Képviselőházi napló, 1887. XIII. kötet • 1889. junius 4–november 19.
Ülésnapok - 1887-286
356 286. országos fllés november 18-án, hétfőn. 1889. nézve, szintén a ministerelnök ur kötelességei közé tartozott volna felügyelni arra, hogy ily közjogellenes statútumok mellett rendjelek magyar állampolgároknak ne osztassanak. I)e ezekre és számos hasonlókra nem akarok kiterjeszkedni. Egészen a közel múlttal és a jelenne] akarok foglalkozni. Hát elfelejtette már a ministerein ök ura veder ő-j avaslatot és az akkor lefolyt vitát? hát elfelejtette, hogy belenyugodott eredetileg abba, hogy a magyar törvényhozás köréből vétessék ki a hadi létszám megállapítása ? B. Kaas Ivor: Megbocsátotta maga magának. (Derültség a szélső baloldalon.) Elnök 1 Ne méltóztassanak segíteni, elmondja ő maga is. (Derültség.) Helfy Ignácz: És vájjon tagadja-e a t. ministerelnök ur azt, hogy még abban az alakban is, a melyben az ellenzék óriási erőfeszítése után az új véderőtörvény létre jött, sok tekintetben az még rosszabb az 1868-ban alkotott véderőtörvénynél ? (Ugy van! a hal- és szélső baloldalon.) Nem romlott a közjogi alap e téren? Hiszen maga az az egy tény, hogy a póttartalékosokat szabadon hívhatják be, tulajdonképen illusoriussá teszi a törvényhozásnak egész ujoncz-inegajánlási jogát. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Itt volt nem rég a monori zászló kérdése. Eöviden csak azt jegyzem meg, hogy a honvédelmi minister ur — sajnálom, hogy nincs jelen — habár a ház többsége válaszát tudomásul is vette, nagyon nem a valóságnak megfelelőleg nyilatkozott, midőn azt állította, hogy ott zászlósértésről nem lehet szó, mert ott zászló nem is volt, hanem csak jelző-zászló. Bizonyos vagyok benne, hogy ha itt volna, vissza vonná most szavait — legalább m igában — mert hiszen ez az állítása meg lett hazudtolva olyan helyről, a melylyel szembeszállani senki sem mer. (ügy van! a balés szélső balon.) Ne méltóztassék elfelejteni azt a mondást, a mely ritkán pereg le fejedelmi ajakról, a melybe kitört a mi fejedelmünk akkor, a mikor annak az úgynevezett jelzőnek széttépetéséről kapott hirt. Hát vájjon ilyen indignatiót kelt egy jelzőnek megsértése csupán? Akkor, mikor a múltban a magyar nemzeti zászló oly nyilván és világosan meg lett sértve, nem hallottunk semmi oldalról indignatiót. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon. Felkiáltások: Előléptették !) Sajnálom azt a tanácsost, a ki ilyen szavakat talált ezélszerünek a fejedelem ajkaira adni; de legalább megértem, ha nem is helyeselem, akkor, ha csakugyan az ő zászlójáról van szó. De hogy bírja összeegyeztetni a t. honvédelmi minister ur az indignatiónak vehemens kitörésével azon állítását, hogy itt csak jelzőről volt szó. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Elfeledi a t. ministerelnök ur, hogy az ő kormányzata előtt, sőt még kormányzata első idejében sem volt szabályzatba beiktatva az, hogy a honvéd parancsnokok lakásain a fekete-sárga zászló legyen kitűzve. Most már benne van és méltóztatnak tudni, hogy ez mit jelent? Az egész nemzet felháborodott akkor, a midőn hallotta, hogy ez egyetlen egyszer megtörtént egyetlen egy helyen: és ez most beiktattatik, állandóvá tétetik. Pedig a multakból tudjuk, mennyi idő kell arra, hogy egy ilyen kérdés megoldassák. Vájjon meg tudná-e mondani a t. ministerelnök ur, mennyi idő fog kelleni, mig reá birják a katonai köröket, hogy a szolgálati szabályzatot változtassák meg és küszöböljék ki azt a szakaszt, a mely a magyar államjogra határozottan sértő, hogy ha 20—22 évre volt szükség, mig közjogi alapunk és rendszerünknek azt az „és" szócskát kieszközöltük. íme az „és" története. Ez két irányban nagyon tanulságos. (Halljuk!) Tanulságos egyfelől abban az irányban, hogy megmutatja, miszerint ő Felsége akkor, midőn tanácsosai helyesen informálják, midőn feltárják előtte Magyarország törvénykönyvét és azt mondják neki: Febéges urain! a magyar államjog azt követeli: ő Felsége nem áll ellent, azonnal enged. (Ugy van! ügy van! a bal- és szélső balon.) Semmi esetre sem a Felség hibája, hogy önök 20 esztendeig vártak, mig elmentek hozzá tanácsot adni és teljesítette i-í kötelességét akkor, midőn az önök tanácsát rögtön elfogadta. Ámde a t. ministerelnök urnak közjogi téren oly szerencsétlen keze van, (Felkiáltások a bal- és szélső balon: Hát miben van szerencsés keze!) hogy még azt is, a mit ő Felsége a legnemesebb szándékkal és azon kívánsággal akart cselekedni, hogy a nemzet akaratának eleget tegyen, a ministerelnök ur ugy vezeti, hogy abból megint újabb baj és közjogi sérelem származik. Minapában felkértem itt a házban a ház t. elnökét arra, méltóztassék intézkedni, hogy az a királyi kézirat, a mely az „és" szócskára vonatkozik, itt velünk közöltessék. A t. ministerelnök ur ezt ellenezte. Megígértem akkor, hogy ezt az első alkalommal elő fogom hozni, bátor vagyok ekkori igére temet beváltani. (Halljuk!) Ez a királyi kézirat igy szól (Olvassa): „Kedves gróf Kálnoky! Azon, elődeim által is követett szokásnak megfelelően, miszerint a monarchia haderejének elnevezése minden időben az uralkodó és legfőbb hadúr mindenkori czíméhezalkalmazkodott: indíttatva éreztem Magamat ezzel egyidejűleg kiadott parancsirat által, melyről Önnek másolatot küldök, elrendelni, hogy hadseregem és haditengerészetem, azoknak részei, közegei és intézetei ezentúl, az eddigi helyett, jövőre a „császári és királyi" elnevezést vegyék fel és viseljék.
