Képviselőházi napló, 1887. XIV. kötet • 1889. november 20–deczember 7.

Ülésnapok - 1887-294

2W. országos ülés november 2í-én, szerdán. 137 sértést tudott hizlalni, a mi nem lényegtelen dolog, mert ebből oly keresetforrása volt, hogy azon súlyos terhet, a mi vállát nyomta, annak az üzérkedéséből fedezte. T. ház ! Lehet-e elképzelni azt, hogy abból az 1.500 írtból valaki a községen kivül telepet állítson, oda külön családot telepítsen, a ki a munkát elvégezze? Ez teljesen lehetetlen. Ennek következménye az volt, hogy az egész országban a kisebb és szegényebb módú polgárságnál megszűnt a sertéskereskedés, sertéshizlalás. Ne méltóztassanak, t, ház, félreérteni és elitélni azért, mintha én a közegészségügyi törvényt akarnám vita tárgyává tenni. Mi, kik szarvasjószág tenyésztésével és kereskedésével foglalkozunk, kell, hogy legjobban tudjuk azt, meddig terjedhet indokoltan az ellenőrzés szigorú korlátja, ugy hogy a kereskedelem is megmaradhasson és az ellenőrzés is gyakorolható legyen; és ha ez igy van, felhívom a t. minister urat, tessék meggyőződni, vájjon akár statistikailag, akár gyakorlatilag bebizonyítható-e az, hogy több betegség vagy halálozási eset fordult elő ott, hol sertéshizlalás van, mint más helyen. És ha ezt valaki bebizonyítja, akkor én nemcsak ennek az intézkedésnek vetem magamat alá, hanem mindennek a világon. De ez nevetséges dolog, t. ház és ennem is hiszem, hogy az urak közt valaki kétségben volna ez iránt; ha pedig igen, méltóztassanak megnézni Kőbányát, hol 100 — 120.000 sertés van egy állományban és hol tízszerte több nép lakik, mint egy rongyos községben, melyben talán 1.000 darab sertés található szórványosan. És mi az eredmény Kőbányán ? Hátrányosak talán ott az egészségügyi viszonyok ? Ellenkezőleg, semmi baj nincs, sőt hajói emlékezem, midőn 1873-ban cholera-járvány volt, Budapest lakossága oda menekült. Ha ez igy van, t. ház, kérdem én a t. kormányt, hogyan engedheti meg azt, hogy ily üres, semmitmondó, indokolatlan, igazságtal m phrasisokkaí egy pár ezer polgárnak még azon egyedüli kis kereseti forrását is vegyék el, a melyből eddig, mondhatnám, megélt ; hogyan engedheti meg a t. kormány, hogy egy basáskodó szolgabíró egynehány községben saját intézkedéseitől tegye függővé a sertéskereskedés és igy egy egész vidéknek felvirágzását. Ez nem indokolható, t. ház. De mig t. kormányunk a közegészségügyi törvény szigorát oly indokolatlanul alkalmazza a belföldön hazánk fiai ellenében, addig megengedi Szerbiának, hogy a sertéseket országunk központjába, fővárosunk mellé, Kőbányára hozza, Itt ülik le a 30 napi contumaceot és ha constatálják, hogy egészségesek, akkor engedik meg a Bécsbe vagy Németországba való szállítást. Nálunk van tehát az úgynevezett Sanitäts-Halle. Én azt hiszem, hogy indokolt volna, ha a t. kormány és a KÉPVH. NAPLÓ. 1887—92. XIV. KÖTET. földmívelési minister ur ezt magáévá tenné és megengedné — habár számbeli korlátozással is — a polgárságnak a serséshizlalást. Ha azonban, t. ház, tovább kutatom Magyarország polgárságának sérelmét, akkor én azt leginkább abban a rideg, mostoha, szívtelen bánásmódban találom, melyben hatóságaink a közönséget részesítik. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Sohsem voltam barátja, t. képviselőház, egyes concret esetek felsorolásának, egy egész éve, hogy kitérek ezeknek; de kénytelen vagyok egy esettel foglalkozni, minthogy épen tegnap és ma hallottam, hogy egy egész község ellen folyik executio, daczára annak, hogy be van bizonyítva egészen Beniczky volt államtitkár úrig, hogy az egész község ártatlan és csakis a szolgabírónak hanyagsága, rosszakarata és rosszindulata folytán nem történt eddig intézkedés. Azért vagyok kénytelen egy concret esetre kiterjeszkedni, minthogy, mint említettem, most folyik e miatt az executio, tudva azt, hogy ehhez hasonló ezer eset van Magyarországon, a hol egy ilyen basáskodó szolgabíró, ki egyúttal pertu barátja az alispánnak s igy nincs mit tőle tartani, kész a legbrutálisabb és legigazságtalanabb ítéletet és határozatot hozni a polgárságra nézve. Mehet azután a polgárság az alispánhoz, a belügyministerhez, indokolhatja helyzetét és hozhat fel kérvényében, a mit akar, akarhatják azok esküvel bizonyítani épen az ellenkezőt, a mit a szolgabiró és alispán felhoz, a polgárság kére sere nem adnak semmit, azt figyelembe sem veszik, ha mindjárt tisztelet,becsület és jellem dolgában a legkifogástalanabb emberek is teszik ezt. (Igaz! Uyy van ! balfelől.) Sajnálom, t. ház, hogy ilyeneket fel kell hoznom, mert nem volt szándékom a t. ház becses figyelmét ily hosszasan igénybe venni, (Halljuk! Halljuk!) de hogy indokoljam és bizonyítsam ezen eljárást, kénytelen vagyok vele és ha ez ügy orvoslást nem nyer, annak idején interpellálni is fogok. Arad vármegyében, Elek községében egészen magánosan, hogy ugy mondjam, elszigetelten állott egy sertéshizlaló kereskedéssel, a mely által nemcsak a község, hanem az egéfiz vidék élénk és boldog volt, mert azt minden kereskedő ember tudja, hogy a sertéskereskedés, minthogy az illető községek terményeiket, különösen a tengerit, jobban tudván értékesíteni, a vidék forgalmát csak emelheti. Ezen jogot addig élvezhette a község, mig a tekintetes szolgabiró ebbe beleegyezett. Megengedem, t. képviselőház, hogy a hol oly nagy a jövedelem és nagy a kereskedés, ott a szolgabírónak sem lehet szűkölködni; (Derültség lalfelől) de arról nem tehetek, hogy nem vittek neki annyit, mint a mennyi kellett volna. (Derültség a báloldalon.) És csak hamar megjött a megyei rendelet, a mely a sertések kitelepítését rendelte 18