Képviselőházi napló, 1887. XIII. kötet • 1889. junius 4–november 19.
Ülésnapok - 1887-286
354 286. orgzágos ülés november lS-än, hétfőn, 1889. A hol van, mindenütt igyekeznek menekülni tőle. Hát nem tudják vagy titokban akarják tartani, hogy Anglia oly tág tért nyitott az Önkormányzatnak, mint azelőtt soha ? Hogy még a békebirói intézmény is a választási rendszerre van fektetve, Angliában, Skócziában, "Walesben, sőt Irlandban is, ugy hogy valóságos administrativ forradalom áll elő ? Ignorálni vagy titkolni akarják, hogy a centrálisait Olaszország most a legújabb rnunieipialis törvény alapján a kinevezési rendszerről átment a választási rendszerre, hogy még a városi polgármesterek is, kiket eddig a király nevezett ki, most választás utján lépnek hivatalba? Ignorálják-e vagy titkolni akarják-e Magyarország előtt azt, hogy még Franeziaországban is, a eentralisatió bölcsőjében most az áramlat határozottan az önkormányzat felé irányul ? Tudnék [önöknek példákat mondani, hogy idegen emberek, tudósok, administrátorok, magas hivatalnokok megszerezték magyar barátjaiktól a mi megyei intézményünk ismertetését csak azért, hogy lássák, mennyit lehetne ebből alkalmazni az ő hazájukban. És akkor, mikor ez igy van, mikor köztudomású, hogy világszerte az áramlat az önkormányzat felé irányul, előállanak azzal, hogy önök mivelünk szemben egy modern Magyarországot akarnak. (Igaz ! Ugy van ! a szélső balfelől.) Gróf Károlyi Gábor: Tisza-féle Magyarországot ! Helfy Ignácz .* T. barátom, a ki közbeszólt, kimondta a szót. És ki akarja ezt? A t. ministerelnök ur jelezte Nagyváradon; az képezte beszédének egyik legfőbb részét, hogy igenis meggyőződött arról, hogy a mai rendszert fenn nem lehet tartani és át kell menni a kinevezési rendszerre, hozzátéve, hogy természetesen ez nem lesz az egyedüli pont, a melyből áll az újjászervezés, de ez is egyik részét képezi. Az igen tisztelt ministerelnök ur tudja, hogy én személyeskedni nem szoktam, de a tényeket constatálni kell. Már pedig igen helyesen mondotta egyszer boldogult Ghyczy Kálmán, hogy a dolgok nem maguktól esinálódnak, emberek csinálják azokat. Ha tehát egy dolgot meg akarunk Ítélni, lehetetlenség] azt az embert nem említeni, ki ezt a dolgot csinálta. Az igen tisztelt ministerelnök ur már igen sokra szoktatott meg engem, de nagyobb meglepetéssel rég nem olvastam valamit, mint beszédének azon részét, hogy 16 esztendei kormányzás után először ismeri be azt, hogy fentarthatatían az az administratio, melyet ő maga kezelt annyi esztendőn át. Én azt hiszem, hogy ez magában elég ok arra, hogy egy minister távozzék, ha ily beismerést tesz. (Igaz ! Ugy van! a szélső balfelöl.) A t. ministerelnök ur indokolja ezután, hogy miért kell átmenni az állami administratiora és mondja, hogy azt ezelőtt már jelezte. Az igen tisztelt ministerelnök ur hivei azzal igyekeznek Őt védelmezni ezen különös állapotában, hogy példákat keresnek Anglia parlamentáris történetében és felfedezték az ő szerencsétlenségére Peel Róbertet, (Derültség a szélső balfelől) kiről tudva van, hogy habár a protectionismus hive volt, ő maga szüntette meg azután a Corn-billt, vagyis a gabnavámot. Rosszul választották a példát a t. ministerelnök ur hivei, nagyon rosszul. Először elfelejtették azt, hogy milyen rendkívüli okok birták Peel-t arra a lépésre. Irlandban éhínség volt. Lord John Russel maga mondta, hogy a Corn-bill fentartása Angliában — akkor, 1846-ban — annyit jelent, mint a betegségek, halálozások, rablások táplálását. Ez az egyik, a mit megjegyezni kívántam. De másodszor: elfogadom az összehasonlítást Peel Róbert és Tisza Kálmán közt. (Derültség a szélső baloldalon.) Igenis, elfogadom, hanem akkor kérem önöket, fogadják el a következményeket is. Fogadják el az eljárást, melyet Anglia követett Peel-el szemben, ki igy változtatta meg elvét, meggyőződését; mert ha őt. említik, méltóztassanak elbeszélni azt is, hogy alig 40 nappal azután, hogy ezen szomorú győzelmét kivívta, mikor ő maga szüntette meg azt, a minek fentartása programmjában volt, egy másodrendű kérdésben megbuktatták ugyanazok, a kik első ízben győzelemre segítették. Csernatony Lajos : He nem kravällal! Helfy Ignácz: Nem kételkedem benne, hogy Csernatony t. képviselőtársam jól ismeri az angol parlament történetét, de el fogja ismerni, hogy én sem vagyok abban teljesen járatlan. Méltóztassék utána lapozni, a dátumot is citálhatom : 1846. május 15-ikén szavazták meg harmadszori felolvasásban a corn-bill megszüntetéséről szóló törvényjavaslatot és már május 25-én megbuktatták Peelt, akként, hogy az a 292 képviselő, a ki ellene szavazott, mind sorban elment mellette, azt mondván, nem a coercion-billt, hanem az elvtelenséget buktatjuk meg. Igy fogják ezt találni megírva Disraeli könyvében. (Ugy van! Ugy van! balfelől.) Pedig azok is, a kik megbuktatták! belátták, hogy fontos oka volt engedni ebben a kérdésben, mert az irlandi éhség nagy catastrophája kényszeríté reá, de azt mondák, hogy ha Peel csakugyan meggyőződött arról, hogy ez idő szerint el kell állania előbbi elveitől s meg kell engedni azt, hogy ellenkező elvek iktattassanak törvénybe, akkor nem lett volna neki szabad ezt saját cabiuetjével végrehajtania, hanem vissza kellett volna vonulnia s átengednie a tért azoknak, a kiknek az eleitől fogva meggyőződésük jívolt. (Helyeslés balfelől.) Én is azt mondom a t. ministerelnök urnak, hogy ha csakugyan igaz, hogy hosszá évi kormányzása után azon meggyőződésre jutott — mi szerintem helytelen — hogy át kell menni
