Képviselőházi napló, 1887. XIV. kötet • 1889. november 20–deczember 7.

Ülésnapok - 1887-294

2Ö4. országos ülés november 27-én, szerdán, 1889. |£g Kálmán megáll.) Beszédemet befejeztem, (Halljuk! Halljuk!) nem vagyok oly szerénytelen, hogy a ministerelnök urat arra kérjem, hogy meghallgasson, hanem egy határozati javaslatot szándékozom, benyújtani, a mely a ministerelnök urnak Irányi Dániel t. képviselőtársam határozati javaslatára adott nyilatkozatára vonatkozik. Épen nem habozom kijelenteni, hogy óhajtottam volna, ha Irányi Dániel t. képviselőtársam határozati javaslatát minden eommentár nélkül nyújtotta volna be. Ezt nem magamért mondom, mert szintúgy nem habozom kijelenteni, hogy én még a eommentár mellett is azt megszavaznám, (Éljenzés a szélső halon) hanem a czélszerüség tekintetéből. A ministerelnök ur kijelentette, hogy e határozati javaslatot nem fogadja el, de egyúttal belebocsátkozott magának a törvénynek magyarázatába s kijelentette azt, hogy azt hiszi, hogy ha valamelyik a külföldön lakó honpolgár e hazában valamely városnak vagy törvényhatóságnak tiszteletbeli polgárává választatott és ezen választást elfogadta, eleget tett a törvény követelésének. Nem akarok belebocsátkozni abba, vájjon a ministerelnök urnak a nyilatkozata áll-e vagy sem, hanem annyi még is tisztán áll előttem, hogy a ministerelnök ur nyilatkozata nem pótolhatja a törvény magyarázatát, (Igaz! Ugy van!) a szélső halon) mert erre csak az országgyűlés competens, de különben bátorkodom azt is fölemlíteni, hogy aligha van e nyilatkozatnak még gyakorlati értéke is, mert merem állítani, hogy az országban egyetlen egy bíróság vagy hatóság sincs, a mely a ministerelnök ur nyilatkozatát fogná cinosurául venni, ha e kérdésben concrét eset kerülne elébe, hanem a törvény betűje szerint fogna intézkedni. És épen azért, hogy e felett semmi kétség fel ne merüljön és hogy mind a polgárok, mind pedig annak idején a törvényhatóságok tudják magukat mihez tartani, bátor vagyok a következő határozati javaslatot beterjeszteni: (Hulljuk! Halljuk! Olvassa.) Határozati javaslat. Utasítsa a ház a belügyminister urat, hogy nyújtson be mielőbb póttörvényjavaslatot, mely 1879 : LlV. törvényezikk 31. §-át következőkkel módosítja, illetőleg kiegészíti: A külföldön tartózkodó azon honpolgárok, a kik tiz év lefolyása alatt bármely hazai törvényhatóság által polgárrá választatnak és e választást elfogadják, nem veszítik el állampolgári jogukat. Elnök: Fel fog olvastatni a határozati javaslat. Madarász József jegyző (olvassa). Asbóth János : T. ház! Egyáltalában nem volt szándékom résztvenni e vitában, mely ugy is tulon-túl nyúlik; és ha most a t. ház szives figyelmét csak egy pár perezre kikérem, teszem azért, mert egyenesen rám provocált Ápponyi Albert t. kéjrviselő ur Gajári Ödön képviselő úrral folytatott controversiájában, a mikor annak illustrálására, hogy a Sennyey-pártban messzebb menő nemzeti törekvések is voltak, hivatkozott arra, hogy én 15 év előtt, tehát a Sennyey-párt alakulása előtt megjelent iratomban kívántam állítólag a magyar ezredek számára a magyar szolgálati nyelvet és nemzeti zászlót. Az egyikben a t. képviselő urnak félig igaza van. Igaza van abban teljesen. hogy báró Sennyey Pál óhajtotta a hadsereg magyar részében fejleszteni azt, a mit az ő lelkiismeretes, óvatos és minden félreértést kikerülni óhajtó modorában ugy nevezett, hogy a magyar államnak nemzeti szellemét fejleszteni kell a hadsereg magyar részében. Tehát egy törvényes szellemet. Erre hathatós eszközül ajánlotta a hadsereg területi elhelyezését. És nem is szenved kétséget, hogy azon varázshatásnál fogva, melylyel a magyar föld mindazokra birr, a kik lakják, ez hathatós eszköz ez irányban. Pedig ez most meg van valósítva, a Tisza-kormány megvalósította. Minthogy azonban ezzel együtt a • honvédség szerves kapcsolata a közös hadsereggel ugy volt contemplálva, hogy a honvédlegénység képzése és oktatása is legalább nagyrészt, a közös hadsereg ezredeinek tisztjeire lett volna bizva, én abból természetesen azt a consequentiát vontam le, hogy akkor aztán azon magyar sorhadi ezredeknél is be kell hozni, legalább részben, a magyar szolgálati és vezénynyelvet. Itt azonban van egy szembeszökő körülménv, melyet én nem is mulasztottam el akkor kiemelni, tudniillik az átmenet nehézsége. Es ha egy ily átmeneti nehézségekkel járó reformot lehetett volna initiálni biztosított béke idején, nem volt ennek lehetősége attól fogva, hogy az európai helyzet aggasztó, fenyegető .fordulatot vett. És én itt hivatkozhatom báró Sennyey Pálnak szavaira, ki igenis, midőn a takarékosságot óhajtotta, óhajtotta azt a nemzeti aspiratiókban is. EH azt hiszem, helyesen óhajtotta, mert a nemzet erőivel gazdálkodni kell és nem szabad oly aspiratiókra fordítani, melyek vagy keresztül nem vihetők ez idő szerint,vagy actualis szükséget nem képeznek; és nem szabad elpazarolni oly aspiratiókra, melyek meg nem valósíthatók, (Helyeslés johhfelöl.) Ezen takarékosságnál fogva óhajtotta ő a honvédség reductióját, de kijelentette, hogy óhajtja a hadsereg reductióját is. Mikor azonban oly fordulatot vettek az európai viszonyok, hogy azok bennünket folyton, permanensen háborúval fenyegetnek, akkor ő itt e házban ünnepélyesen kijelentette, hogy azon eszméi és törekvései, melyek ugy a honvédség, mint a hadsereg reductiójára vonatkoznak, most már elveszítették időszerűségüket. Ebben az egyben tehát gróf Apponyi Albert t. képviselő ur hivatkozásának félig igaza van. Teljesen nincs igaza — s itt nem egyéni