Képviselőházi napló, 1887. XIII. kötet • 1889. junius 4–november 19.
Ülésnapok - 1887-282
318 282. országos ülés november 6-án, szerdán, 1889. gyalások eredményét képezi az 1873; XXXIV. törvényczikk 30. §-a, mely szerint 1873. január elsejétől kezdve Horvát Szlavonországok beleigazgatási szükségletei fedezésére ez országok egyenes ég közvetett adóinak és egyéb közjövedelmeinek — az összegre való minden tekintet nélkül — 45 százaléka fordítandó és csak a többi 55 percent a közös költségek fedezésére szolgáltatandó be a közös kincstárba. Mily előnyös volt ezen módosítás Horvát-Szlavonországokra nézve, mutatja azon tény, hogy az elébbi 2.200.000 frtnyi fix összeg helyett ez országok kaptak beiszükségleteik fedezésére 1873-ban 2,455.000 frtot, í 874-ben 2,550.000 frtot, 1875-ben 2,659.000 frtot, 1876-ban 2,848.000 frtot, 1877-ben, a/, akkoriban fennállott pénzügyi egyezmény utolsó évében 3,213.000 frtot. Mindazáltal horvát-szlavón részről folyvást tétettek kifogások azon módra nézve, mely szerint közjövedelmeik a zárszámadásokban elszámoltattak és midőn 1880ban a két regnicoláris deputátió a három izben mindannyiszor egy-egy évre meghosszabbított pénzügyi egyezmény megújítása czéljából összelépett, a horvát-szlavón deputátió a múltra nézve igen tetemes kártérítési követeléssel lépett fel, a jövőre nézve pedig az elszámolási mód némely pontjának megváltoztatását kívánta; azon kivül még a vallás- és közoktatási alapok kérdését is felvetette és ez alapok Horvát-Szlavonországokat illető részének kiszolgáltatását követelte. Magától érthető, hogy ez által a tárgyalások rendkivül complicáltakká tétettek; mindazáltal sikerült az 1880: LIV. törvényczikkben legalább a múltra nézve teljesen tisztázni a helyzetet és egszersmiud a vallás- és tanulmányi alapok ügyét is végleg rendezni, a jövőre nézve pedig azaz 1887. végéig a status quo fentartatott, tudniillik az 1871-ben megállapított elvek szeiinti elszámolási mód mellett ismét 45 percent állapíttatott meg Horvát-Szlavonországokbelszükségleteinek,55perczent pedig a közösügyi kiadásoknak fedezésére. Ezen egyezmény, melynek érvénye 1887-ben lejárt volna, közös egyetértéssel először 1888 végéig, azután még egyszer 1889 végéig meghosszabbíttatott ugy, hogy csak a jelen évben indultak meg a megiíjításra vonatkozó érdemleges tárgyalások. Ezen tárgyalásoknál a magyar országos bizottság azon, ugy remélem, a tisztelt ház által is helyeselt nézetből indult ki, hogy nem szabad a tárgyalásokat ismét más kérdések belevonása által összebonyolítani, hanem tisztán a pénzügyi kérdésre kell szorítkozni, de ezt aztán, az elszámolásnál iránytadó elveket illetőleg, egyszermindenkorra alaposan meg kell oldani. Visszautasította tehát a magyar országos bizottság a horvát-szlavón részről felvetett mindazon kérdéseket, melyek nem tartoznak szorosan a pénzügyi egyezményhez, de másfelől beható tanulmány tárgyává tette azon kifogásokat, a melyek a horvát-szlavón deputátió részéről az akkori elszámolási mód ellen felhozattak. A mi azon arányt illeti, mely szerint Horvát Szlavonországok a közösügyi költségek fedezéséhez hozzájárulni kötelesek, ez iránt a két deputatatio közt a törvény világos szövegével szemben eltérés nem állhatott elé; a számítás tisztán a törvény értelmében megejtetett és annak eredménye a bizottság által beterjesztett törvényjavaslat 1 ső §-ába felvétetett. Itten csak mellesleg megjegyzem, hogy ezen szakaszban egy különben jelentéktelen sajtóhiba fordul elő, a mennyiben a tizedes törtnek utolsó száma nem 4, hanem 5 milliomod-rész. A mi Horvát-Szlavonországok azon kivánatát illeti, hogy ezentúl megszűnjék azon 2,200.000 frtnyi átalányösszeg, a mely eddigelé a volt katonai határőrvidékbeligazgatási költségeire fizettetett és hogy ezen határőrvidék közjövedelmei Horvát-Szlavonországok jövedelmeivel egyesíttetvén, az egész összegre alkalmaztassák a beiigazgatási és közösügyi költségek közti arány, ezen kívánat teljesítését sem lehetett megtagadni, mert az 1868 : XXX. t.-ez. 19. §-a határozottan kimondja, hogy, ha Horvát-Szlavonországok kormányzati területe a katonai határőrvidék területével való egyesítés által növekednék, ezen területek jövedelmei sziatén a megállapított kulcs szerint osztandók meg a horvát-szlavón beligazgatás ésa közösügyek költségei közt. Foglalkozott azután a magyar országos bizottság a nyereményadó, a fogyasztási adók visszatérítése, a vasutak és gőzhajózási vállalatok, valamint a biztosítási társulatok bélyegilletéke, a szállítási adó és a postai fuvarlevelek bélyegilletékével, végre a dohány és sójövedékkel. Mindezekről a jelentés oly tüzetesen szól, hogy felesleges volna az ott mondót titkát ismételni; csak egész általánosságban akarom megjegyezni, hogy mindezen kérdésekre nézve a magyar országos bizottság egyfelől nem vélte magát jogosultnak az ország rovására nagylelkűséget gyakorolni, de szintúgy a t. ház intentióinak megfelelni vélt midőn a horvát-szlavón bizottságnak minden jogosult kivánatát tartózkodás nélkül elismerte. Ennélfogva ezentúl az elszámolási mód, ha a t. ház az általunk beterjesztett törvényjavaslatot elfogadja, némely változtatásokat fog szenvedni, melyek túlnyomó részben — talán az egy sójövedéket kivéve — Horvát-Szlavonországok előnyére fognak válói. (Halljuk! Ralijuk!) De miután az eddigi 45 százalék, mely a nevezett országok belszükségleteire fordítandó, az eddigi — Horvát-Szlavonországokra nézve kevésbbé kedvező — elszámolási mód alapján számíttatott ki, Magyarországnak az eddiginél nagyobb megterheltetését pedig a magyar bizottság már a priori kizártnak tekintette, méltányosnak találta ezen országos bizottság, hogy az elszámolási mód Horvát-Szlavonországok előnyére változván, a
