Képviselőházi napló, 1887. XIII. kötet • 1889. junius 4–november 19.
Ülésnapok - 1887-286
286. országos illés november 18-án, hetién. 1889. 369 dés a pozsonyi kórház nagyobb igényeire és azon, reményiem, ideiglenes csapás elhárítására esik, mely a trachoma-járvány aggasztó terjedése folytán ért. De ezen kivül kérdem, van-e a költségvetés ben csak középszerű erélyes actio nyoma is az irányban, hogy lakosságunk elhalálozási aránya ne legyen olyan nagy, mint azt szomorúan constatálni vagyunk kénytelenek. Vagy már érzéketlenek lennénk azon egykor elterjedt nagy mondás iránt, hogy Magyarországon az apagyilkosnak is meg kellene bocsátani, oly kevesen vagyunk. Hiszen soha rohamosabb szükség nem volt Magyarország lakosságának szaporodására, mint most, midőn körülöttünk minden kis állam és pedig nálunknál sokkal kisebb államok erősen és hatalmasan törekesznek egy-egy nagy feladatra; midőn körülöttünk az elnyomatás folytán sokáig hátramaradt népek is annyi bizalommai viseltetnek önerejükben, hogy jövőjüket egyik sem tartja jelenlegi határaik közé korlátozandónak. Én azt hiszem, hogy miután nekünk ugy sem lehet határainkon kivül gravitálnunk, itt benn kell megerősödnünk, megszaporodnunk s koránt sem tartanám kicsinyes feladatnak, ha a kormány a közegészség tekintetében nem tisztán az administratio rendes menetére támaszkodnék, hu nem állami kötelességnek ismerné oda hatni, hogy az egészségügyi személyzet nagyobb arányban legyen az országban képviselve, mint most, midőn minden 100.UOO lélekre 18 oryos-tudor, 7 gyógyszerész esik, mig Austriában 23 orvostudor és 14 gyógyszerész, ngy, hogy e tekintetben egész Európában csupán Svédország, Oroszország és Portugália áll megettünk. így aztán ném lehet csudálni, ha Magyarországon a lakosság 1880 - 85-ig minden négyszögkilométerre csak két lélekkel szaporodott, mert hisz oly kormányzás mellett, hogy még 1885-ben is 400-on felül volt azon közegészségi körök száma, melyekben egyáltalában nem volt orvos, nem lehet azt mondani, hogy a magyar állam a jövőre is néz. És itt engedje meg a t. ház, hogy csupán az ellentét kitüntetésére felhozhassam azt, hogy Horvátországban, hol a belügyi administratiót a zágrábi autonomicus kormány viszi, ugyanezen idő alatt minden négyszög-kilométer területennem két lélekkel,mint nálunk, hanem 3 lélekkel szaporodott a lakosság. Fájdalom azonban, mi az ilyen jelenségeket, az ez irányban való állami kötelességeket egykedvűen veszszük, vagy az e téren mutatkozó hiányokra fátyolt vetünk, pedig az igen t. pénziigyminister ur is a közegészségügyi szükségletek ki nem elégítését érdekeink szem elől tévesztésének jellegezte. De legnagyobb és legsűrűbb fátyolt látom vetve a költségvetésben azon állami feladatokra KÉVH. NAPLÓ. 1887—92. XIII. KÖTET, vonatkozólag, melyek az ipar tekintetében égető szükséggé váltak. Azon egyes tételek, melyek e téren az előre törekvést jelzik, olyan kicsiny morzsák, hogy a napról-napra való élés fentartásánál nagyobb igénynyel nehezen léphetnek fel. Részemről az ipari és küikereskedelmi czélok sikeresebb előmozdítására kért 56.590 forintnyi kiadási emelkedést semmiképen sem tudom megfelelőnek találni a kereskedelemügyi minister urnak általa hangoztatott intentióival s különösen azon gyakorlati észjárásra való szavaival, hogy „pusztán platonicus érzelmekkel ipart fejleszteni nem lehet". Nem akarómén mostan azon ré^en elismert és elcsépelt igazságot fejtegetni, hogy az ipar megteremtésére törekedni minden államnak és igya magyar államnak is kell, hogy ipar nélkül menthetetlenül elszegényedés öl meg bennünket, hogy az ipar számára két nagy és főfeltétel meg van hazánkban: a nyers anyag és a nagy fogyasztó közönség, mert mindezeket többé-kevésbé más variatiókkal a kormányi előterjesztésekben is olvashatni. De a fátyol annak beismerésére van dobva, hogy Austria minden pénzünket kiviszi, (Élénk helyeslés a szélső balon) sok részben selejtes ipari czikkeiért, hogy ezen a bajon egyes gyáraknak adott és adandó apróbb kedvezmények által nem segíthetünk, itt a kereskedelmi és vámszövetséget kell felmondani s erre az előkészületeket megtenni. (Élénk helyeslés a szélső balon.) Ezeu a téren, az előkészületekről való gondoskodásban nagyon hiányos a költségvetés, pedig ha az ország nem siet és pedig komolyan és határozottan felszabadulni azon gazdasági gyámság alól, melyben a vámszövetség folytán Austriával szemben állunk, nemcsak az elszegényedés fog erőt venni rajtunk, hanem ennek következménye gyanánt magyar államiságunk is veszélyeztetve lesz. Az ország közvéleménye mintegy érezni is látszik ezt, mert úgyszólván köz jelszó lett az ipar fejlesztésére való törekvés, a min különben csodálkozni sem lehet, mert egyrészt napról-napra a közvetlen szükség is figyelmeztet elmaradottságunkra, másrészt pedig aggódva látjuk a szomszéd országok és népek lázas munkálkodását, melylyel közgazdasági fejlesztésükre törekesznek, mig mi ezalatt maradunk, vagy legalább is oly lassan haladunk, hogy a világverseny messze elNagy bennünket. Nem kicsiny összeg az, mit évenkint a gyártmányokért kiadunk a külföldnek, de főleg Austriának ; sokkal nagyobb, mint összes gabona-kivitelünk értéke. Hisz 1885-ben 364 millióra, 1886-ban 354 millió forintra rúgott a behozott gyártmányok értéke ésigy a behozatal 207 — 221 millió forinttal multa felül kivitelünket, sőt 1888-ban a czikkekből a behozatali többlet 295,669.625 forint volt. Már most ha évenkint átlag 200 millió forintra 47
