Képviselőházi napló, 1887. XIV. kötet • 1889. november 20–deczember 7.
Ülésnapok - 1887-295
162 296. ©magos ülés november 28-án, esÜtBrtBkÖn. 1889, nek, azon kifogássá] találkoznak, hogy nem tehetjük, nincs rá elég erő. És ez teljesen igaz; és mert igaz, ebben látom én a költségvetés másik gyenge oldalát, mivel az a szükséglet, melyet az igen t. minister ur a költségvetésbe felvett, a viszonyoknak meg nem felel. Ezen kérdés igen szorosan összefügg azon kérdéssel, melyet Molnár Józsefi barátom felvetett, vagyis az állarohivatalnokok díjazásának kérdésével. Az igen t, minister ur ezt igen könnyen elütötte, azt mondván, hogy ő gondoskodik erről, de nem kell ezt felhozni, mert ugy tapasztalta, hogy ha ily valami kilátásba helyeztetik, akkor az igények előállanak. De, t. minister ur, ezek az igények nem a kilátásba helyezés által lépnek előtérbe, hanem ép természetüknél fogva, mert nem tagadhatná a t. minister ur azt, hogy az alantasabb hivatalnokok fizetése csak annyi, miként az éhenhalásra nem sok, de a megélhetésre igen kevés. Ezen segíteni kell, nem csak azért, mert ha az államnak joga van napszámosaitól a munkát megkövetelni, megvan azon kötelessége is, őket kellően díjazni, (Igaz ! Ugy van ! a szélső balfelöl) de az államnak saját, jól felfogott érdekében is meg kell ezt a kérdést oldani. A t. minister ur sokkal jobban tudja, mint én, nem is hiszem, hogy kétségbe vonná, miszerint a jövedelmi adó alapja kellő kikutatásának és ezen alap kellő kihasználásának egyik legfőbb akadálya épen a hivatalnokok csekély díjazásában rejlik. Minden embertől annyit kell kívánni, a mennyit megbir; nem kell hősöket keresni azon regiókban, pedig hősnek kell lenni minden egyesnek, hogy a mai világban a nézetek azonlaxitása mellett, mely ma uralkodik, midőn egy 700 frtos hivatalnok ki van téve azon kísértésnek, hogy valakit 1.000 vagy 5.000 forintfal adóztasson-e meg, igen kevés lesz, a ki ennek a kísértésnek ellenáll és el nem bukik az állam rovására. Az igen t. minister ur költségvetésének támogatására, miután maga is beismerte azt, hogy annak számszerűségével még a teljes javulást indokolni nem elégséges, felhozta, hogy tapasztalása szerint ma könnyebben fizetik az adót. Bocsásson meg az igen t. minister ur, de itt azon adoma jut eszembe, (Halljuk ! Ralijuk!) a mikor a czigányt segítséggel kellett felakasztani. Könnyebben fizetik az adót, igen t. minister ur, csakugyan, mert nagyobb a segítség most, mint volt eddig. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Méltóztassék csak meghallgatni, például Somogy vármegyében (Halljuk! Halljuk!) 1882-től 1885-ig, összesen 3 év alatt volt 195 végrehajtás ingatlanokra az állam részéről adótartozások fejében; 1886-ban 261, 1887-ben 375, 1888 ban387. (Egy hang a szélső baloldalon: Mert könnyebben fizetik az adót! Derültség.) Kétségtelen tehát, hogy ez a 387 ember minden esetre csak a nagyobb segítség miatt fizette meg könnyebben az adót, mint az előbbi években. Minthogy az igen t. minister urnak némely állítására reflectáltam, egyet nem hagyhatok szó nélkül s ez az a lángoló szeretet, melyet a közös vámterület irányában tanúsít. Megengedem, hogy vannak olyan körülmények, a melyekben arról a helyről ma ily állítást meg kell koczkáztatni, de hogy ez állítás koczkáztatott, az kétségtelen. Engem ugyan az igen t. minister ur azon állításával, hogy nem akar ez országban üvegház-ipart tenyészteni, melyet azután az első kedvezőtlen viszony, az első zord szél semmivé tesz, nézetemben meg nem ingat, mert ha felteszszük, hogy ez helyes, akkor azt mondom az igen t. minister nrnak, hogy én ismerek olyan növényeket is, a melyeknek magvai nem fognak másképen kikelni, hacsak előbb üvegházi atmosphaerában ki nem csiráztatjuk azokat. Ha azután már kicsiráztak, hozzá szoktathatjuk őket a szabad levegőhöz s azon ugy megerősödnek, hogy minden viharnak ellen fognak állani. (Helyeslés szélső balfelöl.) Ilyen bizonyára a magyar ipar is. Én, t. minister ur, értem azt a politikát, ha valaki azt mondja : Én Magyarország érdekében a legszélsőig elmegyek a szabad kereskedés irányában, mert azt remélem, hogy ha mi a külföldnek megnyitjuk hazáuk tereit piaczul, a természetes szükség fogja arra utalni, hogy viszont a mi terményeinknek megnyissa az ő területét. Azt is megértem, t. ház, ha azt mondják, vegyük körül hazánkat vámvonallal és annak a védelme alá helyezzük iparunkat és a mennyiben ez által netalán külföldi fogyasztókat veszítenénk, neveljünk magunknak annál sokkal értékesebb helyi fogyasztókat. (Helyeslés a szélső baloldalon.) He, hogy mi megnyissuk Austriáuak és folyton nyitva tartsuk, úgyszólván monopóliumává tegyük ami piaczunkat s e mellett neki csinálunk védvámot: ezen politikát t. minister ur, nem értem. (Helyeslés a szélső baloldalon.) A t. kormány mindenesetre szükségesnek tartotta azt, hogy valami látható jelben mutassa be, tegye észrevehetővé legalább a látszatban, hogy új aera kezdődik. (Halljuk! Halljuk!) írtak erről eleget s hallottuk is, hogy a kormány reconstruálta magát. Én azt hiszem, nagyon itt az ideje, szemébe nézni ennek a szónak. Mi hát az a reconstructió 1 Az én tudomásommal, négy új tagja van a kormánynak, mert a pénzügyi minister urat, a ki a pénzügyekre, mint államtitkár mindenesetre már előbb is döntő befolyást gyakorolt, új tagnak nem lehet mondani. Az egyik a horvát-szlavonországi minister. Az ő állása oly exclusiv, hogy hivatásának teljesen eleget tesz s teljes mérvben megérdemli köszönetünket akkor, ha az 8 kis Horvátországában a mi viszonyainkat rendezi s irántunk barát-
