Képviselőházi napló, 1887. XIV. kötet • 1889. november 20–deczember 7.
Ülésnapok - 1887-293
293. országos Ülés noTember 36-án, kedden. 1889. 121 a higgadtabb pénzügyi felfogásnak és elhamarkodottságok elleni figyelmeztetésnek tekintem és nem egy reformellenes irányzat nyilvánulásának, egészben véve helyeselnem kell. Ha ez utóbbi lappang benne — mert hiszen oly általánosságban mozgott, hogy az alkalmazástól függ az: valóságot tartalmaz-e vagy tévedést — mondom, ha a kitűzött reformirányzattal szemben ellenséges zászlóbontást jelölt meg, akkor én ezen beszéd tartalmával egyet nem érthetek. Végre is, t. ház, mindkét szempont helyes, mindkét szempont alapos, mindkét szempont komoly megfontolást igényel. Igaz, t. ház, hogy semmit elhamarkodva, semmit a pénzügyi téren elért eredmény veszélyeztetésének határán túl nem szabad tenni; de másrészről lehetetlen az állami életben a stagnatiót tovább folytatni; lehetetlen épen a súlyos áldozatokkal szemben, melyeket a nemzet hozott, a nemzettől megtagadni huzamosabban a rendezett állami életnek leglényegesebb feltételét. (Igaz! Ugy van! a jobb- és baloldalon.) E két szempont összeegyeztetésétől, a helyes aránynak eltalálásától függ az, vájjon ezentúl a vezetés helyes lesz-e, ugy politikai, mint pénzügyi szempontból és általánosságban elvileg nem is lehet erre nézve cynosurát adni. De ellentétben a mai nap egyik szónokával, Mocsáry Lajos képviselő úrral, én is abban a nézetben vagyok, hogy a közigazgatási reform czélszeru keresztülvitele még akkor is, ha az közvetlenül pénzäldozatokba kerül, a minthogy bizonyos arányban áldozatokba fog kerülni, pénzügyi szempontból nem lesz elhibázott tény; (Igaz! Ugy van! a baloldalon) mert sok millióra megy ma ezen államban azon jogos jövedelem, mely administratiónk zilált viszonyai miatt be nem szedhető, elkallódik. (Igaz! Ugy van! a jobb- és baloldalon.) És meg vagyok győződve, feltéve, hogy a rendezés és a reform czélszeru irányban foly le, ezen reform által közigazgatásunk szabatosabb tevékenysége által a nemzet újabb megterheltetése nélkül is elérhetjük a tényleges állami jövedelmek oly fokozását, mely legalább is megfelel azon több költségnek, melyet e reform igényel. (Igaz! Ugy van ! a jobb- és baloldalon.) Másrészről én arról is meg vagyok győződve, hogy az igazságügyi reformra szánt nagyobb összegek a legczélszerííbb közgazdasági beruházást képezik, (Igaz! Ugy van! a baloldalon) a mennyiben az az ország hitelét, a tőke bevándorlásra való hajlandóságot növeli. És egyáltalában minél több éven át vagyok megfigyelője az állami élet különböző tüneteinek: annál inkább azon meggyőződésre jutok, hogy habár direct közgazdasági beruházások, a mennyire az állam pénzügyi ereje engedi, szintén helyet foglalnak az állami feladatok között, mégis a közgazdaság KÉPVLI. NAPLÓ. 1887—92. XIV. KÖTET. emelése szempontjából is a legelső, a legczélravezetőbb és legszükségesebb beruházás, melyet az állam tehet, az, hogy a maga rendes functióinak, a közigazgatásnak és az igazságszolgáltatásnak minél tökéletesebb szervezetét és vitelét idézi elő. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) De, t. képviselőház, ha eddig egyetértenénk is, ha constatálok is a magam részéről tagadhatatlan javulást pénzügyi állapotainknak mérlegviszonyaiban : megszűnik ez az egyetértés akkor, a mikor ezen pénzügyi eredményből a jelenlegi kormányzat és annak feje számára dicskoszorút akarnak fonni. Dicsőség ezen a réven megillethetne oly kormányt, a mely megrontott pénzügyeket találván, a maga tevékenysége által az elődei által megrontott ezen pénzügyeket állítja helyre. De, t. képviselőház, hogy állunk ezzel a kormánynyal ? (Halljuk!) Az igaz, hogy a jelenlegi kormány, midőn 1875-ben a kormányzást átvette, megrontott és zilált pénzügyi állapotokat talált. Kezdetben egész erővel és komolysággal neki is állott ezen pénzügyi rendezkedésnek és néha oly eszközök alkalmazása által is, melyeket az akkori viszonyok közt egyoldalúaknak tartottam — mint példának okáért a közgazdasági kiegyezésben érvényesült kormánypolitikát — de a melyeknek tagadhatatlan financiális előnyei voltak: ezen a téren csakugyan igen nevezetes eredményeket ért el. A Tisza-cabinet első epochájában, Széll Kálmánnak pénzügymini stersége alatt, 1875-ben 40 és l /> millió forintot tett a zárszámadási deficitet — a melyben az 1874-dik esztendő különleges perturbatióitól eltekintve, az akkori megrögzött pénzügyi állapot kifejezést nyert — mondom az 1875. évi 40 és V* millió frtnyi deficitet, igaz, hogy 19 és 7a millió különböző adóemelés által 1878-ban az az évi zárszámadás szerint 21 millió 800.000 írtra szállíttatott le és kilátásban volt e mérleg további javulása a kiegyezésnek financiális következményei által, melyek az Í878. zárszámadásokban még nem érvényesülhettek. De, t. ház, ettőiaz első epochától azután kezdődött pénzügyeinknek és a jelenlegi kormányzat pénzügyi történelmének második, valóban sisyphusi epochája, melyért a felelősséget, melyért az őt megillető vádat, melyért szerintem az őt megillető elítéltetést semmi, később elért eredménynyel magáról el nem háríthatja. (Élénk helyeslés és tetszés a bal- és szélső baloldalon.) 1878-tól 1886-ig — t. i. azon pillanatig, midőn a ministerelnök ur vállalta el a pénzügyi tárczát — lefolyt időszak alatt a direct és indirect adók emelése eszközöltetett 26 millió erejéig. Ezen 26 millió xij teherrel mi éretett el ? Talán az, hogy a 21 millió zárszámadási hiány eltűnjék — fenmaradván talán, mert odáig akarok menni méltányossági tekintetből —- azon összeg, melyet Bos16