Képviselőházi napló, 1887. XIII. kötet • 1889. junius 4–november 19.
Ülésnapok - 1887-281
281 országos ülés november 5-én, kedden. 1889. 299 rozatok igen fontos ügyekben hozatnak, a nemzetnek különös érdekében áll, hogy az uralkodóház egyetlenegy tagja se legyen, a kinek nem nyilt alkalma és módja, oly körben élni és oly körnek levegőjét szívni, a mely kör a nemzet felfogását j ismeri, vele érez és törekvéseit legalább bizonyos fokig támogatja, (Helyeslés a szélső halon.) T. ház ! Vájjon teljes-e egy alkotmányos állam alkotmányos szervezete, ha e szervezetből az udvartartás hiányzik °( A kik az alkotmányt fenn akarják tartani és nem csak külső forniaiságában, hanem lényegében is meg akarják óvni az alkotmányos szellemet, azoknak tudniok kell, hogy minden közhivatalnak és közhivatalnoknak meg kell találnia az alkotmányos szervezetben a maga helyét. Vájjon alkotmányos-e a jelen udvartartás szervezete? Ministeri ellenjegyzéssel neveztetnek-e ki a hivatalnokok? és ki az, a ki azon udvartartás személyeiért felelős a nemzetnek? Es miként tűrheti el egy alkotmányossággal biró nemzet, hogy a legmagasabb csúcson, épen a trón zsámolyánál nem alkotmányos felelősség tudatától áthatott férfiak állanak, hanem idegenek, olyanok, a kik alkotmányos ellenőrzés alá nem tartoznak és nem szolgálnak felelősséggel. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Legyen meggyőződve a t. ház, hogy a magyar államférfiaknak, vagy ha ugy tetszik, kormány férfiaknak működése sokkal egyszerűbb volna, nem kellene a törvényes viszonyoknak megfelelő és csak 21 év múlva törvényes elismerést nyerő „és" szócskát nagy jubileummal fogadni, ha a magyar király körül magyar udvartartás volna. (Élénk helyeslés és tetszés a szélső balon.) Nem kellene azt hirdetni, hogy erős küzdelem és harcz után birták csak a törvényesség ez egyszerű és csekély követelményét is keresztül vinni, (Ugy van! Ugy van! a szélső baíon) hanem akkor azok, kik az udvartartás tagjai a magyar ministerek vállain juthatnának a trón lépcsőjéig s csak a magyar kormány tudtával és beleegyezésével viselhetnék azon fényes méltóságokat és kitüntetéseket. Ezzel aztán a magyar kormány és a magyar törvényhozás munkája nagyon meg volna könnyítve. A magyar királyi udvartartás annál fontosabb, minél bonyolultabb a mi közjogi helyzetünk. Mert a magyar királynak nem csak saját és a magyar nemzet felfogását kell össhangba hoznia, hanem bizonyos mértékben összszhangba kell hozni saját felfogását az osztrák örökös tartományok érdekeivel és közfelfogásával is. Mi nem engedhetjük át a tért idegen méltóságoknak, hogy azok őrizzék a király személyét, mert az a király a mienk. Igaz, hogy van ott egy magyar gárda is, meg egy német is. De mit bizonyít ez is ? Hogy a törvényhozás annak idején igenis megteremtette a magyar udvartartás elemeit, de mi azokat nem fejtettük ki. (Élénk helyeslés a szélső balon.) Nekünk érdekünk, hogy az uralkodóház átértse és átérezze a mi érdekeinket és érzelmeinket, hogy csöndesen nemzeti dynastiáváalakuljon át. (Élénk helyeslés a szélső balon.) Mert e nemzet minden hátramaradása, szenvedése abból származik, hogy mig Európa többi nemzetei élén álló uralkodóházak maguk személyesítették meg a nemzeti törekvéseket a legerősb akarattal és fegyverők minden hatalmával: addig a magyar nemzet saját törekvései eltompítását, letörését mindig felülről kellett hogy tapasztalja. Ennek jövőre nem szabad megtörténnie; mert a mi nemzeti létünk nem nyughatik oly szilárd alapokon, hogy akkor, a mikor a nagy nemzetek minden parányi erőt összegyűjtenek, izomzatuk minden kis szálát megfeszítik, hogy a lét és nem lét harczaí számára összerőiket felgyüjthessék; nem lehetséges, hogy a mi törekvéseink élén ne az uralkodóház és uralkodó által vezettessünk és ne az legyen, ki személyesíti, magasra emeli, dicsővé s fényessé teszi nemzeti törekvéseinket. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Egy uralkodóház, mely nemzeti szellemű és természetű, oly általános kívánsága a nemzetnek s ha valaki az uralkodóház tagjaiból csak egy kissé közeledik a nenizethez, az százszoros, ezerszeres ragaszkodással fizeti ezt vissza. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) Nekünk érdekünk az, hogy az udvar körül oly férfiak légy ének,kik az uralkodóház tagjaival meg tudják értetni azt, hogy Magyarország nem csak kirándulási hely, Magyarország egy erős organismussal biró és életképes nemzetet tartalmaz, a mely nemzetet szeretni s becsülni kell, a mely most, midőn száz éves fordulója van a franczia forradalomnak, talán Európának azon ritka nemzete, mely daczára annak, hogy ezen száz esztendőn keresztül annyi nralkodóházat elmenekülni, annyi trónt összeomlani látott, azt kívánja, hogy uralkodóháza minél közelebb jöjjön szivéhez s minél magasabbra emelhesse vállain. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Ezek előrebocsátása után, t. ház, azt hiszem, hogy a magyar nemzet megérdemli, hogy külön udvartartása legyen s ezért vagyok bátor a magam s elvbarátaim nevében egy határozati javaslatot benyújtani, mely következőkép hangzik: (Halljuk! Halljuk ! Olvassa.) Határozati javaslat. Tekintettel, hogy az 1867 : XII. törvényczikk 7. §-a a magyar király udvartartásáról kimondja, hogy nem közösügy, mert Magyarország alkotmányos önállásával, a magyar király fejedelmi magas tekintélyével még a költségek közös megállapításával is ellenkezik; tekintve, hogy a korona és nemzet közti viszonyt megronthatja egy idegen szellemű és ellenséges érzületű udvar; tekintettel, hogy az uralkodóház tagjai az udvarban nevelkednek fel és az udvarban élnek, minek következtében szellemi világukra, politikai 38*