Képviselőházi napló, 1887. XIII. kötet • 1889. junius 4–november 19.

Ülésnapok - 1887-286

370 286, országos ülés november líván, liétfön. 1889. teszszük is a gyártmányi czikkek behozatali többletének értékét, akkor is összes állami kiadásaink felénél nagyobb összeget fizetünk főleg Austriának tisztán e czírnen. Pedig ha e 200 millióból csupán 30%-ot számítunk munkabérre, kiderül, hogy Magyarország évenkint 60 millió forintot fizet Austria munkásainak, holott ez összeget az országnak megmentve, ezzel 500 forintjával is 120.000 ipari szakmunkásnak adhatnánk állandó foglalkozást. És hogy tényleg az ipari czikkek dominálják összes kereskedelmi forgalmunkban a behozatalt, az kétségtelenné válik, ha tekintetbe veszszük, hogy a behozatalnak 80- 84%>-át a gyártmányok képezik s ezeknek ismét közel felét a ruházati ipar készítményei, melyeknél a behozatali többlet évenkint 143 és 193 millió közt ingadozik. Pedig oly dolgokért adunk ki nagy összegeket, melyeknek előállítására sok előfeltétel van minálunk is s csupán az alkotó kormányzó kéz kellene, hogy habár eleinte áldozatok árán is, de az előállítás akadályait mindenesetre megszüntesse. Részemről nem tartanám lehetetlennek legalább egyrészét megmenteni az ország részére azon pénznek, mit például a fonó- és szövő iparczikkekért évenkint átlag 100 millió forinton felül kiadunk a külföldnek. Hiszen az országnak különböző részei és az odavaló lakosok is mintegy arra vannak teremtve, hogy ez iparágak egyikének vagy másikának gyártelepei és munkásai legyenek s hogy csak példaképen említsem fel, nálunk Csikmegyében a a kender- és lentermésre és ebből kifolyólag e téren nagyobb szabású gyáripar fejlesztésére a legalkalmasabb tér van; avagy a gyerekjátékiparra nézve, ki tagadhatná, hogy midőn a székely ember mindegyike úgyszólván természet adta áldásnál fogva faragó művész, nem-e nagyon könnyen vevése az állami feladatoknak, hogy ugyanakkor a kormány részéről ez ipar istápolására, illetőleg megteremtésére nem fordít semmi áldozatot. (Igaz! Ugy van.' szélső lalfélól) Vagy mit szóljak ahhoz, hogy a csikmegyei erdők 80—90 százalékkal alacsonyabban értéke síthetők, mint az állami erdők fái, holott e megyében a fa, különösen a hegyek északos oldalain hangszernek, dongának, fournirnak feldolgozható és ügyes munkáskéz is van elég, csak nincsenek gyárak, melyek feldolgoznák a kitűnő anyagot, nincsen vasút, mely azt a piaczra vigye; előbb kap Bosznia-Herczegovina is vasutat a mi pénzünkön, minta Székelyföld. (Igaz! Ugy van! szélső balfelöl.) Pedig, t. képviselőház, méltóztassék elhinni, hogy a székelyek által lakott vidék, ugy a fafeb dolgozásra, mint a textil-iparra nézve a legalkalmasabb országrész. Van ott a népben hajlam, szorgalom és képesség is a munkára 8 a lakosság sűrűsége garantia is az iránt, hogy munkás-kézben nem lesz hiány, csak tőke és vállalkozási szellem hiányzik; ezt kell minden áron teremteni. Tanácscsal és javaslattal nem állok elő, mert hiába való minden jó törekvés, midőn nincs pénz. Jól tudom ugyanis, hogy a katonai kiadások növekedése nagyon arra kényszerít, hogy elhanyagoljuk az állami feladatok legnagyobb részét; azt sem tagadhatom, hogy egész Európában a kormányzó elemek legnagyobb része kényszerszükségnek tartja úszni azzal az áramlattal, mely az államokat ugylátszik csakis arra a czélra tekinti fennállónak, hogy a fegyveres erő és hatalom és minden velejáró rossz kinövés feji észt essék, de én részemről ezzel ellentétes állásponton állok s kimerem mondani, hogy a magyar állam szempontjából az önvédelmi czélon túlmenő katonáskodás, a mely állapotot már is elértük, semmiképen pem válik az állam javára. Szerintem mindaz a sok hiány, mit az orSíág. fájdalom, felmutathat, igen nagy részben azon okból nem szüntethető meg, mert a kormányzó körök minden érdeklődésüket s a nemzetnek minden anyagi erejét a katonai hatalom fejlesztésére fordítják. (Igaz! Ugy van! a szélső balon.) Ez más országokban is káros egyoldalúság, de nálunk speciálisan Magyarországon, hol a katonai hatalom nem egyúttal nemzeti hatalom, egyenes és kétszeres veszedelem; ugy hogy nem lehet csudálni, ha napról-napra szaporodik azok száma, a kik borzadva gondolnak egy háború eshetőségére, mert akár vesztünk, akár nyerünk, következményeiben nehezen válnék egyik eshetőség is Magyarország előnyére. Ha ugyanis háborúnk veszteséggel végződnék, az országban egy eddig nem ismert nyomorúság korszaka venné kezdetét, (Igaz! Ugy van! balfelől) ha pedig győznénk, mi lenne nemzeti aspiratiöiukból; hiszen most is alig bírunk a nemzeti. czéljainkkal és vágyainkkal ellenséges katonai hatalommal, hát még ha győző találna lenni! (Igaz! Ugy van! a szélső balon.) Épen azért, mert az 1867-ki közösügyes állami szervezet és a vele kapcsolatos katonai nagyhutaimaskodás a legkényesebb helyzetekbe sodorja, a magyar embert az állami és nemzeti feladatok tekintetében : részemről nagy veszedelemnek tartom a kormány azon eljárását, hogy nem a kellő erélylyel s mondhatni, nem a szükséges gyorsasággal mozdítja elő az ország anyagi erősítését és fejlesztését mindeti irányban s kész fátyolt vetni minden ebből származó nemzeti hátrányra, csakhogy a katonai hatalom kielégítésének első sorba helyezése háttérbe ne szoruljon. Igaz, hogy a kormány az ország ezen helyzetét nem hajlandó elismerni és teljes nyugodtsággal hirdeti, hogy mostani állami szervezetünk és kormányzásunk mellett is lehet a magyar állam és