Képviselőházi napló, 1887. XIV. kötet • 1889. november 20–deczember 7.

Ülésnapok - 1887-302

338 102. országos ülés deczember G*án, pénteken. 188fr. a közigazgatási tisztviselőket jól meg kell fizetni, hogy a közigazgatási tisztviselőnek öreg napjairól is kell gondoskodnunk és hangoztattatott az az elv, hogy választassék meg tehát az illető élethossziglan. Tisztelt ház! Nem ugy áll ám ez a dolog; mert a dolog akként áll, hogy ha csak 3 évre történnének is a választások, mint régebben, az a tisztviselő, a ki megfelelt, az megválasztatott egymásután és azt megtartották akár életfogytiglan is, ha bevált; (Halljuk! Halljuk!) ellenben az, a ki be nem vált, megbukott az első újabb választásnál. Hol van itt a társadalom érdeke megóva, ha egy rosszul megválasztott tisztviselőt, a ki csak annyiban rossz, hogy fegyelmi vizsgálat alá fogni nem lehet, mert van olyan is, ki valahogy teljesíti ugyan kötelességeit, de még sem válik be, állandóvá tegyünk, sőt még nyugdíjat is biztosítsunk neki? A közérdek ott van, ha meggyőződik róla a köz, hogy ez be nem válik, őt az alkotmány rendes utján el lehessen helyéről távolítani és átadni annak a pályának, a melyen talán beválik. Mindezeknél fogva én, t. ház, minthogy niatum eompositumot elismerni sohasem fogok, azt vagyok kénytelen mondani, hogy vagy méltóztassék lemásolni a Bach-korszakot, mely azután a rendeletekre nézve s az illető funetióknak egymással való érintkezésére nézve valóságos ideális rendszer volt s méltóztassék annak magyar szabását megkísérteni, tudjuk előre, hogy meg fognak vele bukni, mert ez kényszer, a mely a nemzet egészséges fejlődését kizárja, vagy méltóztassék arra az alapra menni, a melyen mi álluuk : a históriai alapra, mert ezt a nemzetek fejlődéséből sem kitagadni, sem kihagyni nem lehet. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) A részletekbe ma, t. ház, belemenni nem fogok, ugy, a mint a kérdés ma áll; egyet azonban bizonyosan tudok és ez az egy az, hogy kísérlet fog tétetni evvel a dologgal is, hogy ajövő választásokra pressio gyakoroltassák. (Igás! Ugy van! szélső balfelöl.) Nem képzelhetem azt a módot és azt a formát, a melyben e reformot a képviselőház elé ugy tudnák hozni, hogy pressiót ne gyakoroljanak, feltéve, hogy e czélzatot tagadják. Ha a dolgok ugy fejlődnek, a mint azok eddig fejlődtek, ha a hatalmi tényezőkben változás nem következik be, akkor el leszünk készülve arra, hogy a kormány Magyarország összes hivatal vadászait és aspiransait a kellő időben oda fogja állítani az urna elé és azt fogja mondani: „Mármost szavazzatok, van kilátástok kinevezésre !" (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) Én, t, ház, ehhez commentárt fűzni nem akarok, de azt igenis megmondom, hogy én sem a politikai tisztességgel, sem azzal a komolysággal, melyet egy törvényhozástól követelnünk kell s melyet nekünk, a kik annak részesei vagyunk, szentül meg is kell tartanunk, összeegyeztethetőnek nem tartom, hogy a közigazgatási reform oly czím alatt: „kinevezési rendszer" e házban egyáltalában előhozassák, mielőtt erre nézve a választók megkérdeztettek volna; (Helyeslés szélső balfelől) mert azt constatálni kell, hogy ez a mi választási programmunknak alkatrészét nem képezte és ha ez most tárgyalás alá kerül, a választók csak ugy foghatják fel a dolgot, hogy kijátszásról, octroyről van szó, egy oly rendszernek octroyálásáról van szó, a mely sem a történelmi alappal, sem a fejlődéssel kapcsolatba nem hozható, (Helyeslés a szélső balfelől. Egy hang: Mindig megmondtuk ! Egy más hang: Eleget kardoskodtak vele! Egy hang: Nem a mérsékelt ellenzék viszi keresztül) minthogy a t. minister ur — sajnálom, hogy nincs jelen — bizonyos gyakorlati kérdéseket is felhozott, legyen szabad, hogy azokra egy pár szóval reflectálhassak. (Halljuk! Halljuk!) A t. minister ur, úgy vettem észre, rendkívül nagy érdeklődéssel viseltetik a közegézségügyi kérdések iránt. És meg kívánom jegyezni azt is, hogy nagy előszeretetének bizonyos fővárosi színezete is van. Hát erre nézve csak azt óhajtanám megjegyezni, hogy az én tapasztalatom azt mondja, hogy Magyarországon jelenleg a közegészségügyre nézve körülbelül a következőképen gondolkoznak : „Magyarországon nagy a halandóság, tehát sok a megbetegedés, ergo építsünk sok kórházat". Az én godolkozásom egész más; az én gondolkodásom ez: a halálozási arány nagy, a megbetegedés sok, ennek az okait kell kutatni és az okokon kell segíteni és iparkodnunk kell odáig jutni, hogy tudjuk, hány kórház absolutenélkülözhetetlen. És ha e szempontból indulok ki, minthogy mondom, a t. minister ur a főváros iránti előszeretetet árult el, sőt egyes határozott dolgokat is megérintett: felhivnám figyelmét arra, hogy például a fővárosban az a hely, mely tulaj donképen üdülő hely kellene, hogy legyen, a városliget az, a melynek szomszédságában minden fertőztető járvány leginkább dühöng. A VI. és VII. kerület most is a hagymáz járvány főfészke volt. És ha jól utána nézünk, mint lehessen ezen változtatni, kérem a minister urat és az államtitkár urat is, ha ki kocsikáznak a városligetbe, nézzék meg a sugárút végén álló díszes póznát, mely az alapépítménynyel együtt tudtommal 40—50.000 frtba került, a mely összeg igen könnyen kiadatott akkor, mikor a Rákos patak bevezetése, a legnagyobb bacillus tenyésző intézmény eltörlése, a városliget tökéletesen elmoesarasodott tavainak felfrissítése gondolom, csak 80.000 frtba került volna s az nem adatott meg. Budapest közegészségügyi viszonyairól többet nem mondok. A mi a minister ur által szintén felhozott