Képviselőházi napló, 1887. XIV. kötet • 1889. november 20–deczember 7.

Ülésnapok - 1887-289

^0. orsnAgos filés nevenriNr 21-én, esntftrtüMn. 1889. 8', állítja. Mert tudni kell, hogy ennek a „Nemzetnek" az emberei abból a pénzből" táplálkoznak, a mely pénzt mi mindnyájan az ország adófizetői, az államkincstárnak fizetünk. Akkor tehát, a midőn mi ellenzéki emberek ingyen szeretjük a hazát, (Derültség) akkor, a kik pénzért teszik ezt, tegyenek meg legalább annyit, hogy . . . Elnökl(Csenget.) Kérnem kell a t. képviselő urat, hogy a mit biztosan nem tud, azt oly apodietice ne állítsa akkor, mikor az igen mólyen sértő némelyekre nézve. Mert az egészen más, ha valaki bármely párton — mint mondani méltóztatott — félhivatalos lapot szolgálván, attól a párttól gyámolittatik és egészen más, ha ez az állam pénzéből történik. Ez már olyan vád, a mit bizonyítani nehéz volna, mert a költségvetésben erre vonatkozó tétel nincsen. (Helyeslés.) Csatár Zsigmond: Én azt hiszem, t. képviselőház, hogy én senkit sem sértettem azzal, ha azt mondom, hogy a „Nemzet" emberei túllépnek az illem Rubieonján. (Derültség.) T. ház ! Nincsen e háznak egyetlen tagja sem, a ki Ábrányi Kornélnak nagy gonddal összeállított és ügyes rketorieával előadott hazafias szónoklatát méltányolni nem tudná és mit olvasott ma e beszéd kritikájában, azt, hogy a hová az angyalok csak félve mennek be, oda a bolondok egész serege betódulhat. Már engedelmet kérek, én azt hiszem, hogy Ábrányi Kornél ur amúgy is mint, újságíró, szerkesztő megadja rá a feleletet; én ezt csak azért láttam szükségesnek felhozni, hogy azon t. újságírók, velünk ellenzéki emberekkel szemben kissé tisztességesebbenjárjanak el. (Altalános derültség.) Nem fogadom el a költségvetést. (Helyeslés a szélső baloldalról.) Beöthy Ákos: T. ház! Méltóztatik megengedni, hogy első sorban Madarász József t. képviselőtársunknak tegnapi beszédére tegyek egy röyid megjegyzést. (Halljuk!) A t. képviselő ur ugyanis tegnap szóról szóra ezt mondotta: „Hivatkoznak önök bizonyos „sanctio-pragmatica" névre. Ezt a magyar törvényhozás nem is ismeri 1867 előtt. 1867 óta azonban igen. Az 1723-nak, 1790 nek és az 1848-nak tagadása az 1867-iki XII. törvényczikkben foglalt kiegyezés". A legnagyobb tisztelettel viseltetem Madarász József t. képviselőtársam iránt. Tudom, hogy az országban nagy tekintélynek Örvend s ennek következtében nem engedhetem meg azt, hogy az ő firmája alatt ily közjogi tények hozassanak forgalomba, melyek a valóságnak nem felelnek meg. Hozzáteszem, meg vagyok győződve arról, hogy t. képviselőtársam csakis jóhiszeműleg tévedett. Kezemben van az 1848-iki törvényczikk s ezen törvényczikk élőbeszédében, a mely az akkori törvények kiindulási pontját tartalmazza, az foglaltatik — ezzel kezdi az előbeszéd — hogy összehivatott az országgyűlés s azután így folytatja: „Ennek következtében az ország és ahhoz kapcsolt részek, karai és rendéi nem késtek ő Felsége iránt tántoríthatlan hűségük, a haza iránti szent kötelességük érzetétől vezérelve, figyelmüket azokra fordítani, miket az összes magyar nemzetnek jogban és érdekben elősegítése, az ország törvényes önállása és a pragmatica sanctio által vele válhatlan kapcsolatban lévő monarchia iránti törvényes viszonyok megkívánnak." Igaz tehát. t. ház, hogy a magyar törvények ismerik 1867 előtt is ezen „pragmatica sanctio" neyet. Igaz, hogy 1848-ban a közösügyek elintézésére nézve intézkedés nem történt, nem történt pedig igen egyszerűen azért, mert az országgyűlés hamarabb lett eloszlatva, .mintsem az megtörténhetett volna, De hogy magok az 1848-iki törvényhozók erről miképen gondolkoztak, arra nézve bátor leszek egy igen jelentős tényt felhozni, mely egyebek közt azt is bizonyítja, hogy ha akkor a dolgok törésre mentek, annak Magyarország oka nem volt. (Halljuk! Halljuk !) Ugyanis 1848. szeptemberben, mikor Jellassich az országba betört, az 1848. törvényhozás, melynek Madarász József t. képviselő ur is tagja volt, határozatot hozott oly értelemben, hogy az osztrák országgyűléshez küldöttség menesztessék, a melynek czélja az leend, hogy az osztrák országgyűléssel, a reichsrathtal a differentiák kiegyenlítessenek. A küldöttség el id ment Bécsbe és elvitte a magyar országgyűlés végzését a bécsi birodalmi tanácshoz, a melynek az szeptember 18-án át is adatott. Ezen végzésnek czíme az volt: Magyarország képviselői az osztrák birodalmi tanácshoz!" Nem akarom, t. ház, az egész okmányt felolvasni, de két igen jellemzetes passust még is fel kell, hogy olvassak. (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) „Törvényhozásunk már az utolsó országgyűlésen kijelentette azon meggyőződését, hogy Magyarország szabadságának egyik legerősebb biztosítékát abban látja, ha mindazon tartományok, melyek a pragmatica sanctio értelmében a magyar hazával szoros kapcsolatban állanak, az alkotmány alapján álljanak." Előadja továbbá ez az irat, hogy: „igenis örömmel üdvözli azon tényt, hogy Austria az alkotmányosság ösvényére lépett." Azután igy folytatja: Midőn a magyar nemzet képviselői ezen érzelmekről a birodalmi gyűlést tudósítják, egyszersmind értesítik arról, miként a magyar ministeriumot megbízták, hogy minden érdektalálkozásokra nézve, a melyek részint a múlt viszonyainál, részint a jövőre biztosíttatni óhajtott szövetségnél fogva rendezést és kiegyenb*