Képviselőházi napló, 1887. XIV. kötet • 1889. november 20–deczember 7.

Ülésnapok - 1887-297

212 297. országos ülés november 30rän, szombaton. 1889. a magyar állam önállóságának és külön államiságának egyik leghatalmasabb tanúsítványa az, hogy még az 1867-iki engedékenység sem tudott beleegyezni abba. hogy a magyar udvartartás költségei közösügyekké tétessenek. Ragaszkodott ahhoz, hogy ezt önállólag a magyar országgyűlés határozza meg évenkint a költségvetéssel kapcsolatosan ; ragaszkodott pedig leginkább azért, mert ez által vélt a personal-unio alapján nyugvó külön államiságnak legpraegnansabb kifejezést adni. És ragaszkodott az udvartartás költségeinek időnkinti meghatározásához főleg azért, inert nem óhajtotta e tekintetben lekötni a jövőt s korlátolni az országgyűlésnek ez eminens jogát, a mely által alkotmánya megtartása és megtartatása egyik fő-főgarantiájának veté meg alapját, miután önmagában értetődik az, hogy ha megszavazni, azt meghatározni, emelni, avagy leszállítani joga van, igen természetesei), megtagadni isjogában állana, például egy oly uralkodóval szemben, a ki az alkotmányt nem tartaná és nem tartatná meg, mint fájdalom, a múltban megtörtént, de soha sem tehette azt uralkodó büntetetleuül, mert a magyar mindannyiszor fegyverével védelmezte szabadságát, sőt van eset történelmünkben, hogy az idegen :-<zármazású király alkotmánysértését börtönnel torolta meg a magyar nemzet felháborodása, pedig az a fél Európa felett uralkodó s zsinati előlülése alatt embereket égettető Zsigmond király egy kissé nagyobb potentát volt a jelenkor uralkodóinál. De ha a magyar nemzet büntetni elég hatalmas volt rossz és alkotmánytipró uralkodóit, másrészről elég lovagias is volt jó és alkotmányos uralkodóit bőkezűen jutalmazni s ha az nagy nemzeti czélokat követett — mint például Mátyás, az igazságos — erején túl is megfeszítette áldozatkészségét. Ily mértékkel mért nagylelkű nemzetünk mindig múlt és jelenben, e téren sohasem fukarkodott, hisz az 1867-ben 3,650.000 írtban megszabott udvartartási költségeket már 5 év múlva egy millióval megtoldotta s azóta azt mindig megszavazta, pedig az a mi szegénységünk mellett igen nagy összeg, nagyobb, mint a menynyit a gazdag Anglia ád uralkodójának, több, mint a mennyit a nagy Németország juttat. Áz 22 év alatt kevés híján 100 millió forintot tesz ki, vagyis tizszereaét annak, mit ez idő alatt összes népnevelésünkre juttathattunk. És a magyar nemzet és országgyűlése sohasem zúgolódott ez összeg túlnagyságáért, még az a párt is, a melyhez szerencsém van tartozni, országgyűlésünknek a íegradicalisabb pártja, a melyet nem egyszer vádolnak szélsőségekkel s a melyben — velem együtt — vannak köztársasági érzelműek is; de hogy a ministerelnök ur szokása szerint nehogy denunciáljon, (Mozgás jőblfélöl) kijelentem, hogy bár a köztársasági kormányformát legjobbnak, legolcsóbbnak s a legtökéletesebbnek tartom, Magyarországon még távolról sem látom arra a talajt előkészítve s az csak a messze távolban bírhat itt gyakorlati jelentőséggel, sőt a mi viszonyaink közt azt veszélyesnek is ítélném. Elnök: T. ház! A képviselő urnak elvi vagy elméleti fejtegetései ellen semmiféle kifogásom nincs, de uem is lehet. Nem is ezekre akarok reflectálni. Tudom, hogy azok csak elméleti dolgok, hiszen a képviselő ur is practice megmagyarázta azokat; de igenis kötelességem szólani az ellen, hogy a képviselő ur azt mondja, hogy a ministerelnök ur denuncians szerepre vállalkozott. Azt hiszem, t. képviselő ur, igy nem szólhat egy képviselő sem a másikról, mert ez csakugyan sértő s azért kérnem kell a t. képviselő urat, hogy ily nyilatkozatot senki irányában, ki itt egy kerületet képvisel, ne használjon. (Élénk helyeslés jobbfelöl.) Orbán Balázs: S igy tehát az én és a talán velem rokongondolkozásúak platói érzelmei nem zárják ki a mi őszinte loyalitásunkat az alkotmányos magyar király iránt. Ily érzelmek mellett ez a párt, a melynek nem egyszer vetik szemére nyers modorát, még ez a párt is a nemzet jelleméből kifolyó gyöngédséget tanúsított e kérdésben B mindig csak kérte a magyar királyt, hogy tekintve a nemzet elszegényedését, a nép nyomorát, egyezzék bele abba, hogy az udvartartás költségei — melyek 1872-ben az cgyptomi út ötletéből toldattak meg egy millióval — az 1867-iki összegre szállíttassanak le. Folyton kértük, kérjük és kérni fogjuk a közösügyek miatt véginségre juttatott magyar nép nevében és érdekében; de ha ezen személyi ligybeu gyöngédek és lovagiasak vagyunk s azok is óhajtunk maradni: a kérdés másik — alkotmányos jogiunkat érintő — részében a követelés hangját hallatjuk, vagyis ha a nemzet ily nagy áldozatot hoz a magyar királyi udvartartásra, megköveteljük, hogy legyen is Budán magyar királyi udvartartás. Mi megköveteljük, hogy az ne csak a törvénykönyvben, hanem a valóságban is meglegyen, mi megköveteljük, hogy az idegen, a ki eljön megtekinteni ős Buda ormán a magyar királyok dicső residentiáját, a honnan egy Róbert Károly, egy Nagy Lajos, egy Mátyás király Európa sorsára döntő befolyást gyakoroltak, a hol a világ műveltségének, a művészet varázsának egyik legfénylőbb góczpontja ragyogott: ne legyen egy német cselédség által őrzött ideiglenes szállóhely, a hová pár napra kirándul a Bécsben székelő magyar király, hanem legyen valódi királyi palotája a köztünk otthont kereső és találó magyar királynak. Mi azt óhajtjuk, hogy a magyar nemzet fiai, ha a trón előtt hódolatukat akarják kifejezni,