Képviselőházi napló, 1887. XIII. kötet • 1889. junius 4–november 19.

Ülésnapok - 1887-286

286, országos fllés november lS-fin, hétfőn. 1889. 355 az állami administratióra: akkor legelső sorban le kellett volna vonnia a logicai következtetést, vissza kellett volna vonulnia s átengednie a tért azoknak, a kik kezdettől fogva e rendszer mellett küzdöttek. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Én nagyon jól tudom, igen t. ministerelnök ur, hogy az ellenzék kérésére egy minister sem vonulhat vissza; én tehát nem arra kérem, hogy a mi kedvünkért vonuljon vissza, hanem azt a kérdést intézem hozzá, fordulva ha nem is államférfiúi önérzetéhez, mely kell hogy ezt súgja neki, hanem hazafiúi érzületéhez, (Derültség balfelől. Mozgás jobboldalon) hogy ugyan milyen hatással lehet és lesz az a jövő nemzedékre, ha olyan példákkal oktatják őt a kormányéinöki székről, (Igaz! Ugy van! balfelől) melyek világosan azt mondják: Mit elv és meggyőződés !? mind csupa phrasis; szám, siker, hatalom, ez dönt az életben. (Igaz! Ugy van! Élénk tetszés balfelől.) T. ministerelnök ur rövid idővel ezelőtt egy — elismerem — ügyes tényt vitt véghez: reconstruálta cabinetjét és reconstruálta oly egyénekkel, a kik tiszteletet érdemelnek. Nekem természetesen már közjogi programmomnál fogva sem képezhetik ideálomat, de készséggel elismerem, hogy igen jól vannak megválasztva. Az ország sokat vár az igazságügyministertől. Én a magam részéről elvárom tőle azt is, hogy a közjogra ügyeljen és minden törvényjavaslatnál, mely a ház elé kerül, szigorúan tartsa feladatának felügyelni arra, hogy azokban jogsértés ne történjék ; mert a hibát, a mely elkövettetik, más törvényben novellával ki lehet javítani, de oly hibák kijavítására, melyek a közjogba becsxisznak, a mint láttuk, fájdalom, évtizedek sem elegendők. (Igaz! Ugy van! Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Jót remélhetünk a t. pénzügyminister úrtól is, ha sikerül, legalább részben, a múlt alkalommal előterjesztett exposéjában adott programmját megvalósítania. Itt van a kereskedelmi minister ur, ő csak félig reconstruáltatott, de miután mint közlekedési minister ur oly erélyt mutatott, feljogosít azon reményre, hogy a kereskedelem terén, a mennyiben a közös vámterület mellett lehetséges, szintén meg fog felelni feladatának. Sőt még a földmívelésügyi ministertől is reménylünk valamit; mert én legalább reménylem, hogy azon rettenetesen szomorú tapasztalatok, melyeket a pénzügyi tárcza körében szerzett, arra fogják oktatni, vigyázzon jól, hogy legalább földmívelésünket ne tegye tönkre. (Helyeslés és derültség a szélső baloldalon.) De legfényesebben vagyunk a belügyminister úrral; (Halljuk! Halljuk!) mert a többi urakat ismerjük. Tőlük nem remélhetünk sokat, mert utóvégre is az ő tehetségük egyúttal határt szab a mi reményeinknek. (Derültség. Tetszés a szélső haloldalon.) De a belügyminister úrtól mindent remélhetünk, mert ő róla semmit sem tudunk. Tőle a legjobbat is remélhetjük. Óhajtom, hogy ugy is legyen. (Helyeslés a szélsőbalon.) De ha már a ministerelnök ur ebbe a munkába belement, kár volt megfeledkezni arról, a kitől semmit sem remény lünk; (Halljuk! Halljuk! a szélső baloldólon) kár volt megfeledkezni arról, hogy reconstruálja a miuisterelnökséget. (Igaz! Ugy van! Derültség a szélső baloldalon s felkiáltások: A honvédelmi ministerről is megfeledlceze't.) Említettem a ministerelnök ur nagyváradi beszédjét. Beszédem utolsó részében ezzel kell foglalkoznom, mert felfogásom szerint itt rejlik a ministerelnök ur legnagyobb hibája, hogy ne mondjam legnagyobb bűne. (Halljuk! Halljuk!) Nagyváradon a ministerelnök ur bámulatos bátorsággal tiltakozást emelt. Az ellenzékről beszélt í természetesen minket vádolt be választói előtt, a mihez teljes joga van, mi is bevádoljuk a mi választóink előtt, tehát quittek vagyunk. Ezt mondotta: „Egyik támadásuk —értve az ellenzéket — a melyet csak megérintek, de a melynek ezáfolatába nem bocsátkozom, az volt, hogy mióta én a kormány tagja vagyok és a kormány élén állok az 1867-iki kiegyezéstől hátramenetel történt az ország jogi szempontjából. Ez ellen nem védekezem, mert annyira tudom és érzem és érezheti mindenki, aki jóhiszemű, ennek valótlanságát, hogy ez ellen védekezni bűn volna." (Felkiáltások jobbról: Ugy is van!) Hát ilyen erélyes, önérzetes tiltakozással szemben csakugyan az, a ki a multakat nem ismeri, azt mondaná, hogy mégis csak lehetetlenség, hogy ezen a téren is neki bármi szemrehányást lehessen tenni. Pedig hát hogy áll a dolog? Nem fogok visszamenni a messze múltba, nem fogok kiterjeszkedni arra, hogy egy ministerelnöknek tulajdonképen nemcsak az a feladata, hogy arra vigyázzon, hogy valamikép meg ne romolják, hanem,hogy a mennyire lehet, javuljon, vagy legalább is teljesen megfelelő legyen a fennálló államjog. Idézhetnék számos dolgot, a melyeket a kormányelnök urnak, ki oly régóta vezeti az ország ügyeit, kötelessége lett volna alkalmazni, hogy legalább a fennálló dualisticus rendszernek megfeleljen. így —• hogy csak egykét példát idézzek — azt hiszem, hogy kötelessége lett volna kieszközölni, hogy a külföldi képviseletben legyen nyoma Magyarországnak és a magyar királynak is, hogy az ambassade-ok és eonsiilatusok épületein ne csak a kétfejű sas legyen és ünnepélyeknél ne csak a fekete-sárga zászló tűzessék ki, hanem tudják meg a külföldön, hogy létezik Magyarország is. így például annál a tárgynál is, a melyet Polónyi t. barátom itt tegnapelőtt felhozott, tudniillik a rendjelekre 45*