Képviselőházi napló, 1887. XIV. kötet • 1889. november 20–deczember 7.

Ülésnapok - 1887-290

1*0. országos ülés november 22-én, pénteken. 1889. 49 pitvényesek járulékaiból jön be; továbbá a 470.000 forintnyi összeg, a mely beruházási kölcsönök czímén a közoktatási tárezának a költségvetésében mint bevétel szerepel és tehát a deficitet ugy akarják feltüntetni, mintha az valósággal 7 millió forintot tenne ki. Hanem, t. ház, csodálatos az, hogy mikép lehet ezt deficitnek minősíteni és egjddejííleg azt mondani, hogy a mit én értékeim elidegenítéséből veszek be azon czélból, hogyterheimetapaszszam, a mi tehát tisztán és egyedül csak vagyoncsere, mert ép oly mérvben, mint az én vagyonom az ingatlanok eladása folytán csökkent, ép annyira, sőt nagyobb mérvben csökkennek terheim azon törlesztéseknél fogva, a melyeket most is eszközlök; mert midőn államadósságunkból 7 millió forintot törlesztünk, az mindenesetre nagyobb teherapasztás az államra nézve, mint viszont a vagyonából történt 5 millió elidegenítése által előidézett teher. (Helyeslés a jobboldalon.) De hogyha azt mondjuk, hogy nem tekinthető bevételnek, vagyoncserének az, ha eladunk javakat és ezzel törlesztünk, akkor, hogyan lehet ugyanezen okoskodással azután azt állítani, hogy viszont nem bevétel az, ha kölcsönt veszek fel azért, hogy ingatlanomat, vagyonomat szaporítsam, hogy be ruházásokat tegyek, építkezéseket eszközöljek. Tehát e tekintetben itt egy oly dilemma van, mely a kettőnek együttes fennállását bizonyosan kizárja. (Helyeslés a jobboldalon.) De végre is álljunk arra az alapra, hogy mindezen tételek deticitnek számittatnak; de ha ilyen alapra állunk, akkor természetszerűen arra kell utalnom, hogy hiszen ismét ezen budget keretén belül kell még 12,600.000 forint hasznos beruházásokra,4,596.000 forint a garantirozott vasutaknak fizetendő kamatbiztosítási előlegek czímén, a mi olyan összeg, mely nyilvánvalóan szaporítván az államnak activ követeléseit, vagyonát, mindenesetre felhozható azzal szemben, hogy mi elidegeuítjük az államnak vagyonát, azonkívül pedig a már említett 7 millió forint törlesztést, mely daczára annak, hogy a conversio által a törlesztések egy része és pedig jelentékeny része a jelen budget terhéből ki van véve, mindazonáltal körülbelül 7 millió forint erejéig jelentkezik a jelen budget keretén belül. Összesen tehát 23 millió forint az, mely részint terheink apasztására, részint közvetlenül productiv vagyonunk fokozására fordittatik és igy, ha ily számítást akarunk tenni, azon eredményre kell jutnunk, hogy nemcsak 7 millió forint deficittel nem, hanem 16 millió forint plussal állunk szemben. De nem akarom ily túlságos rózsás színben festeni a helyzetet, eléggé felülmúl minden várakozást, ha ott megállunk, a hol a pénzügyi bizottság, a mely négyszáz és egynéhány ezer forintra tette a deficitet. Az agio kérdésében az ellenzék t. szónokai KÉPVH. NAPLÓ. í 887—92. XIV. KÖTET. által több izben kifogás tétetett. Hiszen maga az agio, ha a jelenleg létező agio-viszonyokat szemléljük, hétszáz és egynéhány ezer forint megtakarítást tesz lehetővé a mostani budget keretén belül és igy ez magában véve elégséges volna a budget-hiány fedezésére. Sajátságosan vagyok azon érvekkel, melyek az agioval szemben oly czélból lettek felhozva, hogy at. házzal elhitessék, hogy ezen agio a tervezet szerint alacsonyabban yan felvéve ; akiadások, melyeket e czímén kénytelenek leszünk tenni, magasabbak lesznek. Erre már a t. pénzügyminister ur is utalt, hogy az agio most 18 és valaminél alig több, tehát 2°/o-kal alacsonyabban áll, mint a tervezetben felvett agio. De ettől eltekintve, a mennyiben emberi számítás szerint következtetni lehet az agióra, a következő évben annak csökkenő irányzatot kell követnie egyrészt azért, mert ismeretes dolog, hogy az agio mindig az illető államok hitelviszonyaitól függ. Amely állam hitele javul, annak bankjegyei utáni agiója csökken. De egy másik tényező is érvényesül jelenleg az agio tekintetében és ez a vahitarendezés, a melyet most már hangoztat a kormány és a pénzügyi bizottság előterjesztése is. Már pedig a mint a valutarendezés kérdésével behatóbban foglalkozunk, mindjárt jelentkezik a tőzsdéknél azon irányzat, mely az agio csökkenésére irányul. És miért van ez? Igen természetesen azért, mert senki sem kételkedik abban, hogy a valutarendezés, — melyre különben csak egy pár megjegyzést teszek — csak teljesen igazságos és méltányos alapon történhetik meg s hogy ez nem a hitelezőknek megkárosítását, sem pedig igazságtalan és jogtalan előnyökben részesítését magában ne foglalhasson. Már pedig, ha az ezüst árakat vennők figyelembe, ha azt mondanók, hogy 45 frtot tesz ki a törvény értelmében egy finom ezüstnek érczfontja és ha ezt ajánlanók fel, akkor ezzel szemben méltán tel lehetne hozni, hogy ebben — 70krt egy forint után fizetve — bizonyos megrövidítés van az éveken keresztül uralkodott árfolyammal szemben. (Ugy van! jobbfelől.) De még sokkal nagyobb megrövidítést jelentene ez egyfelől az állammal, közvetve pedig az adózókkal, másfelől a magánadósokkal szemben, ha az árfolyamon, vagyis azon értéken felül, a melylyel a papírpénz valósággal bir a forgalomban, ha azt érczre beváltani akarnák. A jelenlegi árviszonyok, a londoni piacz árait számítva, körülbelül ugy állanak, hogy 82 papirforintért lehet venni 100 ezüstforintra való ezüst anyagot. De ezt látjuk más államokban is, ahol a valuta rendezését keresztül vittek, mert mihelyt bekövetkezett az időpont, hogy a valuta rendezése megvalósíttassák, az agiónak csökkenése rögtön beállott. Igy például Olaszországban 1879-ben az agio 10—12% között mozgott, 1880-ban, tehát egy 1