Képviselőházi napló, 1887. XIII. kötet • 1889. junius 4–november 19.

Ülésnapok - 1887-282

•282. országos ülés nOTemljer 6-áu, szerdán. 18SÍK 357 a mit 68 óta Fiúméban a magyar állam és kormány létesített. (Ugy van/ jobbfelöl.) Ez irányban tehát panasz nem lehet. Nincs megoldva véglegesen ä fiumei kérdés, igaz; de bocsánatot kérek, ha valaki az 1868. évi XXX, törvényezikk korlátain belül akar maradni, kénytelen követni azt az utat, amelyet annak 66. §-a előir. Ezt az utat megkisérlették az előbbi kormányok, megkisérlette ez a kormány is, de az — mint mindenki tudja — czélhoz nem vezetett. Ez a törvény pedig még eltörölve nincsen és más megoldási módhoz nyúlni a kormánynak joga nincs. E törvény pedig azt mondja, hogy hármas küldöttség, tudniillik a magyar országgyűlésé, a Horvát-Szlavonországok országgyűléséé és Fiumeé tanácskozzék s egyetértőleg intézzék el a kérdést. Tehát, hogy a kérdés e tekintetben részletesen megoldva nincs, az igaz, ezért azonban egyik kormányt sem lehet, sem az előbbieket, sem a mostaniakat felelősségre vonni. (Igaz! Ugy van! jobbfelől.) De igenis megvan lényegében oldva végleg, mert még az 1868: XXX. törvény is és azóta minden törvény kimondja és az élet föntartja, hogy Fiume és kerülete nem Horvátországnak, hanem a magyar koronának közvetlen része, mely épen azért egyenesen, közvetlenül a magyar kormány befolyása mellett kormányoztatik és kezeltetik, természetesen saját, igen széles autonomieus jogainak tiszteletben tartása mellett. (Helyeslés jobbfelől.) A mi már magát a szőnyegen levő kérdést illeti, egyik t. képviselő ur felhozta azt is, hogy nemcsak belügyi kormányzati szükségleteit fedezte Horvátország abból, a mi saját jövedelmeiből nem telt ki, mert, a mint monda, nagy tételek vannak a földmívelés előmozdítására, nagy tételek vannak kegyúri kiadásokra, vizszabályozásokra, utak javítására, stb. Bocsánatot kérek, t. ház, ezek mind Horvátország belszükségletei, mert ezek a törvény értelmében a horvát autonómia köréhez tartoznak ; az tehát nem azt jelenti, hogy bel szükségleteire nem költött, hanem azt, hogy belszükségletein kivül ezekre is költött. Mert nem vonhatja kétségbe a t. képviselő ur, hogy közös ügyet a magyar szent korona összes országaiban, például utak és vizek tekintetében, csakis egyes nagy állami folyamok, jelentékenyebb folyók szabályozása képez; a többi Horvát-Szlavón ország autonóm gondoskodása körébe tartozik, tehát a beiszükségletekre nyert összegből fedeztetik. Azt, hogy .... Gróf Károlyi Gábor: Papagály! (Nagy zaj jobbfelől.) Elnök: Károlyi Gábor képviselő urat kénytelen vagyok figyelmeztetni, hogy észrevételeit tartsa magának. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Tisza Kálmán ministerelnök: Azt, hogy Horvátország 1868. óta fejlődött közgazdaságilag minden irányban, bizonnyal tagadni nincs okom. de talán nincs senkinek e házban oka és joga azt másként, mint örömmel venni tudomásul. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Viszont azt sem fogadhatom el, a mit hasonlag mondott egy képviselő ur, hogy Magyarország ezen 20 év alatt nem fejlődött volna olyan arányban, mint a milyenben Horvátország. (Helyeslés jobboldalon. Felkiáltások a szélső baloldalon: Tagadjuk!) Utóvégre tagadni lehet mindent a világon, (Felkiáltások a szélső baloldalon: Állítani is!) Igenis állítani is, csakhogy ezt az állítást mindenki előtt, a kinek szeme van és akar látni, be is lehet bizonyítani, (Ugy van! jobbfelől.) mert ez nem argumentatio papíron, erről meggyőződhetik minden ember. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Azt mondják a képviselő urak, hogy Magyarország a horvátok iránt mindig méltányos, sőt bőkezű — azt nem vonom kétségbe, hogy Horvátországnak belszükségleteire jövedelmeinek mennyivel nagyobb százaléka van, mint Magyarországnak. Ez tény, de méltóztassanak nekem mutatni Európa összes államai között egy államot, vagy Nagyjuk el Horvátországot és vegyük a magyar korona országainak többi részét, vegyük a felvidéket, a volt Erdélyt vagy az alföldet, vájjon ezen egyes részeknek saját szükségleteikre, közigazgatásukra, igazságszolgáltatásukra^ mindezekre egyforma százaléka kell az ő területükön befolyt jövedelmüknek? Nem egyforma, (Ugy van ! Ugy van I a jobboldalon. Felkiáltások a szélső baloldalon : Azoknak nincs autonómiájuk !) Az nem ok, hogy nincsen autonómiájuk. Ha elismeri valaki, hogy Horvátországnak megadandó az, a mi beiszükségletein ek fedezésére szükséges, akkor csupán abból, hogy ezen kisebb résznek saját jövedelmeiből aránylag több jut, mint a nagyobb, szorosabb értelemben vett Magyarországnak, nem argumentálható arra, hogy Isten tudja, micsoda vesztegetéssel volna az megszabva. Az administrativ szükségletek között — azt hiszem — az ország egyéb részében is a különbség olyan nagy, mint itt, a mint azt magának akárki, ki az ország egyes vidékein befolyó jövedelmeket az odafordítandó költségekkel összeszámítja, könnyűséggel kiszámíthatja. (Helyeslés a jobboldalon.) Az előttem szólott t. képviselő úr beszédének csak még azon részére kívánok refíectálni, mely szorosan ezen tárgyra vonatkozik. (Halljuk!) 0 ugyanis azt mondja, hogy ő elfogadja az általa előadott okokból az egyezményt és az azt magában foglaló törvényjavaslatot, bár nincs benne figyelem fordítva arra, hogy, ha az adóbelterjesebb kezelése folytán a jövedelmek fokozódnak, a 44% . nagyobb összeget fog behozni, mint a mennyit I behoz ma. Igaz, erre nézve nincs figyelem, de azt