Képviselőházi napló, 1887. XIV. kötet • 1889. november 20–deczember 7.

Ülésnapok - 1887-294

ä94. országos ülés november 27-én, szerdán, 1889. 145 De méltóztassék beletekinteni a telekkönyvek teherlapjába, szemügyre venni, hogy az iparos­osztály a tönk szélére jutott, a földmíves csakis jó esztendőkben képes szükségleteit fedezni és akkor is erőgyiijtő életmódja alig áll arányban még a végzendő physicai erőkifejtéssel is. A kis­birtok pusztul, a középbirtokos alig tud megfelelni a társadalmi igény és feladatoknak. Méltóztassék figyelemmel kisérai az árverési hirdetéseket, vizs­gálat alá venni a takarékpénztárak, pénzintézetek váltó és követelési tárczáit s akkor okvetlenül azon következtetésre kell, hogy jussanak, hogy ha a vagyonosodás nagybirtokoknál, latifundiumok­nál, egyes nagyobb tőkepénzeseknél meg van is, de az országban általánosságban nincsen meg. (Igaz! Ugy van! a szélső balon.) És ha megvolna is a közvagyonosodás oly mértékben, a milyen szükséges, hogy arra a mos­tani költségvetés A-ealiter alapítható legyen, ugy is, mint szerény egyéni meggyőződésemet hozom fel a péiizügyminister úrral szemben : miért nem foglalkozott azzal, hogy a prograssiv adó legalább is igazságos mértékben behoz-assék? Van igen sok adótétel, különösen a vadászati, kaclinentességi­adó, a bélyegilleték nagyobb összegeinél, az örö­kösödési jogilieték nagyobb összegeknél, a melyek bizonyára igazságosabban elbírják kis mértékben a progressiv adót, mint az össznépesség azon egyenes adót, mely most általános közteherként fennáll s melyek közül többet a pénzügyminister a kivetés által folyton emel. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) Mindezeknél fogva, t. ház, azon következte­tésre kell jutnunk, hogy a lefolyt 15 évi kor­mányzat alatt, a mely még más sok tekintetben sem felelt meg a hozzákötött várakozásoknak, nem fejlődött az országban a közgazdaság, nem fejlődtek az intézmények olyképen, hogy azokra ily nagy kiadási tételeket tartalmazó költség­vetést realiter alapítani lehetne és mely magában viselné a továbbfejlődés garantiáit. (Igás! Ugy van! a szélső balon.) Magam is jogász lévén, elismerem azon elv helyességét, hogy a ki valamit állít, bizonyítsa is be. E tekintetben nem hivatkozhatom parlamenti múltra vagy gyakorlatra, hanem miat az intéz­mények éber figyelője, nemcsak egyoldalúkig, talán ellenzéki álláspontból merítem tapasztala­tiamat, hanem a történetből és eseményekből, bátor vagyok azokra röviden refiectálni. (Halljuk! a szélső baloldalon.) Nézetem szerint a közviszo­nyokban, a közéletben beállott hanyatlásnak egyik főindító oka volt azon állami kormányzati frivol igazgatás, mely a legtöbb fuBCtióiban mint hivatalos hatalommal való visszaélés és pressio nyilatkozott (Zajos helyeslés. Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon) s az ez által teremtett helyzet KEPvn. NAPLÓ. 1887—92. XIV. KÖTET. nehezedik őlomsúlylyal az egész nemzetre, a köz­szellemre. És micsoda következtetések vonhatók le ebből? Kétségkívül az, hogy Magyarországon a közélet, a közügyekben! részvét, mely minálunk oly főfontosságú, hanyatlik, a közügyek iránti érdeklődés, a mint a legutóbbi törvény­hatósági választások is igazolják, a minimumra szállott alá. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) És ha ennek az állapotnak az okát keressük, csakis a hivatalos hatalommal való visszaélés melletti kormányzatra jutunk, mely a mikJnt meg­csinálja a választásoknál itt a többséget, akként megcsinálja azt otthon, az állami igazgatás min­den autonómnak csiífolt intézményeinél. (Igaz! Ugy van ! a szélső baloldalon.) Es a közélet ezen hanyatlásának igen szo­morú következményei lehetnek, t. ház. Mert a közönség egyrészt teljesen visszavonul s igy egészséges, nemzeti közélet ki sem fejlődhetik és másrészről különösen káros hatása van ezen ha­nyatlásnak magára a mai nemzeti fiatalságra, mely az ország ügyeit később hivatva lesz vezetni, mert ha mindjárt az egyetemi éveiben még ne­talán kap is kedvet a tüntetésekhez, kilépve az életbe, tapasztalnia kell, hogy csak két jelige alatt boldogulhat: a protectio s a szolgaiság jel­igéje alatt. (Igzz! Ugy van! a szélső balon.) Ez szorítja vissza a democraticus társadalmat, mely nélkül ez ország el nem lehet. Az ellenzék részéről igen gyakran felhoza­tott, ugy a hírlapokban, mint itt a házban, az, hogy a jelenlegi kormányzat alatt — értve a multat — a corruptio különösen megyei közálla­potainkban feltűnő módon terjed. Én, t. ház, nem azon coruptiót értem, hogy egyes hivatalok­ban sikkasztanak, lopnak ós csalnak. Mert utó­végre tolvajok, sikkasztok és csalók mindig lesznek, különösen a kormányzatot jellemző slen­drián ellenőrzés mellett. Azt is elismerem, hogy — leszámítva némely jóakaratú elsimítási eseteket —• sújtja is őket az igazságszolgáltatás, bár nem mindig azzal a di­cséretreméltó gyorsasággal, mint azokat az utczai tüntetőket, kik a ministerelnök urnak csak néhány nyugodt óráját rabolták el. (Helyeslés és derültség a szélső baloldalon.) Értem azon szomorú jelenséget, azt a corrup­tiót, melyet Beőthy Ákost, képviselőtársam „borra­való-rendszernek" nevez. Ez a kifejezés annyival is inkább helyes, mert az ma már befészkelte magát a községi biró hivatalától fogva igen gyakran fel a legmagasabb állásokig. Igaz, hogy alul talán csak egy liter bornál kezdődik, felül azonban igen csinos, tete­mes üzletekké alakulnak, melyeket ha az illetők maguk fizetnék, még nem volna oly nagy baj, de 19

Next

/
Thumbnails
Contents