Képviselőházi napló, 1887. XIV. kötet • 1889. november 20–deczember 7.

Ülésnapok - 1887-302

326 302. orsz/igos tilés deeüemker 6-án, pénteken. 1889. mányózni, mert ez a közszabadság. Mig ha a kinevezési bureaucratiát állítjuk helyébe, akkor fölülről lefelé parancsszóval kormányoznak s előáll a rabszolgaság. Minthogy pedig az Isten szabad embert alkotott és nem rabszolgát, az emberek összességének jól felfogott érdeke az, hogy csak az lehessen tisztviselő, a kit az adófizető nép bizalma, szeretete és ragaszkodása a tisztviselői pályára emel. Mert, t. ház, nem közönséges dolog az, hogy valamely kerületnek, városnak, községnek, vagy magának a vármegyének a sorsát is ki intézi ? Hiszen tapasztaltuk a gyászos emlékezetű Bach-rendszer alatt, hogy Csaszlauból vagy máshonnan neveztek ide ki járásfőnököket, megyei főnököket, de bármennyire iparkodtak ezek az urak magákat a körülményekhez képest jól viselni, a nemzeti typusba magokat beleélni soha sem tudták. Mert i Jegének voltak s mert nem a szabad választási rendszerből vették létöket, hanem a bnreaucratiából. Ez pedig olyan természetű valami, a mely szabadságot soha sem tíír, mert mindig parancsolólag akar hatni. Már pedig a magyar nemzet ezredéves történelme és a vármegyei rendszernek kifejlődése azt bizonyítja, hogy mi leigázott nép lenni nem tudunk. Meglehet, hogy Fikerült egyes esetekben a hatalomnak elnémítani, elhallgattatni ezt a nemzetet, de az csak addig tartott, mig a tespedésből fel nem ocsúdott s a közszabadságnak az áldozatott ismét meg nem hozta. A t. belügyminister ur és államtitkárja határozottan kimondotta, hogy részben a centralisatiónak a hive, részben pedig a megyei autonómiát is fenn akarja tartani és ezt olyfortnán értelmezték és magyarázták, hogy legyenek megyebizottsági tagok, a kik a kinevezett tisztviselők cselekvéseit ellenőrizhetik. Ez olyan intézkedés, mint mikor nagy szárazságban akkor esik az eső, mikor már az többé a növénynek életet nem adhat. Ez csak elvi dolog, a mi pedig elvileg el van ismerve, az még nem következés,, hogy a valóságban is igazolást nyerjen, (Ugy van! balfelöl.) Itt csak két eset képzelhető : vagy teljes centralisatio, vagy pedig a vármegyéknek teljes visszaállítása, mert azon helyzetben, melyben a vármegyék ma vannak, mert a mig bomlasztó erővel hatnak lefelé és nem hatnak elegendő erővel felfelé, tekintélyök nem lesz. T. ház! Az 1848-iki év előtt a vármegyék tagjai voltak a főpapok, a zászlós urak és a birtokos nemesség. Hogy akkor nagyobb szabású politikai tényezőkként szerepeltek a vármegyékben, mint ma, azt természetesnek tartom azért, mert akkor teljesen idegen dicasterialis rendszerrel kellett viaskodniuk, mig ma mégis ugy áll a dolog, hogy a nemzet többségéből alakult kormánynyal szemben olyan föltétlentll nagyhatályú politikai actiót a vármegyéknek kifejteni nem szükséges. A midőn ezt teljes szivemből constatálom, nem is azt akarom én, hogy a vármegyék a törvények s törvényes rendeletek ellen valamikor háborút folytassannak a felelős kormánynyal szemben, hanem igenis óhajtanám azt, hogy miután a magyar nemzetnek ez országba történt bejövetele óta minden cselekvése a szabadvalasztáson alapult és ebből vette lételét; ha a választások szabadsága a vármegyékben a kinevezési bureaucraticus kormányrendszerrel szemben fentartassék. Mert hiszen, t. ház, csak egyet hozok fel a sok közül. (Halljuk!) Addig, mig be nem hozatott a virilis intézmény, a községek szabadon választották vármegyei képviselőiket, addig volt, is megyei közélet, addig azon választott képviselők kötelmüknek tartották azt, hogy a megyék székházán megjelenjenek. De mióta 300 virilista, mint épen itt Pestmegyében is mondhatom, csak a névjegyzékben szerepel, mert tényleg részt nem vesz a megyei közügyekben, a választott 300 pedig többnyire községjegyző, a kiknek állásuknál fogva a megyei ügyekhez semmi néven nevezendő hozzászólásuk tulajdonképen nincs, vagy nem is akarnak hozzászólani, mert az lehetetlenség, hogy azon községi jegyző, a ki otthon a szolgabírónak alá van rendelve, ott a megyei bizottságban az ő főnökének viselt dolgait megbírálja, megrója. Következőleg az 1870: XLII-ik törvényczikk behozatala óta a vármegyei közélet sok tekintetben mintegy megkocsonyásodott. És azt a rossz részt a megye egészséges testéből csak ugy lehet eltávolítani, hogy ha visszaállittatik az a vármegye, a mely 1870 előtt élt, a mikor tudniillik a községek szabadon választották meg azokat, a kikhez bizalmuk volt, hogy képviseljék őket a vármegye közönségénél. De, t. ház, midőn én a mellett foglalok állást, a mi felett már oly sok jeles egyén nyilatkozott előttem, hogy tudniillik nem az a kérdés, vájjon a megyei tisztviselők választassanak-e vagy kineveztessenek, hanem az, hogy milyen az államrendszer, mert jó államrendszer, jó kormány mellett akár kinevezett a tisztviselői kar, mindkét esetben tűrhető az a közigazgatás. Nem is akarom a kinevezett tisztviselőket általában elítélni, mert a bírósági szervezetnél látom, hogy teljesen helyesen, megfelelőleg történnek a dolgok; de nem szeretném, hogy a magyar nemzet szivéből, lelkéből kiveszszen a választás iránti érzék, mert ez a nemzet csak addig valósággal önálló nemzet, a mig a választásokért a közszabadság érdekében lelkesülni tud. Már most azt vártam a minister úrtól és az ő államtitkárjától, hogy a községekkel szemben is meg fogja mondani, hogy mit fog tenni. Itt azonban adós marad. Pedig én azt hiszem, akár-