Képviselőházi napló, 1887. XIV. kötet • 1889. november 20–deczember 7.

Ülésnapok - 1887-289

8 fi 289. országos ülés november 21-én, csütörtökön. 1889 lítést kivannak, az osztrák ministeriummal a kölcsönös igazság és méltányosság alapján egyezkedésbe bocsátkozzék. Mert ámbár fenn akarja tartani Magyarország önállását és függetlenségét, mégis reméli, hogy ez által azon kapocs, a mely az országok közt századok óta létezik, még szilárdabb lesz és minden kölcsönös érdek oly módon egyenlittetik ki, hogy a kölcsönös viszonyok végleges elhatározása által minden súrlódásnak és egyenetlenségnek vége legyen. A magyar országgyűlés küldöttsége akkor azzal fordult az osztrák Reiclisrattihoz, hogy elfogadtassák és vele tanácskozások kezdessenek. A magyar országgyűlésnek ezt a kérését két gonoszlelkű, lelkiismeretlen államférfiú, Stadion gróf és Bach akkori ministerek meghiúsították, leszavaztatták és Magyarország békejobbja vissza lett utasítva. Mi történt volna, t. képviselőház, ha akkor a kiegyenlítések megtörténnek, azt tudni nem lehet. De azt hiszem, hogy ebben is lehet látni Magyarországnak, az 1848-adiki törvényeknek akkori intentióját, hogy a szövetségben lévő állammal a kapcsolatot fentartsák és közös viszonyaikra nézve közös elintézést létesítsenek. Én tehát, t. ház, azt hiszem, hogy midőn Deák Ferencz az 1867-iki kiegyezést megkötötte, tulajdonképen nem tett semmi mást, mint az 1848-ban megszakított fonalat újra fölvette, (ügy van! a bal- és jobbóldalon. Ellenmondás a szélső baloldalon.) Kern akarok t. barátommal polémiába bocsátkozni a felett, jó-e a kiegyezés vagy nem ; de itten, különösen abudgettanácskozások kezdetén ki akarom emelni azt, hogy nézetem szerint Magyarországnak bajai nem abból származnak, hanem származnak igenis a rossz kormányzatból (ügy van! balfelől) és hogy egy önálló és független Magyarország is rossz kormányzat által tönkre tétethetik, mig ellenben, ha ez az úgynevezett közösügyes Magyarország jól kormányoztatik, akkor igenis mindazok az óhajok és remények, mint érett gyümölcs a nemzet ölébe fognak esni. (Helyeslés balfelől.) Ezzel, t. ház, áttérek arra, hogy a költségvetéssel szemben állást foglaljak és szavazatomat indokoljam. (Halljuk!) A t. pénzügyminister ur tegnap különösen kiemelte a tárgyilagosságnak fontosságát. En a magam részéről a lehető legtárgyilagosabb akartam lenni és ezen költségvetés elbírálásánál a kormány által választott álláspontra akartam helyezkedni. Abból akartam kiindulni, hogy a t. kormány ígéretet tett az államháztartás rendezésére és ennek következtében az egész kérdés, mely körül a vita forogni fog, az: vájjon ezen Ígéretet beváltotta-e a kormány vagy sem? Beláttam, t. ház, hogy ez a kérdésnek felületéé felfogása lenne és nem vezetne a dolgoknak mélyére, mert minden költségvetés tárgyalásánál nem az egyedül mérvadó szempont, hogy a kormány beváltotta-e igéretét, bár ennek jelentőségét tagadni nem akarom, hanem az, hogy azon költségvetésnek mondhatnám fenekén minő politikával találkozunk ? Nagy igazság van abban, a mit Goethe mondott, hogy: „Wenn auch Zahlen nicht die Welt regieren, so beweisen sie doch, wie die Welt regiért wird." És épen azért, midőn egy költségvetést elbírálni akarunk, nem elég az, hogy tisztán csak a számtételeket nézzük, azoknak egymáshoz való viszonyát pedig figyelmen kivül hagyjuk, hanem mélyebbre kell mennünk, mert hiszen minden számtétel megett bizonyos politikai actio, bizonyos politikai működés rejlik és csakis ugy vagyunk képesek a költségvetést appretiálni, hogy ha magát az egész politikát megbíráljuk. Ha már most szemben állunk egy olyan költségvetéssel, mely ugyanazt a politikát fejezi ki, melyet másfél évtized óta látunk; habár változtak is a budget számtételei, de a politika maga nem változott: akkor ezzel a költségvetéssel szemben ép ugy kénytelenek vagyunk a határozott „non possumus" álláspontjára állni, mint a hogy azt az előbbi költségvetésekkel szemben tettük. A t. pénzügyminister ur tegnap azt mondta, hogy a költségvetés általánosságban való elfogadásának ezen megtagadása személyeskedés és szenvedély. Ezt visszautasítom. Ez oly súlyos vád. t. képviselőház, hogy —engedelmet kérek, hogy ezt kénytelen vagyok tenni — kissé magával ezen kérdéssel is foglalkoznom kell. (Élénk felkiáltások: Halljuk! Halljuk!) Én, t. képviselőház, egészen subtilis distinctiónak tartom azt, ha az ember a költségvetést magát elfogadja s csakazappropriatiót tagadja meg. Ezt a praecedenst a t. ministerelnök ur alkotta meg, de mint ő neki minden közjogi axiómái, ez sem bír semmi elméleti és gyakorlati értékkel. A t. ministerelnökur azt gondolta magában, hogy azt ő Angliából veszi, de nem vette tekintetbe azt, hogy az angol eljárás és a magyar eljárás, az angol és a mi appropriatiónk közt igen lényeges különbség van. (Halljuk! Halljuk!) Angliában, t. képviselőház — sajnálom, hogy erre ki kell térnem, meg akarom a dolgot végre egyszer magyarázni (Halljnk! Halljuk!) — Angliában, mondom, oly költségvetési előirányzat, mely egy keretben a kiadásokat és bevételeket egybefoglalja, egyáltalán nem terjesztetik elő. Az angol parlamentben azt a kérdést, hogy elfogadják-e általánosságban a költségvetést vagy nem, fel sem vetik. Ott az egész eljárás épensóggel nem rendes és nem rendszeres, nem is felel meg a budget-politika követelményeinek, hanem mint minden történelmi fejlődésű dolog, sok anachronismussal jár. Egy része a költségeknek nem is jön parlamentaris megszavazás alá, a többi pedig ugy isoláltan, egy-