nemzedékig saját polgárainak tekinti, sőt egészen 1870 ig még azokat is, a kik külföldön honosságot szereztek, a magáéinak nézve, azok idegen honosságát figyelembe nem vette. Csakis 1870 ben május 12-én alkottatott Angiiában törvénv, melynek értelmében, a ki külföldön hono-ságot szerzett, megszűnik britt alattvaló lenni. Franeziaország, elejtvén az 1801 iki polgárt törvénykönyv azon rendelkezését, mely szerint a visszatérési szándék nélküli kivándorlást a polgári jogok elvesztésével sújtotta, a honosság elvesztését csupán azokra szorította, kik először, külföldön honosíttatták magukat, másodszor, a franczia honosságról lemondtak, harmadszor, valamely külföldi kormánytól nyilvános hivatalt elfogadtak és a franczia kormány felszólítása daczára megtartottak, és negyedszer, kik a kormány engedélye nélkül külföldön katonai szolgálatba léptek. Végre az amerikai Egyesült-Államok 1868-ban az északnémet szövetséggel oly szerződésre léptek, minőt azután más államokkal is kötöttek, a mely szerint az eredeti honosság elvész a külföldön szerzett honosság által, ha.azt 5 évi ott lakás követi, mely elvet azonban az amerikai bíróságok és maga a eongressus is, daczára a kormány ismételt fel8 er 39-én, pénteken. 1889.