Képviselőházi napló, 1887. XIII. kötet • 1889. junius 4–november 19.

Ülésnapok - 1887-286

286. országos ülés november 18-án, hétfőn, 1889. 351 felülhaladó áldozatokat hozott e ezél elérésére. (Ügy van! a szélső baloldalon.) De nem fogom kicsinyelni az eredményt, hogy ügy mondjam, önzésből sem; mert reménylem, hogy sem e házban, sem ez országban nem lesz senki, a kitagadhatná, hogy ezen eredményben nevezetes része van az ellenzéknek is. (ügy van! a baloldalon.) Kétséget nem szenved, hogy ha az ellenzék oly szigorú ellenőrzést nem gyakorolt volna és oly erélyes figyelmeztetéseket nem hangoztatott volna, talán még ma is folytatnák azon leplezgetési politikát, melyet a kormány a pénzügyek terén hosszít éveken át követett, (ügy van! a szélső haloldalon.) Szívesen constatálom azt is, hogy végre valahára ki lett küszöbölve az előirányzatból egy rovat, mely mindig vita tárgyát képezte az ellenzék és a pénzügy ministerek között, tudniillik az a rovat, mely szerint fel lett véve a bevételekbe a törlesztési kölcsön. Most e vitának nincs többé tárgya, mert maga a pénzügyminister ur teljes satisfactiót nyújtott nekünk exposéja alkalmával, midőn ezen, a múltban, a bevételek közt szerepelt rovatot, a budget legsötétebb részének ismerte el. Van ugyan ez idő szerint is egy kis sötét folt ezen budgetben, mert ha a kölcsönt nem lehet jövedelemnek tekinteni, akkor azt hiszem, tőkevagyon-fogyasztást sem lehet komoly budgetbevételként szerepeltetni. Ez lehet pénztári, de nem lehet büdgetszerü bevétel. De ismétlem, megengedve és feltéve, hogy a hiány nem néhány százezer, hanem mondjuk, körülbelül 6 millió: még akkor sem lehet tagadni, hogy a 30—40 millió chronicus deficithez képest mindenesetre nevezetes javulás van, csakhogy két kérdésre kell felelnünk akkor, midőn ezt a tényt constatáljuk. Az első kérdés az, hogy mily áron érte el a nemzet ezt az eredményt? (ügy van! a szélső baloldalon.) A második pedig az, hogy az, a, mit elértünk, fentartható-e, vagy] mint a t. előadó ur fogalmazta, valósítható-e s nem fogják-e a zárszámadások majd megczáfolni az előirányzatot és ha csakugyan igy lesz: fentartható lesz-e az, állandóan jövőre is? A mi az első kérdést illeti: hogy milyen áron értük el ezt az eredményt, itt a számítás nagyon könnyű. Néhány, úgy hiszem, három évvel ezelőtt lloránszky Nándor t. barátom nagyon gondosan állította össze azt, hogy a jelenlegi cabinet alatt a terhek összege mennyivel szaporodott. Mindaz, a mi azóta a nyilvánosságban megjelent; mindaz, a mi itt a parlament kebelében mondatott, úgyszólván, az utolsó garasig megerősítette ezen nagy szorgalommal összeállított adatokat. (Hegedüs Sándor előadó tagadólag int.) Minthogy az előadó ur ezt tagadni látszik, bátor vagyok őt arra figyelmeztetni, hogy a legújabb statistikai adatok is megerősítik ezt az összeállítást, a mely szerint 1886-ig kerek számban 46 millióval szaporodtak a jelenlegi cabinet fennállása óta a közterhek Magyarországon. Ez volt 1886 végén. Azóta mi történt? Méltóztatnak emlékezni, hogy emeltetett a vasúti és gőzhajózási szállítási adó, hogy emeltettek a bélyeg és illetékek, hogy emeltük a bor- és húsfogyasztási adókat, hogy emeltük a dohányjövedéket és pedig két alakban ; mert emeltük a jövedéket és mert administrativ utón emeltük a gyártmányok árát; végre hogy óriási mérvben fokoztuk a szeszadót. Mindezt együttvéve és alapul elfogadva a kormány előterjesztését, 12 millióra rúg még a jelenlegi előirányzat szerint is a szeszadónál emelt összeg és kerek 6 millió esik a többi adók emelésére. Ennyire'számította ezeket akkor a t. kormány, midőn az illető törvényjavaslatokat a ház elé terjesztette. Szerintem azonban ma már ezek sokkal többre rúgnak, főleg ha hozzátenném még az italmérési jövedéket is, a mit nem teszek, mert hiszen teljesen igaza van a t. előadó urnak, hogy hiányozván ez idő szerint minden adat, ezt most csakis átfutó tételnek lehetne tekinteni, a menynyiben a t. kormány ezzel a 12,500.000 forinttal fedezni reméli a kártalanítási és azt a költséget, mely ezen műveletnek keresztülvitelével jár. De ha az italmérési jövedéket nem számítom isidé, az utóbbi rövid két év alatt 18 milliónyi évi teherrel szaporította a kormány a nép terheit. 46 millió és 18 millió, 64 millió. Ha hozzáadnám ehhez még az italmérési jövedéket is, ez 76 millió volna. Már most kérdem mindazokat, a kik más országoknak s más nemzeteknek történetét figyelemmel kisérik: tudnak e csak egy példát is arra, hogy 20 évi béke idején, minden rázkódtatás és minden rendkívüli esemény nélkül egy népet egymás után és ily rövid idő alatt ily óriási terhekkel rakjanak meg. Igaza van at. előadó urnak, midőn jelentésében felkért bennünket, hogy hálát szavazzunk népünknek. Bizony hálát érdemel az ilyen nemzet! (ügy van! ügy van! a szélső baloldalon.) Es ha hitelünk javul, ez is a hála kifejezése a világ részéről, mely azt mondja: bizalommal kell viseltetnünk egy ilyen nemzet iránt, melyet kormánya ily terhekkel rak meg és amely inkább elviseli azokat is, mintsem hogy kormányát compromitálja és az állami tönköt kimondja, (ügy van! ügy van! a szélső baloldalon.) De én határozottan tagadom, hogy hálát érdemelnének azok, a kik az ilyen állapotot megteremtették, (ügy van! Igaz! a szélső baloldalon.) A másik kérdés az, hogy vájjon bizton számíthatunk-e arra, hogy e csekély hiány csakugyan a zárszámadásoknál is ily csekélynek fog bizonyulni? Nem mondom, hogy a t. pénzügyminister ur nem egész jóhiszeműséggel állította volna'össze a költségvetést, hanem elhiszem, hogy azon biztos reményben van, hogy az be is fog válni. De ő