Képviselőházi napló, 1887. XIV. kötet • 1889. november 20–deczember 7.
Ülésnapok - 1887-294
144 ^*« arsíágos ülés u«femi»«r 2í-én, »«;ráá». 1S86. igazmondását vonom kétségbe, mert tudom, hogy nem mondta volna, ha nem hitte volna, de tévedésben volt — abban, a mit zászlóról mondott, mert zászlóról ott egyáltalában nincs szó, mert határo zottan hangsúlyozva van ott a hadsereg egysége és az természetes, hogy egy hadsereg két zászló alatt nem szolgálhat. Még csak azt engedje meg a t. képviselő ur és a t. ház, miután már benne vagyunk a reminiseentiákbau, hogy kijelentsem, hogy teljesen igaza van gróf Apponyi t. képviselő urnak abban, hogy az indireet adók közössé tétele nem báró Sennyey Pál eszméje, hanem azt hiszem, Bittó István eszméje. Ez azokra, kik a Sennyey-párthoz tartoztak, lényeges különbség, a t. túloldalra talán nem oly nagy különbség. Á mi a költségvetést illeti, azt elfogadom sans pbrase; ez ép oly természetes, amint természetes az, hogy báró Kaas nem fogadja el. Elfogadom, mert ily jó költségvetés még nem volt beterjesztve és mert azt hiszem, hogy ez a kormány a bizalmat is megérdemli. (Helyeslés jobbfelöl. Felkiáltások balfelöl: 5 perez! Derültség hal- és szélső balfelől.) Madarász József jegyző: Kapotsfy Jenő! Kapotsfy Jenő: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Követem a jó példát és midőn a t. ház szives türelmét kérem, igérem, hogy a vita ezen előrehaladott stádiumában lehetőleg rövidre szabom felszólalásomat, hogy szavazatomat, melylyel a költségvetést el nem fogadom, indokoljam (Halljuk! Halljuk!) Eltekintve azon pártállástól, melyet elfoglalni szerencsém van, én a költség vetést más, vele szoros összefüggésben levő körülmények miatt sem fogadhatom el. Készséggel elismerem azt, hogy a költségvetés az előző évek költségvetéseihez képest lényeges javulást, haladást mutat és felületesen tekintve, talán alkalmasnak is látszik arra, hogy az államháztartás egyensúlyát helyreállítsa. Én annak fejtegetésébe sem szándékozom bocsátkozni, vájjon ez kinek az érdeme, mert a eonversionalis művelet sikeressége, a bevételi tételekben beállított adóösszegek, ugyszintén azon dicséretre méltó törekvés, melylyel az előirányzat szigorúan megtartatott, alkalmasak voltak arra, hogy a t. pénzügyminister ur úgyszólván deficit nélküli költségvetést mutathatott fel. A t. előadó ur és a költségvetés támogatására felszólalt Rakovszky t. képviselő ur felszólalásai gondoskodtak arról, hogy a költségvetés irányában magunkat felesleges iílusiókban ne ringassuk és a várva várt reformok gyors behozatalát ne reméljük. Nem is akarok kiterjeszkedni arra, vájjon az ellenzék részéről felhozott indokok és adatok mennyiben alaposak a költségvetés realitásának megdöntésére. Mert szerény véleményem szerint az elbírálásnál nem az a főlényeg, hogy a költségvetésben 400.000 vagy talán 4 millió frt deficit van-e, hanem az a lényeg, vájjon a költségvetés javulása közvagyon osodásra, vagy az ország adóképességének emelkedésére vezethető-e vissza (Igaz ! ügy van! bálfelöl.) Én, t. képviselőház, bár legkisebb jogom és okom sincs a magam részére e tekintetben szakértelmet vindicálni, mégis azon véleményben vagyok, hogy a költségvetés javulása sem a közvagyonosodásra, sem az ország adóképességének emelkedésére nemcsak hogy vissza nem vezethető, de szerintem az abban mutatkozó túlterheltetés kétségtelenül nem áll arányban azoa factorokkal, a melyek az államháztartás egyensúlyát —- állandóan értve — normális körülményeket helyreállítani képesek. (Élénk helyeslés a szélső balon.) Az ellenzék folyton azt vetette a t. kormány szemére, hogy az országban a közállapotok hanyatlanak, a közmorál süíyed és az ország szegényedik. Ezen okoknak vizsgálása adja meg a kulcsot arra nézve, vájjon a költségvetés realitása mennyiben fogadható el. (Helyeslés a szélső balon) Én azt találom, hogy a költségvetés, magyarán mondva, igen sok jó reménységre van alapítva. A közvagyonosodás bizonyítására a leggyakoribb módszer a statisticára hivatkozni. Nem is kívánom kétségbe vonni a statisticai adatok helyességét, azt az egyet azonban kétségbe vonom, hogy ezen statisticai adatok magák elégségesek lehetnek a közvagyonosodási állapotok igazolására, hanem itt a tényleges viszonyok kell, hogy irányadóul szolgáljanak. Méltóztassék tekinteni azon körülményeket, a melyek közt nálunk a földmíves osztály él. Azt hiszem, azt senki sem vonhatja kétségbe, hogy az folyton ijesztő mérvben szegényedik. A szegényedés legfrappansabb bizonyítéka egyrészt a népesség alig gyarapodása más sokkal kisebb műveltségű államokkal szemben is, (Igaz! Ugy van! balfelöl) másrészt az, hogy nemcsak az ország felső részeiben, hol a közviszonyok és a megélhetésre szolgáló előfeltételek talán már a természet nyújtotta alapoknál fogva is kedvezőtlenebbek, hanem hogy a kivándorlás folyik Erdélyben is és az alsóbb vármegyékben, pedig ezekre nézve még azt sem lehet felhozni, hogy ott a kivándorlást lelketlen üzérek mozdítják elő. (Igaz! Ugy van! a szélső balon.) Nekünk, t. ház, a népesedési viszonyokat, eltekintve attól, hogy 15 év alatti kormányzás alatt egészségügyi politika úgyszólván sohasem volt, a mi a kormány menthetlen mulasztása s az a kevés is, a mi volt, végre nem hajtatott, én a népesedés hanyatlásának főokát a szegénységben, a rossz életmódban keresem. (Helyeslés a szélső balon.) Ezek oly bizonyítékok, a melyek ellen szorosan statisticai adatokra hivatkozni nem lehet