Képviselőházi napló, 1887. XIV. kötet • 1889. november 20–deczember 7.

Ülésnapok - 1887-290

56 2fcö. országos ülés november 22-én, pénteken. 1889. gyűlés a XII. törvényezikk fogalmazásával és elfogadásával megvalósított; hozzá tevén, hogy Deák Ferencz, midőn a kiegyezést megkötötte, csakis az 1848-ban elejtett fonalat vette fel. Ebbeli állításának igazolására a t. képviselő ur hivatkozott azon átiratra, melyet a magyar országgyűlés 1848. szeptember havában az osztrák birodalmi gyűléshez intézett és abból a többi közt a következő helyeket idézte: „Midőn a magyarnemzet képviselői ezen érzelmekről a birodalmi gyűlést tudósítják, egyszersmind értesítik arról, miként a magyar ministeriumot megbizták, hogy mindazon érdektalálkozásokra nézve, a melyek részint a múlt viszonyainál, részint a jövőre biztosíttatni óhajtott szövetségnél fogva rendezést és kiegyenlítést kivannak, az osztrák ministeriummal a kölcsönös igazság és méltányosság alapján egyezkedésbe bocsátkozzék. Mert ámbár fenn akarja tartani Magyarország önállását és függetlenségét, mégis reméli, hogy ez által azon kapocs, a mely az országok közt századok óta létezik, még szilárdabb lesz és minden kölcsönös érdek oly módon egyenlittetik ki, hogy a kölcsönös viszonyok végleges elhatározása által minden súrlódásnak és egyenetlenségnek vége legyen". A t. képviselő ur, ugy látszik, nem vette figyelembe azt, hogy itt először is ne n közös ügyekről, hanem egyszerűen érdektalálkozásról van szó, a milyen, érdektalálkozás két egészen idegen állam közt is létezik és nem vette figyelembe, hogy ugyanazon átiratban tisztán szövetség említtetik a két állam közt, holott a mostani állapot szövetségnek ugyancsak nem nevezhető; és nem vette továbbá figyelembe, hogy ugyanazon átiratMagyarország önállóságát és függetlenségét világosan feltételül köti ki, hogy a kölcsönös érdekek kölcsönösen kiegyenlittessenek. En, t. ház, az 1848-iki országgyűlésnek tagja voltam, sőt tagja voltam azon küldöttségnek is, a mely azt a megbízatást nyerte, hogy az átiratot az osztrák nemzetgyűléssel közölje, s biztosíthatom mindkét minőségemben a t. képviselő urat, hogy az a szándék, az a gondolat, hogy akár a bizottság, akár az országgyűlés bármit is engedjen Magyarország önállóságából és függetlenségéből, tőlünk egyformán távol volt. Mi igenis a béke áldásainak megőrzése végett hajlandók voltunk az érdektalálkozásokkiegyenlítése végett az osztrák birodalmi gyűléssel egyezkedni, de Magyarország önállóságát és függetlenségét: azt, a mit az 1848 -ki törvények megállapítottak, feláldozni semmi körülmény közt hajlandók nem voltunk. (Helyeslés a szélső baloldalon.) De megfeledkezett, ugy látszik, t. képviselőtársam az 1861-iki feliratról is, a melyben Deák Ferencz világosan kimutatta, hogy a pragmatica sanctióból, illetőleg az 1723-iki L, II. és III. törvénycikkből egyáltalában nem következik, mintha Magyarország és Austria között más kapocs volna, mint a fejedelem közössége, olyannyira, hogy a törvénykönyvvel a kezében világosan bebizonyította, hogy minden ügyek — beleértve a katonai ügyeket is — Magyarországot szorosan, mint önálló országot illetik. (Ugy van! a bal- és szélső baloldalon.) A mi továbbá t. képviselőtársamnak azon állítását illeti, mely szerint ő a közösügyi rendszert, illetőleg az 1867; XII. törvény czikket Magyarország bajai kútforrásának nem tekinti, hanem azt egyes-egyedül a rossz kormányzásban találja, engedje meg, hogy erre nézve nyíltan és őszintén kijelentsem, hogy bajaink egyedüli okának az 1867-iki kiegyezést magam sem tekintem. Hiszen ha azt hinném, hogy bajaink mindössze csakis onnan erednek, a mostani kormánynak legfeljebb azt a szemrehányást tehetném, hogy arra az alapra rálépett. Igenis, ha, mint önök, mi mindnyájan a mostani kormány-rendszer fejét, Tisza Kálmán ministerelnök urat vádoljuk azzal, hogy a létező állapotokat megrontotta, pénzügyeink rendezésére kellő időben a szükséges lépéseket meg nem tette, sőt azokat még inkább összezilálta: (Ugy van! Ugy van! a bal-és szélső baloldalon) mi igenis hiszszük, hogy a mostani alapon is lehetett volna jobban kormányozni. (Ugy van! a bal- és szélső baloldalon.) De hogy a nemzet jogos vágyait kielégíteni, szellemi és anyagi előmenetelét hathatósan előmozdítani, különösen pedig szabadságát és jövőjét ezen az alapon biztosítani lehessen, azt nem hittük soha, nem hiszszük ma, és nem fogjuk hinni ezentúl sem. (Helyeslés a szélső balon.) És ha valaha önök, t. szomszédjaink, a kormányhatalmat kezökbe fogják venni, akkor — a miről mi elejétől fogva meg voltunk győződve — önmaguk is meg fognak győződni, és meg fogja arról győzni önöket saját szomorú tapasztalásuk. (Ugy van! Ugy van! a széhő baloldalon.) A t. ministerelnök ur beszédjének csak egyik pontjára kívánok észrevételt tenni; (Halljuk! Halljuk!) a többit azon ellenzéki képviselőtársaimra hagyva, a kik utánam vannak szólásra feljegyezve. Nevezetesen pedig azt kívánom röviden bírálatába venni, amit a t. ministerelnök ur a hadsereg czímzését illetőleg grőf Káínokyhoz intézett királyi legfelsőbb kéziratról mondott, (Halljuk! Halljuk!) azt állítván, hogy helyesen történt, hogy azon legfelsőbb kézirat a közös külügyministerhez intéztetett és hogy az az ő ellenjegyzése mellett tétetett közzé. Azzal indokolta ezen felfogását, hogy, úgymond, a hadsereg közösügy, tehát a királyi kéziratot a közös külügyministerhez kellett intézni. De bocsásson meg a t. ministerelnök ur, a hadsereg a mai viszonyok között igenis közösügy, csakhogy van a hadseregnek erre külön rendelt főnöke és ez a közös hadügyminister; nem lehet